Magyar Péter közéleti szerepvállalása egyre jobban hasonlít a búgócsigára. Különös hangja, a rajta lévő színek, figurák miatt mindenki odafigyel. A gyerekeket megnyugtatja. De erőteljesebb hangot ad, ha a karja föl-le mozgatásával bepörgetik. A Magyar Péter-jelenség – két friss Facebook-írás olvasása kapcsán – Demszky Gábor, Budapest egykori SZDSZ-es polgármesterét megnyugtatja, Gyurcsányt pedig inkább bepörgeti.
Ez azért is érdekes, mert a két ember politikai bölcsőjét ugyanazok a komcsi vörös kezek ringatták, mégis másként ítélik meg Magyar Péter szerepét.
Demszky számára például öröm Magyar megérkezése. Szerinte „A legdurvább hiba elhinni, hogy a nemzet végérvényesen kettészakadt. Magyar Péter színre lépése és népszerűségének gyors növekedése is ezt igazolja és ezért elfogadható a számomra.” Azzal nem feltétlen azonosulok, hogy a kommunisták egyik napról a másikra eltűntek volna az országból. Azzal viszont nagyon is egyetértek, ha nem ideológiai alapon, hanem például a háború és béke alapján vizsgáljuk a társadalmat. Akkor bizony könnyű szívvel megállapítható, hogy a lakosság mintegy kilencven százaléka békepárti. Tehát jó úton haladunk afelé, amit Demszky úgy ítél meg, hogy a legdurvább hiba az lenne, ha a nemzet végérvényesen kettészakadna. A józan ész mentén érdemes közös nevezőt keresni, hiszen senkinek nem érdeke föladni azt a nemzeti biztonságot, a magyarság, gyerekeink, unokáink jövőjének garantálását.
Itt élünk a háború szomszédságában. Ez az, amely felülír minden politikai meggyőződést. Ez az, amelynek fényében a jobb és a bal szinte komolytalanná válik, mert az emberek, sőt a nemzet életével még véletlenül sem szabad játszani.
A szomszédunkban zajló háború egyértelműen rávilágít arra, hogy akkor van esélyünk távol maradni a vérontástól, ha minél egységesebbek vagyunk, minél nagyobb felhatalmazást tudunk adni a Orbánnak az uniós és a világ más térségeiben lévő országok vezetőivel való tárgyalásokhoz.
Szintén egyetértve Demszkyvel, aki szerint „A kétpólusú rendszer állandósított és könyörtelen ideológiai háború, a menny és a pokol harca”. Azzal sincs vitánk, hogy „a szolidaritás, a jogtisztelet, a magántulajdon és az egyéni szabadság védelme azok a polgári értékek, amelyekből semmilyen körülmények között sem engedhetünk, és amelyek a magyar demokrácia fundamentumát képezhetik”. Csak tegyük hozzá, hogy tényleg a magyarokét és nem Brüsszelét vagy az amerikai demokratákét, mert az első nálunk mindenképpen a béke, náluk pedig jelenleg sajnos a háború. Szinte biztos, hogy Demszky inkább az utóbbiakhoz áll közelebb, ahogy a baloldal legújabb képviselője, Magyar Péter is.
Gyurcsány viszont nehezen viseli Magyart. Mindent elkövet, hogy lejárassa, hogy odatolja a jobboldalra. Mert az ő tortáját szeleteli. Csakhogy ezt nem a pártelnökök döntik el. Gyurcsány egy erőszakos diktátornak akarja beállítani Magyart, amiben lehet, hogy van igazság, ám olyan összefüggésben egyáltalán nincs, hogy ezzel Orbánhoz hasonlítható. Aki mást gondol, az ellenfél, állítja Gyurcsány Magyarról. Majd így folytatja: „Mert kérdezni csak neki tetszőt lehet, de leginkább a gyönyörűségtől elalélva imádni, közben esetleg csurgó nyállal bólogatni szabad, sőt, ez az elvárás. Aki nem így tesz, az minimum kishitű, nyilvánvalóan ellene van a Fidesz leváltásának, de leginkább megvette, megvezette, megzsarolta valaki.” A Böszmének ez érthetően nagyon nem tetszik, mert ő mindenképpen a Fideszt akarja leváltani. Nem fűlik a foga tudomásul venni, hogy a baloldali közösség pedig inkább annak szavaz bizalmat, akiről úgy gondolja, tényleg le tudja váltani a Fideszt, és nem toporog egy helyben, mint Gyurcsány már tizennégy éve.
Ahogy olvasom, a Böszme kissé irigykedik is, mert Magyar Pétert sokan messiásnak látják. Pedig magának szánja ezt a szerepet. Így ír: „Mert a csodában, a kivételesben, az Eljött Ember Fiában nem kételkedünk! Ugye!? Évszázadonként ha születik ilyen ember – mutatja önmagát. Bár ahogy látom, akkor ez most egy nem átlagos évszázad. Többet látok.”
Ezek szerint eljött a megváltók találkozója. Hadd lökdössék egymás a baloldalon.
Este meg játszanak a búgócsigával.
A szerző újságíró