László Tamás

Vélemény és vita

Csúszásveszély Európában

Óbuda a hajdani téglagyári agyagbányáknak köszönhetően még ma is tele van úgynevezett csúszásveszélyes területekkel. A 70-es évek végén élhettem át egy jelentős földcsuszamlást, amelyet számos tényező idézett elő. Az egyik az, hogy a csúszásveszélyes terület feletti beépített hegyoldal akkor még csatornázatlan volt, így a házak szikkasztóiban és az űrgödrös árnyékszékekben – népiesen budikban – összegyűlő szennyvíz akadálytalanul szivárgott be a talajba. A beszivárgás a mélyben lévő vízzáró agyagréteg felületén egy síkossá váló szakadólapot hozott létre, és ez több százezer köbméternyi földtömeg megmozdulását eredményezte. A suvadás katasztrofális mértéket ért el. Ennek illusztrálására két példa: a földcsuszamlás vonalában álló termetes körtefa törzse a gyökérzettől a korona tetejéig kettéhasadt, a szerencsétlen fa két része több méternyire eltávolodott egymástól. A másik kép éppen egy űrgödrös árnyékszéket, magyarul budit érintett. A jobb sorsra érdemes – szerencsére használaton kívüli – építmény szintén a suvadás tengelyébe esett: eltűnt a hirtelen keletkezett résben lebegve, a teteje tartotta fenn az árok két oldalára támaszkodva.

Ennek a természeti kataklizmának a képei jutnak eszembe, amikor az Európai Unió mai és közeljövőbeli állapotát szemlélem. Európa mára egy ilyen csúszásveszélyes hegyoldal lett, olyan veszélyek hordozója, ami az avatatlan szemnek láthatatlan, a folyamatok a mélyben zajlanak. Természetesen a felszínen is vannak világos jelei az eróziónak, a mélységi mozgások viszont nagyságrendekkel nagyobb és váratlanabb eseményeket válthatnak ki. Feltehetjük a kérdést: ma milyen „szennyvizek” szivárognak be az Európai Unió meredek hegyoldalának réseibe? A szennyvizekre nemcsak képletesen, hanem valóságosan is utalunk.

Sokrétű hatása van az orosz ukrán háborúnak. Az Egyesült Államok által menedzselt ukrajnai proxy háború Európa totális önfeladásához vezetett. Nincs önálló külpolitikája, nem tud hatékony lépéseket tenni a fegyvernyugvás, majd a béke érdekében, holott ez elemi érdeke volna. Az önfeladás, az idegen érdekeknek való megfelelés szennyvize szivárog bele a talajba. Európa egyre inkább belesodródik a háborúba a fegyverszállításokkal, halottak százezrei száradnak azoknak a lelkén, akik támogatják a háborút – mindez persze nem menti a háborút indító Oroszországot sem. Európa mélységes bűneinek a következménye a mélybe zúduló szennyes áradat.

Az elhibázott szankciós politika a megcélzott Oroszország helyett az európai gazdaságra mér végzetes csapást. Ennek a jelei az elszabaduló infláció, az energiaválság, ami az Egyesült Államok számára viszont cinikus módon prosperitást jelent. Újabb és újabb szankciós csomagokat talál ki a bizottság, tudva azt, hogy éppen a nagy országok cégei játsszák ki a szankciókat… A képmutatás, a szűklátókörűség, saját népüknek a megtagadása kiépített csatornákon zúdítja a szennyet a szakadólapra.

A gyarmatosításon felnőtt Európa most a saját országait gyarmatosítja azzal, hogy az Ukrajnából érkező, rossz minőségű, ennek megfelelően olcsó gabona és más élelmiszerek árasztják el a kontinenst, tönkretéve a saját gazdatársadalmait. A fél Ukrajnát felvásárló amerikai, holland és más tulajdonosi érdekeket szolgál ez a dömpingáru, amihez az Európai Bizottság nemcsak asszisztál, hanem támogatja is azt. Az öngyarmatosítás szennyes vizeit próbálják most felfogni az európai gazdák egy hatalmas traktoros lázadás formájában.

Az NGO-k által menedzselt, bűnözők által végrehajtott illegális migráció az egész kontinenst a létében veszélyezteti. Az EU által erre a célra létrehozott Frontex valójában utaztatási irodaként működik. Csalárd módon fogadják el a kötelező elosztást, büntetik azokat, akik nem kérnek ebből. Az istenadta nép pedig még hallgat, de a lokális tiltakozások erősödnek. Közben az európai kultúra végzetesen átalakul, feladja keresztény gyökereit, behódol az erőszakos iszlám tömegeknek. Az illegális migráció velejárója a terror, amelynek a célja a félelem, nincsen nap, amikor ne volna egy késelés, egy brutális támadás a nyílt utcán, pályaudvaron, templomban, iskolában. A folyamatnak beláthatatlan következményei vannak a mélyben: az önfeladást identitásvesztés, általános elbizonytalanodás követi. A folyamat egy mélyreható demográfiai válság közepette zajlik, amit csak ideig-óráig fednek el a beáramló idegen kultúrájú és virulens tömegek.

Európa migráció sújtotta népei nem látnak kiutat a vezetőik által előidézett válságból. Az európai vezetőket mindez nem érdekli, ők a beáramló tömegekben azt a munkaerőt látják, amit a saját népességük nem tud és nem is akar biztosítani. Európa nem védi a saját őshonos kisebbségeit, és egyre kevésbé védi az őshonos többségeit, emiatt lassan kiszorulnak ezek a közösségek a saját hazájukból. Ennek az ódiumát nem ismerik fel, nincsenek tisztában a veszéllyel, a homokba dugják a fejüket, a csúszásveszély valóságos suvadássá fog változni, és el fogja sodorni a mai vezetőket.

A korrupció rendszerszintű, amit látunk: Eva Kaili pénzzel teli bőröndjei, Ursula von der Leien pfizeres sms-ei stb. csak a jéghegy csúcsai. A visszaélések sokfélék: a nyílt és haszonszerzésen alapuló befolyásolástól, az uniós pénzekkel való visszaéléseken át a pitiáner csalásokig terjednek. Az Európai Parlament üléstermeiben tulajdonképpen sok-sok kis árnyékszéket, azaz budit látunk. És mit látnak a szavazópolgárok? Azt, hogy semminek nincs következménye! Eva Kaili visszatér az EP-be és gátlástalanul szavaz a korrupció ellen… Zúdul be a korrupció szennyvize a hegyoldal szakadólapjára!

Az egyik legsúlyosabb szennyvíz az a kettős mérce, ami az unió működését áthatja. Az „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek” elv már most szétfeszíti az uniót. Koncepciós eljárások zajlanak ipari méretekben. Idetartozik az úgynevezett jogállamiság politikai bunkósbotként való használata. Folyik a gátlástalan kettős mérce szennyvize a mélybe.

Térjünk vissza az eredeti „suvadásos” képhez. Fennáll a veszélye annak, hogy a szakadólap létrejön és megcsúszik a hegyoldal. Ebben a képben benne van az is, hogy felbomlik az unió, nemcsak a bizottságot, az Európai Parlamentet, az egész brüsszeli deep state-t elsodorja az áradat. Ezen – Európa végzetes meggyengítésén – dolgozik a háttérben az Egyesült Államok, az egyre demensebb Bidennel az élen, karöltve azokkal az NGO-kkal, amelyek totális felelőtlenséggel végezhetik üzelmeiket a nemzeti kormányok ellen. De benne van persze az is, hogy egy-egy budi a benne lévővel együtt elsüllyed a suvadásban (persze ezzel megúszhatják a felelősségre vonást).

Sokan a kétségüket fejezik ki az EP-választással kapcsolatosan: nem várnak az elemzők olyan mértékű változást, amely elvezetne egy határozott és szükségszerű fordulathoz. Más véleményen vagyok: a sok politikai-gazdasági-társadalmi ballépés, sőt bűn olyan mértékű szennyvizet ereszt a mélybe, hogy a nagyobb baj elkerülése érdekében összefognak a normalitásban hívő, polgári-konzervatív szavazópolgárok és azt mondják: elég volt! És elkergetik a korrupt és mihaszna, Európa érdekei ellen dolgozó intézményeket: a bizottságot, a brüsszeli deep state-t, leváltják a parlament balliberális többségét.

Az előttünk álló tavasz még sok meglepetést tartogat! A június 9-i választásig nagyon észnél kell lenni, a feladatunk egy földcsuszamlásszerű polgári-konzervatív váltás! Csak így menthetjük meg Európát a nagyobb rossztól, a valódi suvadástól.

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő