Donáth Annak köztévés vitán mutatott teljesítményével kapcsolatban jutott eszembe a parasztbácsis vicc, akit elvittek repülni. Mondja a végén, gondolta, hogy bevizel, azt is, hogy becsinál, de azt, hogy az egész a nyakába is zuhan, azt nem gondolta volna. Mi sem gondoltuk volna, hogy a Nolimpia kapcsán Donáth Anna mentette meg Magyarországot.
Ez nem vicc. Szó szerint ezt mondta: „2017-ben ugyanis mi voltunk azok, akik sikeresen megakadályozták, hogy Orbán Viktor lázálma, az olimpia megrendezése biztos csődbe vezesse az országot. És ne feledjük, ha nincs a Momentum, 57 nap múlva olimpia lehetne most Magyarországon. Ez a lázálom pedig mindannyian tudjuk, hogy alsó hangon legalább háromezermilliárd forintba került volna. Ezt állította meg a Nolimpia kampány és a 261 151 ember, aki aláírta ezt a kezdeményezést. Mi nagyon-nagyon büszkék vagyunk a Nolimpia kampányra, nagyon-nagyon büszkék vagyunk azokra a hazafiakra, akik aláírták ezt a kezdeményezést.” Az ember zsebében még most is kinyílik a bicska, hogy néhány százezer momentumos meg tudta akadályozni, hogy tizenötmillió ember valóban büszke lehessen a hazájára, a magyarok olimpiarendező képességére. Hogy nem ment volna csődbe az ország, az nyilvánvaló. Ez csak arra volt jó, hogy a Momentum nem kevés külföldi – talán éppen francia – segítséggel fölhívja magára a figyelmet, hogy a törpe kisebbség segítségével terrorizálja a magyarság ünnepét. Csak kérdem, emellett még a háborúpártiságára is büszke a Momentum?
Nem véletlen, hogy a napokban éppen politikai főnökük, Gyurcsány használta a jakobinus diktatúra vezetőjének, Robespierre-nek a mondását, miszerint „A terror nem egyéb, mint… az erény kisugárzása.” A momentumosoknak az az erény, azok a hazafiak, akik aláírták a kezdeményezést, és terrorizálták a magyarság reménybeli sportünnepét, amelyre Donáth nagyon-nagyon büszke. Vagy a háborúpártiság?
Magyarán, a baloldalon az az erény, ha másoknak kárt okozunk, szélsőséges esetben a vérét ontjuk, hogy a vörös eszme győzedelmeskedjen.
Nem árt, ha tudjuk, hogy az egyszerű közbeszédnek is van terrorisztikus vonása, főleg, ha azt politikai párt használja, amely rendszeresen hazudik, és ezt el is ismeri.
Deutsch Tamás hívta föl erre figyelmet ugyancsak a tévévitán. Így: „Van itt két listavezető, akinek a jelenléte mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Az egyik Gyurcsány Ferenc pártjáé. Egy párté, amelyik hazugságra épül. A magyar embereket becsapva tartották meg a hatalmukat, hazudtak reggel, éjjel meg este. A másik Magyar Péter, aki a feleségét a saját közös otthonuk konyhájában titokban lehallgatta, ezzel zsarolta, aztán a felvétel nyilvánosságra hozatalával politikai karriert csinált magának. Ilyet normális ember nem tesz.”
Dobrev Klára nem cáfolta Deutsch állítását, noha lett volna rá módja, mert szűk tíz perccel később kapott szót. Magyarán, amit Deutsch mondott, az igaz. (És Magyar sem cáfolta a lehallgatásos történetet.) A vitában Dobrev folytatta a megszokott DK-s hazudozást. „Önök ezen a csatornán még nem sokszor hallották az igazságot, hogy Európa szégyenét úgy hívják, hogy Orbán Viktor. Nemhogy nem foglalja el Brüsszelt, hanem nem tudja a magyarok érdekeit sem képviselni. Ennek ellenére az a háborús hangulat, amit folyamatosan szít, az veszélyezteti a magyarok biztonságát. El kell mondani világosan, senki nem akarja háborúba küldeni a magyar fiatalokat. Aki mást mond, az hazudik önöknek.”
Hogy gondolkodik erről Orbán Viktor? „Amivel törődnünk kell, hogy olyan összefüggésben is beszélnek, különösen Németországban, és az Európai Néppárt német vezetője olyan összefüggésben is beszél a sorkatonai szolgálatról, minthogyha azt valami egységes – ezt már én mondom –, birodalmi, brüsszeli, európai uniós hadseregben kellene megtenni. Ami azt jelentené, hogy a saját fiataljaink sorsa fölötti rendelkezés kikerülne a nemzeti hatáskörből, veszítenénk a szuverenitásunkból, és valaki más döntene a magyarok véréről. Ez elfogadhatatlan! Még mielőtt ez a gondolat szárba szökkenne, itt rögtön, ahogy a mag a földbe hullott, ki is kell onnan fordítani, nehogy véletlenül ebből valóság legyen.”
Önök szerint így beszél saját nemzete tagjairól az, aki nem szereti őket? Nem inkább az jelenti Európa szégyenét, aki – háborúpártisága mellett – ezt el akarja hitetni a magyarokkal saját politikai pecsenyéje sütögetése közben?
Adja meg a választ Ön, kedves Olvasó!
A szerző újságíró