Dippold Pál

Vélemény és vita

Brüsszeli szógolyószóró

Aki eddig kételkedett is abban, hogy az Európai Unió vezető politikusai valamiféle buborékban élnek, most, a soros magyar uniós elnökség első napjaiban megvilágosodhatott: van brüsszeli buborék

Aki eddig kételkedett is abban, hogy az Európai Unió vezető politikusai valamiféle buborékban élnek, most, a soros magyar uniós elnökség első napjaiban megvilágosodhatott: van brüsszeli buborék, amelyben ott evickélnek a derék Európa-vesztők.

Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal találkozott, megbeszélésük mi másról szólhatott volna, mint az orosz–ukrán háborút lezáró esetleges béketárgyalásokról. A béketeremtő szándékát egy percig sem palástoló magyar politikus két nappal korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt ugyanerről.

Talán várható volt az Európai Unió háború- és fegyverkezéspárti közéleti figuráinak reakciója minderre, ám annak villámgyors és ijedten vicsorgó formája nem. Mielőtt Orbán Moszkvába indult volna, rádióinterjújában világossá tette – anélkül, hogy megjelölte volna békemissziója következő, ukrajnai látogatása utáni állomását –, hogy ebben az ügyben, mint sok minden másban, nem kinyilatkoztatásokkal, karosszéki röfögéssel, a buboréktársaknak mindenáron megfelelést elfelejtve lehet csak a lényegről, azaz a háború befejezéséről beszélni.

Aztán felült a repülőgépre, és néhány órás moszkvai tárgyalása után továbbutazott az azerbajdzsáni Susába, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozójára. Még alig foszlottak szét rádiós interjúja szavai az éterben, a magyar független-objektív sajtó vezérhajójában, az alkalomhoz illő leghülyébb címmondatot lobogtatták: „A közrádió riportere nem merte megkérdezni Orbántól, hogy elmegy-e Moszkvába.” Hallatlan. Már miért kellett volna ezt a kérdést feltennie akárkinek is, aki a sajtóban mozog? A biztonsági megfontolások nem érdekesek. Miért kell ehhez az idióta címhez újságírói bátorság? Hacsak azért nem húzták elő, hogy előkészítsék a terepet nem sokkal később az Európai Unió buborékhősei kirohanásainak.

Teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben szedjük elő Ursula von den Leyen, Donald Tusk, Josep Borell, George Michel sértődött és elhatárolódó mondatait, a lényeg ugyanaz. Micsoda szörnyűség Orbán moszkvai útja, hát miért nem egyeztetett az unió élembereivel erről, meg egyáltalán, nincs jogosultsága arra, hogy az EU nevében tárgyaljon – pattogtak a brüsszeli szógolyók.

Hiába mondta el Orbán korábban, hogy esze ágában sincs az EU nevében fellépni, ő tájékozódni fog arról, milyen elképzelései vannak a háborúzó feleknek az Európát is súlyosan érintő harcok beszüntetéséről. A pusztítás megállításáról. Nem számít, Brüsszel egyre hangosabban hörgött. Mindenki számára nyilvánvalóvá tette háborúpártiságát: micsoda pimaszság ez, hogy ez az egyébként is problémás magyar fickó a beleegyezésünk és az engedélyünk nélkül nekiáll itt rendezkedni? Hogy merészel szóba állni legnagyobb ellenségünkkel? Miért bontja meg az Európai Unió egységét? Eddig is elegünk volt belőle, de ez már végképp több a soknál.

A magyar miniszterelnök amúgy nem tett mást, mint ami minden felelős politikus dolga. Tájékozódott, a sehogy máshogy nem beszerezhető új információk birtokában majd felépíti azt a jelentést, amelynek alapján az Európai Unió Tanácsa, mind a huszonhét állam vezetője dönthet háborúról és békéről.

Hogy aztán mikorra jutnak el idáig ezek a derék buborékkórus-tagok, hogy hány ezren pusztulnak el még addig a harcokban? Hány özvegy és árva marad az áldozatok után? Hány millióan szaladnak még neki a világnak Ukrajnából? Az már rajtuk is múlik.

Orbán Viktor egyébként előzetesen tájékoztatta moszkvai útjáról az ebben az ügyben egyetlen fontos szereplőnek tekinthető NATO-főtitkárt, ami láthatólag cseppet sem érdekli Brüsszelt. Még akkor sem, ha józanul belegondolva Jan Stoltenberg volt az, akivel a magyar miniszterelnöknek egyeztetnie kellett.

A szerző író