A Semmelweis-reflex

„Nincs annál pezsdítőbb, mint amikor rád lőnek, de nem találnak el!” – fogalmazta meg Winston Churchill milyen is az igazi diadalmámor. A magyarság számára valami hasonló életérzéssel zárulhat a 2023-as esztendő. A több oldalról ránk zúduló nemzetközi össztűzből ép bőrrel kerültünk ki, és a honfitársainktól balról hátba érkezett „baráti tűz” is csupán kisebb karcolást okozott, nem is igényel orvost. Ráadásul egy sor olyan sikerélményben lehetett részünk – közöttük két Nobel-díj, a sokat kritizált Liget-projekt szakmai elismerése, Szoboszlai látványos góljai és hasonlók –, amelyektől büszkék lehetünk magyar mivoltunkra.

Dagadhat a keblük például azoknak a moziba járóknak is, akik már látták a Semmelweis címen futó új remekművet. Kitűnő az érzelemgazdag történet, jók a színészek, a rendezés és a fényképezés. Az anyák megmentőjeként világhírnévre szert tett, a 19. században élt magyar orvosról készült alkotás további impulzust adhat túllépni a belénk sulykolt, „merjünk kicsik lenni” létformán. Ez a szocializmusból magunkkal hurcolt krónikus fertőzés ugyanis még napjainkban is ott lappang a közgondolkodásban, és csak lassan lehet belőle kigyógyulni. Hajlamosak vagyunk a nyugati mintákat kontroll nélkül követni, miközben látni kell, hogy a minta, talán a sok napsütéstől nagyon megfakult. Követése helyett egészségesebb a saját utunkat járni.

A filmbeli Semmelweis Ignáccal szemben a nagy tekintélyű osztrák orvostársadalom részéről kinyilvánított tapintható ellenszenv, fölényeskedő magabiztosság, értetlenség mintha emlékeztetne az orbáni politika elutasítására évek óta folyó megnyilvánulásokra. Micsoda nemzetközi felzúdulás támadt például 2015-ben a migránsinvázió megfékezésére a kerítés építésénél – antihumánus, kőszívű, hálátlan magyarok, koncentrációs tábort idéző szögesdrót és hasonlók. Ma pedig sorra zárulnak a határok, és több EU-vezető hangoztatja, hogy a kerítés része a bevándorlási politikának, tucatnyi ország határán szigorú ellenőrzés lépett életbe.

Legutóbb a brüsszeli csúcstalálkozón, az Ukrajna uniós felvételéről lezajlott vitán, a 26 országgal szemben egyedül maradt magyar miniszterelnök érveit hallgatva persze fel sem merülhetett a többi politikus fejében, hogy hátha ismét Orbán álláspontja a követendő. A történtekre a balliberális média reakcióinak láttán adódik az inasát kérdező, magát agyafúrtnak gondoló grófról szóló régi vicc felidézése: „Mondja, Albert, kettőnk közül ki itt a hülye?” – így a beugrató kérdés. A fineszes inas válasza: „Gróf úr, ön nem áll olyan ember hírében, aki idiótákat alkalmazna…”

Az Ukrajna mellett voksolók is nyilván tudhatnák, hogy az ország felvétele az Európai Unióba olyan mintha egy nyakig eladósodott, szakadt, verekedő, zűrös embert bérlőtársnak invitálnánk az otthonunkba, miközben több leinformálható, biztos jövedelmű várományos állna türelmesen odakint sorszámmal a kezében. A nem éppen észszerű döntés többféle lehetséges magyarázatának egyike nem is politikai jellegű, hanem mélyebb lélektani okokat rejthet: ez a Semmelweis-reflex néven, főként Amerikában ismert gyakori reakció. Lényege az olyan meggondolás nélküli, reflexszerű elutasítás egy újszerű érveléssel szemben, amely ellentétben áll az általunk eddig vallottal.

Ilyenkor a tényekkel alátámasztott mondandó is süket fülekre talál – amint a film is bemutatja, amikor Semmelweis a kézmosás fontosságára figyelmezteti kollégáit –, Brüsszel esetében pedig egy kellemetlen, a saját országáért kiállni képes, hazai támogatottsága miatt titkon irigyelt, sikeres politikusról van szó, aki szembesíti a többieket azzal, hogy kelet-európai, lenézett jöttment létére tapasztaltabb, gyorsabb felfogású vezető, mint ők ott, a fejlett, haladó Nyugaton. Na ne már! Ezt a presztízsveszteséget nem tűrhetik! Még a végén lelepleződik a középszerűségük, éppen amikor nyakunkon a jövő évi megméretés.

A Semmelweis a hollywoodi sikerfilm szabályai szerint happy enddel végződik. A magyar orvost a fegyelmi bizottság felmenti, bocsánatot kérnek tőle, és kórházigazgatói állást ajánlanak neki. A való világ persze zordabb. De reményteli. Lassan már készülhetünk a március 15-én esedékes következő békemenetre. Ahol több százezres tömeg előtt kifeszített molinón az EU-s ballib politikusok is olvashatják majd: Európa mi vagyunk!

A szerző újságíró