Hogy hányan voltak szombaton a Békemeneten, azt nehéz megbecsülni. Mindenesetre sokatmondó, hogy még a Partizán nevű balszócső kiküldött riportere is több százezer résztvevőről tudósított, nem úgy persze a Népszava, amely mosolyt ingerlően nyolcvanezer arra bóklászóról írt. Ám hagyjuk a számokat hiszen már az is nagy dolog, hogy egyáltalán létrejött ez az esemény. Elvégre nemrég még fontos ellenzéki megmondók kétségüket fejezték ki, hogy sikerül-e megrendezni a demonstrációt. Előbb a honi politika fényét vesztett hullócsillaga, Márki-Zay Péter jelentette ki, hogy Orbán Viktor nem tudna annyi embert mozgósítani Debrecenben egy utcafórumra, mint az általa csodált Magyar Péter tette. Később Dobrev Klára emelte a tétet, amikor a Telexnek azt fejtegette: Orbán képtelen egy Békemenetet összehozni. Magyar Péter ezt azzal toldotta meg, hogy ő úgy látja, a miniszterelnök csak lezárt kis utcákban mer szólni a néphez. Ám amikor kiderült, hogy soha nem látott hatalmas demonstráció készülődik, egyetlen reménye maradt az ellenzéknek, hátha talán az eső elveszi a felvonulók kedvét és csüggedten hazamennek. Csalódniuk kellett. A békepárti Fidesz szimpatizánsok – a Magyar-féle otromba megfogalmazásban, kihalóban lévő állatfajta – olyan tömegben lepték el a Margitszigetet, hogy azon az ellenzéknek is tátva maradt a szája. Azzal próbáltak vigasztalódni, hogy összeszámlálták, hányszor mondta ki beszédében Orbán Viktor a háború szót. Mi tagadás gyengécske egy riposzt. De hát messze még a szüret, és a szőlő nagyon savanyú.