A világon egyre több helyen emelnek szót a helyi lakosok a tömegturizmus ellen, mondván, hiába a busás bevétel, a turistahordák élhetetlené teszik lakhelyüket. Velence, Barcelona, Málaga mellett a Kanári-szigetekről is tiltakozó akciók soráról érkeztek hírek. Rómában is szárnyal az idegenforgalom, és a tömegturizmus a város több pontján is tarthatatlan helyzetet teremtett, ezért a város vezetése korlátozások bevezetését tervezi. Arányos idegenforgalmi adóban gondolkodnak, így a szállodában vagy más szálláshelyen egy éjszakáért fizetett ár öt százalékát kellene ily módon fizetni, amely fokozatosan csökkenne, minél távolabb esik a szálláshely a belvárostól. A tervek szerint Róma központjában a következő két évben nem lehet majd újabb lakásokat vagy szobákat idegenforgalmi célra kiadni. A tömegturizmus szabályozását szolgálja a Trevi-kút fizetőssé tétele, amelyet szintén januártól akarnak bevezetni, mivel jelenleg a szökőkút előtti téren és a medencénél is, ahonnan az aprópénzt dobálják be a vízbe, hatalmas a káosz, az emberek egymás hegyén-hátán próbálnak közelebb kerülni. Ezért a medence két oldalán egy belépési és egy kilépési pontot állítanak fel, és a turistáknak fejenként két euró, a rómaiaknak ingyenes lesz a belépés. Jó a terv, bár az némileg abszurd, hogy azért, hogy a turista bedobhassa a kútba a pénzét, előtte le kell szurkolnia a pénzbedobási díjat.