Kondor Katalin

Vélemény és vita

Rosszból is megárt…

Egyre inkább csak rossz hírek érkeznek hozzánk. Külföldről is, meg belföldről is, ami a közéletet illet

Bölcs közmondásaink egyike azt mondja, jóból is megárt a sok. Így igaz, nem is vitatkoznánk ennek igazságával, már csak a húsvéti lakomák, összejövetelek utáni tapasztalatok miatt sem. Ám azt is a tapasztalat diktálja nekünk, hogy a rosszból is megárt a sok. S különösen igaz ez napjainkban, amikor a mindennapokban egyre inkább csak rossz hírek érkeznek hozzánk. Külföldről is, meg belföldről is, ami a közéletet illeti. Ha csak a mögöttünk hagyott hét rossz hírei közül válogatunk, akkor is a bőség zavarával kell megküzdenünk. Íme néhány bizonyíték: „Magyar Péter pártja kommunista ügynökfészek” – szól a rossz hír, amely arról számol be, hogy a Tisza, teljes nevén a Tisztelet és Szabadság Párt alelnöke a Kádár-rezsimben az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt. Azt hittük, ezek az alakok eltűntek már valamilyen süllyesztőben, de újból tévedtünk. Nos, azóta sok víz lefolyt a Tiszán, mindenesetre egy ilyen hír többek között azért is rossz hír, mert újból megkezdődhet a zsarolások kora. Te ez voltál, te meg az voltál, s vége nincs a bizonyítékok nélküli vádaskodásoknak. Aztán itt van a véget érni nem akaró Lánchíd-botrány, amely sajnos azt bizonyítja, hogy a cél: minél többet lopni a közpénzből megvalósuló beruházásokra szánt összegekből. Csak úgy röpködnek a milliárdok az ilyen-olyan ügyvédek szerepéről, no és meggazdagodásukról, valamint szinte naponta halljuk a főpolgármester zavaros magyarázkodásait a gyanús pénzmozgásokról, a még gyanúsabb vesztegetésekről, de a lényeg, hogy még most sem láthatunk tisztán. „Fecseg a felszín, hallgat a mély” – juthat eszünkbe a föntebbi ügyekről a fájdalmasan szép József Attila vers, a Dunánál című. Meg az, hogy sajnos lop, csal, hazudik itt sok mindenki, így aztán enyhén szólva is túlkínálat van rossz hírekből. Mármint a tisztességes emberek számára rossz hírekből. A rejtőzködő tolvajok meg élik világukat.

Ha átlépjük határainkat – már ami a híreket illeti – akkor sem örülhetünk. Napról napra erősebb a háborús pszichózis, Ukrajna egyre több segítségért könyörög (első embere meg egyre-másra vásárolgatja a luxusnyaralókat), az Irán és Izrael közötti egyre jobban elmérgesedő konfliktus sem ígér boldogabb jövőt egyelőre. No, de félre a háborúkkal, van más rossz hír is, az Európai Parlament többsége a minap elfogadta az abortuszhoz való jognak az EU alapjogi chartájába való beillesztéséről szóló állásfoglalást. Hölgyek, urak! Gondoltak már arra, hogy vajon ki fog a háborúkban harcolni? Ki fog nehéz fizikai munkát végezni? Megmondanák? Tényleg, mi lesz, ha nem születnek katonák? Csak nem a mesterséges intelligenciára bízzák majd a háborús konfliktusok megoldását is? Ki érti ezt? Erről az uniós gyülekezetről az jut eszembe, hogy ezeknek a „döntéshozóknak” nincs hazájuk. Területük van, amely felett a hatalmat gyakorolják, nem pedig hazájuk. Tán csak nem a beáramló migránsokból akarnak – könyörületből „befogadásukért” – hadsereget csinálni maguknak? Bizony, nem lennénk már meglepve semmilyen abszurd terv hallatán.

No, de menjünk tovább a rossz hírekkel. Nyilván nem vagyok egyedül megdöbbenve attól a hírtől, hogy kis országunkban pedofil-ügyek százaiban folyik nyomozás. Gondolta volna ezt bárki is? Hol éltünk mi eddig? Milyen emberek azok, akik az effajta bűncselekményeket elnézik, eltitkolják, elhazudják? Mit rontottunk el? Mikor és kik? A jeleségről szóló tájékoztatásban az is döbbenetes, hogy a bűncselekmények nagyobb része otthoni környezethez köthető. Ez mivel magyarázható? Várnánk a szakértők magyarázatát, a probléma megoldásához szükséges javaslatokat – lelkünk megnyugtatása céljából.

Lopás, csalás, hazudás, ezekről szóltak a fentebbi példák, meg még arról is, hogy pár hónapos munkát követően Budapest I. kerületének jegyzője 5,1 millió forintos jutalmat kapott a fizetése mellett. Semmi baj, csak éppen nem tudni miért. Ha büszkék lehetünk rá, akkor ugyan miért nem nyilvános az a cselekedete, amiért ennyi jutalom járt neki? Hátha más kerületek jegyzőit is nagyobb teljesítményre ösztönözné egy-egy ilyen pénzjutalom. Az illető jegyző tevékenységének lényegét ugyan miért kell titkolni? Szerintem dicsőségtáblára való. Nos, tisztelt olvasó, a fenti példák mindössze egyetlen nap „termékei”, magyarán egyetlen napilap hétvégi híreiből válogattam néhányat, mert volt több is. Ezeket mindenki olvashatta. No de, ahogy kezdtem, rosszból is megárt a sok.

Megzakkant társadalmak képét mutatja az egész világ. Nem vagyok a statisztikák értője, de nem hinném, hogy örülnünk kellene annak, hogy a napi hírek zömmel a lopásokról, csalásokról, gyilkosságokról, és ilyen-olyan egyéb bűnesetekről és hazugságokról szólnak. S erről nem a sajtó tehet, bár sokan azt vádolják. Nincs igazuk. Saját hitelességét ásná alá bármelyik sajtóorgánum, ha eltitkolná mindazt, ami álságos, ami szörnyű, ami hazug, amin javítani lenne szükség. Ha már a világ vezetői naponta ezt teszik, s ezt teszi az a szervezet is, melybe mi, magyarok is belekeveredtünk, mármint az Európai Unió nevű valami. Sajnos. Az pedig még sajnálatosabb, amit nagyon sokan tapasztalhatunk, ha nyitott szemmel élünk a világban meg itthon. Statisztikák is bizonyítják, egyre betegebbek a társadalmak. A magyar is. Szakemberek tudják, a jó hír, az örömhír, a kedvesség, a szeretet gyógyít. A gyűlölködés, az ármánykodás, a hazudozás és az irigység betegít. Orvosi tapasztalatok is, meg a mi saját környezetünkben átélt tapasztalataink is bizonyítják ezt. A rosszból már megártott a sok, ez napnál világosabb. Akkor nosza, már csak a szabadságot, a biztonságot és a tisztességet kellene ajándékba kapnunk azoktól, akiknek ezek megteremtése kötelező kellene, hogy legyen. S ettől rögvest egészségesebb lenne az egész világ.

A szerző újságíró