A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul – mondta egy amerikai újságíró, Louis Fischer. Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatása után kiderült, hogy a magyaroknak nem kell megvakulástól tartaniuk. Beszédében ugyanis többször hangsúlyozta, hogy számára példaértékű, hogy „az állam működésének egésze a jognak van alávetve”. Ezt támasztotta alá azzal a Grocius-idézettel, miszerint „minden bizonytalanná válik, ha az emberek eltérnek a jogtól”. Sulyok Tamás ezt az elvet – Petőfit idézve – úgy nyomatékosította, hogy „haza csak ott van, hol jog is van”.
Azt gondolom, hogy az Alkotmánybíróság elnöki tisztét köztársasági elnöki pozícióra váltó közjogi méltóság nem is végezhetné feladatát másként, csak feltétlen alázattal az egész eddigi életét meghatározó jog iránt. Ez nem biztos, hogy jó hír például Karsai László történésznek, aki szerint Sulyok még az Alkotmánybíróság elnökeként nyilatkozott a kolozsvári Krónikának azt állítva, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Leginkább azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Sulyok szerint az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy az ország másik felében bujkált. Ám Karsai szerint az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja. Mint fogalmazott: „Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra.” Annyi igaz Karsai szerint, hogy Sulyok László a körözés elől bujkált, ugyanis tisztázni akarták a nyilas mozgalomban játszott szerepét.
A Mandinernek Sulyok Tamás úgy fogalmazott: „A mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam. (…) Ezt ismételni nem kívánom, értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet nem szeretném. A parlament engem és nem a rendszerváltozás előtt elhunyt édesapámat választotta meg köztársasági elnöknek.”
Azt hiszem, ez kristálytiszta érvelés. Érdemes emlékezni Grezsa Ferenc pszichiáter, MDF-tag Apák és fiúk című, a Magyar Fórumban 1990-ben megjelent, az SZDSZ vezetőinek felmenőiről szóló cikkére. Az írást hatalmas felháborodás követte, antiszemitizmus-vádak és a szokásos értelmiségiek szokásos rettegése és kétségbeesése.
A logikai bukfenc Karsai estében gyönyörűen kirajzolódik.
Tessék mondani, miért akarja jobban tudni egy történész, ráadásul egy bolsevista történész, hogy mi történt valakinek a családjában? Honnan meri azt állítani, hogy Sulyok Tamás korábban valótlan információkat közölt a nyilvánossággal az apjáról. Nem tudni, Karsai László Sulyok Tamást tartja-e elmeháborodottnak, vagy ő maga küzd ezzel a betegséggel.
Sulyok Tamás jogászember, méghozzá felkészültsége a jogi pálya csúcsára repítette. Miért tételezi fel róla Karsai László, hogy olyan nyilatkozatot tesz saját apjáról, amely nem felel meg a valóságnak? Amely bármikor számonkérhető? Amely bármikor a fejére olvasható?
Sulyok Tamás kijelentette: apja egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt, így elképzelhetetlennek tartja, hogy azt ő írta.
Kérdés az is, miért most állt elő ezzel a váddal Karsai, mikor közvetlenül a nyilatkozat megtétele után, tehát két évvel ezelőtt is megtehette volna. Sőt, akkor lett volna igazából itt az ideje. Vagy számára mint történész számára, nem annyira a valóság a fontos, sokkal inkább a botránykeltés, a politikai pecsenye sütögetése kedvenc politikai oldala számára?
Ancsel Éva filozófus azt mondja: „Hogy mi az igazság, az nagyon fontos. De hogy kinek van igaza, az csaknem érdektelen. Mégis e körül folyik a vér.”
Gyurcsány jogi tanácsadói, a Fleck–Bárándy,–Vörös-triász a jogállamiság felfüggesztésétől sem riadtak volna vissza, ha minimális többséggel szereznek hatalmat, mondván, forradalom idején ez lehetséges. Az ötvenes évek első felének tapasztalatai szerint ebbe beleférhet a vagyonelkobzás, a meghurcolás, a bosszúhadjáratok és a hosszú börtönbüntetés is. A véres polgárháború esélyéről nem is beszélve.
Örüljünk neki, hogy egy jogtudós kezében van a köztársasági elnöki hatalom, nem politikai kalandorok birtokában.
A szerző újságíró