Mellár Tamás összefogást szervez a baloldalon. Nyilván azzal a céllal, hogy minél nagyobb legyen a siker, minél jobb eredményt érjenek el a kommunisták az EP- és az önkormányzati választásokon. Mindig megható, ha egy áruló összefogást szervez új politikai barátai oldalán, kihúzgálva életéből a maradék konzervatív gyökereket is. Hiába próbálja ugyanis eltáncolni, hogy szerinte egy baloldali, szociáldemokrata és egy jobboldali, konzervatív irányultságú tömörülésre van szükség, hiába próbálja elérni, az egyes ellenzéki pártok az irányultságuknak megfelelően csatlakozhassanak az egyikhez vagy a másikhoz. Ezzel ugyanis azt sugallja, mintha kétfajta ellenzéki csoportosulás lenne. Egy liberális, kommunista és egy jobboldali, konzervatív. Ahogy a komcsiknál lenni szokott, ez a tagolódás természetesen az átverés része. Komcsi ez mind, szőröstől bőröstől.
Aki arra gondol, hogy bármiféle jobboldali, konzervatív irányultságú tömörülés lehet a ballib oldalon, az vagy naiv, vagy annyira szeretné látni a baloldali összefogást, hogy egyáltalán nem érdekli a valóság. Merthogy Mellár nyilván olyan figurákat gondol jobboldali, konzervatívnak, mint ő maga. Vagy mint Bod Péter Ákos, Pálinkás József vagy éppen Chikán Attila. Csakhogy ezek az emberek már régen búcsút intettek a konzervatív világnak, mondhatjuk úgy: eredeti önmaguknak. Igaz, az árulásuk pillanatában erről elfelejtették értesíteni a közvéleményt.
Mellár Tamás például egy nagyszerű közgazdász. Mondanám azt, hogy volt, de akkor nem lennék hű a valósághoz. Ma is kitűnő gazdasági koponya, csak éppenséggel a személyisége esett át egy komoly jellemtorzuláson. Ahogy Saulnak sikerült megvilágosodnia a Damaszkuszi úton, úgy sikerült Mellárnak elsötétednie. Nemzeti gondolkodású emberként el nem tudom elképzelni, mi motiválhatta őt arra, hogy egy Gyurcsány nevű gazembernek támogatójává váljon. Egy kommunistának. Egy szemkilövetőnek, akinek nem számít sem az emberi élet, sem az emberi méltóság, hogy a valóság tiszteletéről, az igazmondás szükségszerűségéről ne is beszéljünk.
Mellár Orbán Viktorral bizalmi viszonyt ápolt, aki hosszú időre kinevezte a Központi Statisztikai Hivatal élére. Aztán egyik pillanatról a másikra a baloldalon találták őt a politikai hírek követői.
Ez egyébként számomra is óriási csalódás volt, mert hajdan az Új Magyarországban nem győztem neki nyilvánosságot adni, hogy tiszta és hatékony érvelése révén minél szélesebb körben terjedjen a fejlődéshez nélkülözhetetlen jobboldali eszmerendszer.
Aztán itt van a másik „jobboldali” aktivista, Bod Péter Ákos, aki csak akkor kezd kicsöpögni az ATV-ből, ha az ember véletlenül kinyitja. Mindig ott van. Oda meg leginkább azt hívják, aki Orbánt nyírja. Bod Péter Ákos Antall József kormányának volt gazdasági minisztere. Főszereplője volt a taxisblokád idején zajló tárgyalásoknak. S már akkor hergelni tudta a közvéleményt a kormányoldal ellen, mert neki éppen a kritikus pillanatokban kellett kimennie a mosdóba, s akkor a tárgyalást felfüggesztették. Az utcán pedig őrjöngött a taxisokkal szimpatizáló tömeg miatta.
Aztán itt van a Mellár-féle „jobboldali, konzervatív” csapatban Pálinkás József, aki hat éven át volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, később a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, később a hivatal elnöke. Orbántól áradt felé a bizalom, Pálinkásnak mégis jobban esett szembefordulni a nemzeti oldallal, és a gyurcsányista tábor támogatójává válni.
S még megemlíthetjük Chikán Attilát, aki annak idején tudós emberként az első Orbán-kormány gazdasági minisztere volt, később a Budapesti Corvinus Egyetem rektora. Ő is cuppogott a bizalomban, a csuda tudja, miért kellett szembefordulnia egykori önmagával, s olyan irányba tolni az ország szekerét, amely nyilvánvalóan rossz irány. Ha valaki, akkor egy közgazdászprofesszor ezt mindennél jobban tudja.
Szóval ilyen embereket akar Mellár, a szabad szemmel nem látható Párbeszéd országgyűlési képviselője egy akolba terelni, aki pár hete látványosan csatlakozott az MSZP összefogást sürgető akciójához. Mellár csöndesen elmondja, ő csak annyit szeretne, hogy elinduljon az ellenzéki pártok együttműködése. Csak annyit akar, hogy júniusban győzzenek a kommunisták.
Ugye milyen rendes ember?
A szerző újságíró