Gyurcsány minapi Facebook-videójában arról szónokolt, hogy „Igen nagy baj van, ha a haza dolgai férfi nemi szervek bemutatására kezdenek el koncentrálódni. Mert ez eltorzulását mutatja a közéletnek.”
Gyurcsány úgy tesz, mintha őt az erkölcs talapzatára állította volna föl valaki, ahonnan neki kötelessége ellentmondást nem tűrően elmondani, kinek mit kell gondolnia a hazáról. Hogyan lehet az országot hazafias módon, mondhatni erkölcsösen vezetni.
Ha valaki nem tudná, miről van szó: a múlt heti európai parlamenti ülésen az egyik ellenzéki párt vezetője Orbán Viktor beszéde közben odaállt mögé, hogy a kamera jól vehesse mindkettőjüket, és a zsebében matatott. Ahogy férfiak szoktak, ha néha megfeledkeznek magukról.
Gyurcsánynak ez nagyon nem tetszett, s úgy gondolta, hogy autózás közben megosztja etikai szentenciáit ezzel kapcsolatban a közvéleménnyel. A dolog azért is pikáns, mert a szóban forgó pártvezető meglehetősen közel áll Gyurcsány Ferenchez. S ha a Böszmének kifogásai vannak valakinek a magatartása, viselkedése ellen, akkor elvben egyszerű a helyzet. Hátat kell neki fordítani, venni a kalapot és távozni. Nem kell senki olyan emberrel közös levegőt szívni, akivel erkölcsi érzésünk ezt nem engedi meg. Gyurcsány azonban nem ezt az utat választotta. Odabökött az ellenzéki vezetőnek, mondott egy dodonai ejnye-bejnyét. Így: „Az ország vezetésére jelentkezőknek érteniük kell, nem lehet mocsokban fürdetni a jövő reményét, mert aki így tesz, az előbb-utóbb mocsokban fogja fürdetni magát az országot is.” Nyilván úgy vélte, ez még mindig a kisebbik rossz, mint faragatlan viselkedése miatt megszakítani vele a politikai kapcsolatot, mert akkor esetleg távolabb kerül a hatalom potenciális megszerzésétől. Amitől persze már eddig is nagyon távol van, mondhatni esélytelen rá, de ahogy mondani szokták: a remény hal meg utoljára.
Feddő üzeneteit azonban leginkább a kormányoldal képviselőinek célozta, akik nem átallották szóvá tenni, hogy tudni illik, hogy mi illik. Főleg egy európai parlamenti ülésen, a kamerák kereszttüzében.
Azért is különösen érdekes ember ez a Gyurcsány, mert azt például nem tette szóvá, hogy Manfred Weber és Ursula von der Leyen a magyar kormány megbuktatásáról beszélt. Ami ugye egy ország, egy tagállam ügyeibe való beavatkozás. Ha valamin van erkölcsi kifogásolnivaló, akkor ez éppen az, hogy a jogi kötelezettségekről már ne is beszéljünk. Mi több, a matatós emberke felállva tapsolt ezen beszéd hallatán, amire Gyurcsánynak nem volt egy rossz szava sem.
Lehet persze becsmérelni a konzervatív politikusokat, mert szóvá teszik, hogy tudni illik, hogy mi illik.
De Gyurcsány ezt képes a napi közpolitika középpontjába állítani, ügyet sem vetve arra, hogy ezek a konzervatív politikusok békepártiak, hogy elvetik a migrációt, az LMBTQ-propagandát, amelyet a Böszme nemhogy meg sem említ, hanem teljes mellszélességgel támogat. Talán ezért is volt fontosabb Dobrev Klárának az EP-ülésen Putyin zsarolásáról hazudozni. Mert ezzel a Böszme egyetért. Ahogy nincs más választása leendő szövetségeseinek sem, mint ahogy ezt a EP-ülésen már be is bizonyították, olyan pártba ülve be, amely ezeket az ügyeket kifejezetten támogatja.
Erről nem beszél Gyurcsány, helyette ezt mondja: „Ha úgy gondolják, hogy közös ügyeink legfontosabbja, hogyan lehet nyelvi leleményekkel a nagyérdemű választóközösséget befolyásolni azzal, hogy elleplezzük az ordenáré gondolatokat, akkor tévúton járnak a konzervatív politikusok.”
A lényeg tehát az, hogy nem az erkölcsi prédikáció a fontos egy amúgy meggondolatlan kézmozdulatsor miatt, hanem az, hogy ne szakadjon ketté az ország. A tudni illik, hogy mi illik kérdésre adott gyurcsányi válasznak nem a potenciális szövetséges testmozgásáról kellene szólni. Sokkal inkább arról, hogy szabad-e egy magát magyarnak valló embernek támogatni Brüsszel bennünket nyíltan zsaroló politikáját, migránsbarát törekvéseit, LMBTQ-propagandáját.
Ahogy a kormányoldal ezt nem teszi. Sőt. Ellene van, mert a magyarok érdekét ez szolgálja.
Persze már az önmagában vicces, hogy szemkilövető Böszme erkölcsi kérdésekről kezd előadást tartani.
A szerző újságíró