Horváth K. József

Vélemény és vita

Ujhelyi és az agyrém

NAPI KOMMENTÁR

Ujhelyi István az Esély Közösség Facebook-oldalán posztolt magáról egy képet, amelyen büszkén mutatja be magát, mint az ENSZ turisztikai nagykövete. A nagykövet feladata az uniós intézményekkel való kapcsolattartás, valamint a szervezet állandó brüsszeli képviseletének működtetése lesz.

Az egykor MSZP-s Ujhelyi tíz évig koptatta a brüsszeli padokat, mintegy havi hatmillió forintos fizetésért. Nyilván ezért a szép jövedelemért is küzdött Ujhelyi a brüsszeli lehetőség folytatásáért, de nem lett belőle semmi. Olyannyira nem, hogy még a pártot is kénytelen volt elhagyni. A vezérpozícióért való lökdösődésben ugyanis úgy járt, mint a nagyhangú Nagy Ervin az RTL Sztárbox című műsorában: röviddel a meccs kezdete után kiütötték. Ujhelyinek meg Tüttő Kata húzott be egy nagyot, aki abban az időben lett az MSZP EP-listavezető képviselőjelöltje, amikor Ujhelyi kénytelen volt búcsút inteni az szocialistáknak.

S amikor az ember már megkönnyebbül, hogy nem találkozik többet ezzel a rokonszenvesnek nem túlzottan nevezhető emberrel, aki a belgák földjén vajmi keveset tett a magyarok érdekében, ha tett egyáltalán valamit, s örömmel nyugtázza, hogy lekerül a képernyőről, megint csalódnia kellett.

Egyszer csak megjelenik az ATV képernyőjén – hát hol jelenjen meg –, és elkezd hazudozni a háborúról és a békéről. „Szijjártó Péter azt mondta – nem pontosan idézem – a szavazati jogunkat megvonva akarják, hogy a háborút mi ne akadályozhassuk meg. Őrület. Agyrém. Senki nem akar háborút Brüsszelben sem. És itthon sem. Játék a tűzzel, amit művel a miniszterelnök, a külügyminiszter és az egész fideszes propagandagépezet.”

Elképesztő, miért ragaszkodik egy ma már az ENSZ kötelékébe tartozó szocialista ahhoz a hazugsághoz, hogy Brüsszel nem akar háborút. Az már csak hab a tortán, hogy az ENSZ alapokmányának fontos eleme, hogy az államok közti együttműködést hivatott elősegíteni egyebek közt a világbéke érdekében. A Nemzetek Szövetsége utódszervét ugyanis azzal a céllal alapították, hogy megelőzzék a háborúkat. Ez nem mindig sikerült. A történelem feljegyez izraeli–libanoni háborút, két öbölháborút s még folytathatnánk a sort például az ukrajnai háborúval is, amelyről Ujhelyi indulatosan és tudatos félrevezetéssel azt mondott a kamerába, amit.

Kunhalminak se kell a szomszédba menni valótlanság állításáért. „Hazudik Orbán, amikor azzal vádolja az Európai Uniót, hogy háborúba viszi az egész Nyugatot, és mi ebből kimaradunk.”

Nyilván nem lehet kérdés, hogy aki fegyvereket szállít, sőt katonákat tervez küldeni Ukrajnába, az háborúpárti akkor is, ha teli szájjal állítja az ellenkezőjét. Hülyíti saját szavazóit. G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című új könyvében arról beszél, hogy az egyik azt mondja béke, a másik meg azt, hogy háború. Orbán vagy Soros, nincs harmadik út, vagy az egyik vagy a másik zászlaja alá áll az ember. Nem kérdés, hogy Ujhelyi is, a teljes magyar baloldallal Soros zászlaja alatt áll, azaz háborúpárti a legmesszebb menőkig.

Orbán ezt úgy fogalmazta meg a Békemeneten: „Aki nem a Fideszre szavaz, az a világháborúra szavaz, és meg fog halni.” És akkor is így van ez, ha a leköszönő EP-képviselő visszatetsző indulatossággal állítja ennek az ellenkezőjét. Ismerjük Orwell jelmondatait: „A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő.” Eszerint aki tehát a háborút támogatja, aki pénzt, paripát fegyvert, s talán előbb-utóbb katonákat is küld a szomszéd országba háborúzni, az voltaképpen a békét szolgálja.

Mennyivel másabb, ha Orbán beszél a békéről: „Mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste. Mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje. Ott vagyunk az ország minden terén, sugárútján, fő- és mellékutcáján, és ott vagyunk a falvakban, a tanyákon, sőt még a magtárakban is. A héten több millió ajtón kopogtatunk, és több millió magyarral beszélünk. Mi vagyunk a Fidesz–KDNP-szövetség, és a jövő héten felállítjuk a mozgósítás világrekordját.” És ennek minden magyar örül.

Ujhelyin pedig minden magyar röhög

A szerző újságíró