Nőpolitika

Vérfagyasztó élmény beleszédülni Pető Andrea, a CEU, azaz a Soros-egyetem professzorának nőügyi eszmefuttatásába. A történész hölgy hosszú dolgozatban mutatja be a konzervatív nőpolitika bukását, ami szerinte Novák Katalin lemondásával következett be. A köztársasági elnök ugyanis szerinte megkísérelt egy új, konzervatív, keresztény és nemzeti női szerepmodellt képviselni. Ennek – legalábbis Pető Andrea szerint – az alapja az, „hogy az állampolgárnak születési neme van, tehát férfi vagy nő (ez a választék)”.

Itt meg is állhatunk, és álmélkodva latolgathatjuk a zárójelezett választékhiányt. Mert hát mi más lehetne a férfi és a nő, mint férfi és nő. Miért problémás az, ha a születési nem csupán ezt a két, ha úgy tetszik, archetípust jelöli. Nem mellesleg, ennek a választéknélküliségnek köszönhető, hogy ma durván nyolcmilliárd ember él a Földön. Ilyen mutatványra az elavult kategóriákon túli nemek képviselői egészen biztosan nem alkalmasak. Sőt. Sem a férfiak férjei, sem a nők feleségei. Aki másnak vallja magát, mint aki, az egészen biztosan nem tud szaporodni.

A konzervatív nőpolitika a biológiai reprodukció, vagyis a gyerek szülése és nevelése, a család érzelmi és gazdasági egységének kereteit adja meg, állítja a tudós női történész. A konzervatív családpolitika azt kínálja a nőknek, hogy ha vállalják a szaporodást, és az ezzel járó sokrétű és nyilván fárasztó gondoskodói munkát, akkor jogos azt várniuk a férfiaktól, hogy eltartsák őket. Ennek megvan ugyan a hátulütője, az nevezetesen, hogy a nők egész életükben anyagilag kiszolgáltatottak lesznek a férfiaknak. Vagy másként megfogalmazva, a konzervatív szemlélet nőkre vonatkozó követelménye – legalábbis a CEU-professzor szerint –, hogy a nő önfeláldozó gondoskodással szolgálja a rászorulókat, és hogy ugyanilyen módon ragyogtassa hűségét, kövesse a férfit. A női szerep eme két eleme összeütközésbe kerülhet. Mint Novák Katalin esetében, újfent megint csak Pető Andrea értelmezése szerint, ez a lemondásával együtt a konzervatív, azaz fideszes nőpolitika kudarcához vezetett.

Ezzel szemben ott van a szintén nagy kihívásokkal küzdő liberális társadalmi nemi politika. Ennek nőkre vonatkozó alapállítása, hogy a nők és a férfiak egyenlők. Viszonyaikat a magán és közéletben szabadon megkötött szerződések és gazdasági megállapodások határozzák meg. Ennek megfelelően a liberális emberek számára egyértelmű, hogy a házasság és az együttélés lényegében egy szerződés, a gondoskodói „és reproduktív munka fizetett bébiszittereknek, takarítónőknek, ápolóknak, háztartási alkalmazottaknak és magánbölcsődékbe kiszervezése, illetve a feminista férfi ideálja, aki a háztartási munkát – főzés, mosás, vasalás stb. – a tradicionális szerepektől eltérően szerződéses alapon osztja meg partnerével”.

A Soros-egyetem alkalmazottjának zavaros tételei, meg még feltételezései a nők, férfiak, családok mibenlétét illetően, kiválóan megfelelnek a világot végig szántó gendergépezet követelményeinek. Az életidegen, sablonos elképzelések akár a konzervatív, akár a liberális létezésmódról kétségbeejtőek is lehetnének. De az a tömény butaság, ami a fentebb vázolt sematikus gondolkodásmódra jellemző, pusztán egy fakó elme mutatványa, ami megsajnáltatja szerzőjét.

Amúgy Novák Katalin lemondása éppenséggel nem a konzervatív családpolitika bukása. Annak ehhez semmi köze.

A szerző író