Hol söprögessünk?
ĀA strasbourgi esemény ismét tudatta velünk azt, hogy normális hangnem elképzelhetetlen abban a gyülekezetben, amelyet úgy hívnak, hogy Európai Unió
ĀA strasbourgi esemény ismét tudatta velünk azt, hogy normális hangnem elképzelhetetlen abban a gyülekezetben, amelyet úgy hívnak, hogy Európai Unió
ĀEurópa mára csúszásveszélyes hegyoldal lett, olyan veszélyek hordozója, ami az avatatlan szemnek láthatatlan, a folyamatok a mélyben zajlanak
ĀVera Jourová mély depresszióba süllyedt. Az uniós biztos azon kesereg, már biztos kudarcba fulladt azon fáradozása, amely a magyar kormány politikájának megváltoztatását célozta meg
ĀA gyanúsított volt olasz szocialista EP-képviselővel szoros kapcsolatot ápoló marokkói diplomatát hallgattak meg
ĀTóth Edina szerint a politikai befolyásvásárlás korrupt rendszere működik Brüsszelben
ĀMostanában leginkább a migránsok simogatásának és elosztásának gondja foglalkoztatja az unió mérhetetlenül tehetségtelen és hátsó szándékú vezetőit
ĀSajnos ezúttal sem úgy, ahogy szeretnénk s ahogy megérdemelnénk, például a természet rendjét pártoló és hirdető erőfeszítéseink okán
ĀMenczer Tamás is megszólalt az ügyben
ĀAz Európai Parlament ülésterme kizárólag egy igazi „mocsár” képzetét kelti. Ez a hatalmas tér a megbízói/tervezői szándék szerint a demokráciát hivatott szimbolizálni, de csak a laposságot sikerült
ĀA brüsszeli burok megvédi a tehetségtelen, kontraszelektált, hibát hibára halmozó brüsszelitákat. Nincs jogi vagy politikai számonkérés, ezáltal a valódi felelősség is elillan a rendszerből
ĀIgen, Európának hívják kontinensünket, de már valójában nem az, csak nevét őrzi. Lényegét nem
ĀKötelességemnek érzem, hogy elindítsak egy olyan kezdeményezést, melyben követelem, hogy Molnár Csaba álljon elő, s nevezze meg, névvel címmel, kiknek a zsebében landolnak azok az uniós pénzek
ĀA túlméretezett megnyilatkozásban Dobrev azt próbálja szétszálazni, hogy milyen elemei vannak és lehetnek az ellenzéki, baloldali politikának. Nem szolgál újdonságokkal
ĀA politikus nagyjából százezer euróval tartozik az EP-nek
ĀHallom, hogy májusban újabb európai parlamenti küldöttség érkezik vizsgálódni Magyarországra. A külföldről milliárdokkal támogatott objektív-független sajtónak aligha véletlenül súgták meg az intim információt
ĀEgy nápolyi bíró rendelkezett arról, hogy a 60 éves politikust a rendőrségi őrizetből háziőrizetbe helyezzék át.
ĀTarabellát korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják
ĀMi, magyarok (a lengyelek is) már régen a jog asztala alatt vagyunk, pontosabban alá vagyunk küldve, s onnan próbálunk kikiabálni
ĀAz EP-be érkező minden 18 év feletti látogatónak belépési nyilatkozatot kell majd kitöltenie
ĀNAPI KOMMENTÁR. Nemrég azt állította, nem ismeri az EP korrupciós botrányának főszereplőit. Aztán több fotó bizonyította, hogy nagyon is jól ismeri őket
ĀTovábbra is börtönben marad Eva Kaili szocialista EP-alelnök élettársa, Francesco Giorgi