Bevált Orbán Viktor jóslata, tényleg csihi-puhi zajlott az Európai Parlament plenáris ülésén. Kicsinyes, személyeskedő adok-kapokba, belpolitikai vitákba vitték le a baloldali uniós vezetők és képviselők, illetve a magyar balos társaik a rendelkezésre álló időkeretet.
„Meggyőződésem, hogy nem helyes, ha egy magyar képviselő az Európai Parlamentben a saját hazáját támadja. Milyen ember az ilyen, aki arra használja a nemzetközi fórumot, hogy a saját hazáját támadja?” – tette fel a kérdést a miniszterelnök.
A magyar kormányfő komplex előadást tartott Európa helyzetéről és arról, hogy a soros elnökség során milyen változásokat szeretne elérni az Európai Unióban.
A jelek szerint azonban keveseket érdekelt, hogy az Európai Unió meglehetősen rossz gazdasági helyzetben van. A világkereskedelmi részesedésünk csökken. Az unió vállalatai kétszer-háromszor magasabb villamosenergia-árakkal szembesülnek, mint az Egyesült Államokban. A földgázárak itt négyszer-ötször magasabbak.
Ehhez képest pillantsunk rá, mivel piszkálódott a bizottság elnöke vagy az Európai Néppárt (EPP) vezetője. Orbán Viktor válaszai nyomán talán ők is azt gondolták, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.
Ursula von der Leyen, a Európai Bizottság elnöke: „Azokhoz szólok, akik azt gondolják, hogy még mindig a piszkos orosz fosszilis üzemanyagokhoz kellene ragaszkodnunk. Néhány nappal azután, hogy Ukrajnába gördültek az orosz tankok, az európai vezetők Versailles-ban összeültek, és mind a 27 vezető, mind a 27 vezető megállapodott abban, hogy diverzifikálják az energiaforrásaikat. Leszakadva lehetőleg minél hamarabb az orosz fosszilis energiahordozókról. De nem mindenki tartotta be a versailles-i vállalásait. Ahelyett, hogy alternatív forrásokat keresnének, különösen egy tagállam csak abban keres alternatívát, hogyan tud Oroszországtól továbbra is fosszilis üzemanyagot vásárolni.”
Orbán Viktor válasza: „A nyugati országok, önök a háború kitörése óta 8,5 milliárd dollár értékben vásároltak török vagy indiai finomítókból valójában orosz olajat. És bennünket kritizálnak? Nyolc és fél milliárdért. Ez hipokrácia. ’23-ban önök, nyugatiak 44 százalékkal több orosz kőolajat vásároltak, mint egy évvel korábban. Az önök cégeinek adóbevételei, amit befizettek Oroszország költségvetésébe, az 1,7 milliárd dollár volt. És önök vádolnak bennünket oroszbarátsággal? Önök finanszírozzák.”
Ursula von der Leyen: „És arról beszélve, hogy kit engedjünk be, hogyan lehet az, hogy a magyar kormány orosz állampolgárokat hív meg az Európai Unióba?”
Orbán Viktor: A hipokrácia esete forog fönt. A tavalyi évben háromezer engedélyt adtunk ki, összesen hétezren dolgoznak. Von der Leyen asszony egy német asszony. Mi van Németországban, Von der Leyen asszony? Németországban háromszázezren dolgoznak, háromszázezer orosz, és ön vádol engem? (Taps) Kedves Perez elnök asszony! Spanyolországban százezer orosz dolgozik, százezer orosz Spanyolországban. Engem vádolnak? Franciaországban hatvanezer orosz van, hatvanezer orosz dolgozik, s önök Magyarországot kritizálják a mi hétezres számunkkal? Ez fair?”
Végül idézzük fel Manfred Weber néppárti elnök blamáját Orbánnal szemben.
Manfred Weber: „Amit ön mondott, az nem patriotizmus, hanem egoizmus és nacionalizmus.”
Orbán: „Nekem is engedjen meg egy személyes megjegyzést. A harag rossz tanácsadó. Tudjuk, mi a konfliktus oka közöttünk. 2018-ban jelentős szerepet játszottam abban, hogy ön nem lehetett bizottsági elnök. Én támogattam volna önt, meg is ígértem, hogy támogatni fogom. Csak ön azt nyilatkozta utána, hogy nem akar a magyarok szavazatával bizottsági elnök lenni. Hát, nem lett. Ezért haragszik rám? Ott akar ülni abban a székben, ahol most Ursula von der Leyen ül. Miattam nem ül ott, ezért haragszik rám. (Nagy taps, Weber zavartan mosolyog.) De ezen én nem tudok segíteni. Sajnálom, hogy ez a konfliktus önből egy hungarofób embert csinált. Nem tudom komolyan venni a megjegyzéseit ebből fakadóan.”
A csihi-puhi tehát bejött, miközben Európát lekörözi Amerika, Kína. És Ursulát, Webert még mindig csak saját, Sorosékat kiszolgáló hazugságaik foglalkoztatják. Persze tudjuk, van az a pénz, amennyiért korpásodik az ember haja…
A szerző újságíró