Még alig lépett hivatalba az új lengyel kormány, máris olyan döntésre készül, amely az eddigieknél jobban beágyazná az országot az Európai Unióba. A várható pénzügyi intézkedés egyúttal még kiszolgáltatottabbá és egyben még jobban zsarolhatóvá tenné Lengyelországot.
A lengyel közmédia „ledarálása” után néhány nappal megkezdődött az euró bevezetésének propagálása. Az uniós közös valuta melletti érvelés szerint Lengyelország pénzügyi veszteséget szenved az eurózónából való kimaradása miatt. A Rzeczpospolita napilap cikke vezette be a többi, a globalista kormány befolyása alatt álló sajtótermék közös agymosását. Számos balliberális közgazdász állt csatasorba, hogy a közvélemény agyában átállítsa a „váltókat”. E szerint Lengyelország minden évben pénzt veszít, amiért nem lépett be eurózónába, holott gazdasági felkészültsége erre predesztinálta volna. „Az euró bevezetése kiküszöbölné az árfolyamkockázatot” – hangzott az euróért rajongók érve.
Ez talán még igaz is, de az euró lengyelországi bevezetése ennél sokkal nagyobb negatív hozadékkal járna. Nevezetesen, az árfolyamkockázat elhagyása nem kompenzálná azt, hogy a lengyel gazdaságot nem lehet többé saját valutájának értékén keresztül szabályozni. Például nem dönthetne a kamatokról, mert az az eurót kibocsátó joga, vagyis az Európai Központi Banké (EKB).
Még a négypárti varsói koalíciós kormányban is kiverte a biztosítékot az euró bevezetésének terve. Krzysztof Bosak, a markánsan jobboldali a Szabadság és Függetlenség Konföderáció vezetője – akinek pártja „kakukktojás” a mostani balliberális, globalista kormányban, és csak az eddig kormányzó konzervatív, nemzeti Jog és Igazságossággal szemben táplált gyűlölete miatt lépett be a mostani koalícióba – máris kijelentette, hogy mindez a nemzeti szuverenitás végéről szól, nem pedig a gazdasági pragmatizmusról, ezért „nem szabad ilyen befolyással bíró hatalmat adni külföldi intézményeknek”. Vagyis, az EU intézményeinek.
Legyünk őszinték, a félelem nem alaptalan. Elég, ha csak Silvio Berlusconi 2011-es bukására emlékezünk. A néhai miniszterelnök sikerének titka az volt, hogy átvette és tartalommal töltötte fel a levitézlett jobboldali pártok szerepét, így kiszorította a hatalomból a baloldalt. Csakhogy a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi válság súlyosan érintette Olaszországot is, kölcsönöket kellett felvennie, időközben a GDP-arányos államadósság 120 százalékra rúgott. Az EU azt követelte, hogy Róma 80 milliárd euró hitelt vegyen fel, a minden országot adóssága révén kizsigerelő IMF-től. Berlusconi pénzügyminisztere, Giulio Tremonti válasza csak ennyi volt: „Az öngyilkosság kellemesebb módjait is el tudom képzelni.”
Berlusconinak viszont az EKB nem adott kölcsönt. A miniszterelnök más bankoknál próbált pénzhez jutni, de azok nem adtak, mert az EKB nem vállalt garanciát a hitelek fedezetére. Ez döntő volt, mert Olaszországban euró volt a hivatalos valuta, viszont az EKB volt a pénzkibocsátó. Berlusconi nem tehetett mást lemondott.
Micsoda véletlen, éppen az euróért rajongók kampányának kezdetén eléggé mellbevágó zlotyárfolyam került fel az internetre. E szerint a lengyel fizetőeszköz egyik napról a másikra 20 százalékot esett a vezető valutákhoz képest.
A hibás valutaárfolyamot később javították. De a váratlan, hamisnak bizonyult árfolyamesésről szóló információ és annak lehetőség, hogy ilyesmi valóban előfordulhat, bekerült a lengyel köztudatba, és az európártiak malmára hajtja a vizet, mert komoly bizalomvesztést okozhat a nemzeti valutával szemben.
Ha Lengyelország bevezeti az eurót, akkor egyszer s mindenkorra elveszíti pénzügyi szuverenitását. És bármilyen politikai színezetű kormány kerül is hatalomra majd Varsóban, azt az EU akkor buktathatja meg, amikor akarja.
A szerző főmunkatárs