László Tamás

Vélemény és vita

A szuverenitásért minden nap meg kell küzdeni

A szuverén meghatározást használjuk államokra, közösségekre, de személyekre is. Jelenti a jogilag és cselekvőképességében nem korlátozott államot, nemzetet, személyt, azaz kompetenciája, döntési képessége teljes birtokában lévő vezetőt, sőt a családi kötelékben az édesapát és édesanyát is. Kifejezi az önállóságot, a külső befolyásoltságtól való mentességet, az önrendelkezés képességét.

Ezügyben kétirányú folyamat játszódik le manapság Európában. Az egyikben az Európai Parlament – amelynek erre egyébként nincsen kompetenciája, vagyis rendelkezési jogosítványa sem – a minap megszavazott egy jelentést az Európai Szerződés módosításával, vagy inkább gyökeres megváltoztatási igényével (egy teljesen új Európai Alkotmánnyal) kapcsolatban. Eszerint az alapszerződésekbe 267 olyan módosítást vezetnének be, amelyek értelmében kiterjesztenék az uniós intézmények hatáskörét, és 65 területen megszüntetnék az egyhangú döntéshozatal kötelezettségét. Ez a törekvés az Európai Egyesült Államok létrehozását célozza, Európa elsősorban nyugati felének balliberális döntéshozói részéről. Mindez alapjaiban érinti az Európai Uniót alkotó nemzetek szuverenitását, sérti az önrendelkezésüket. Ezellen eddig Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia – vagyis a visegrádi négyek – és Ausztria tiltakozott. Jaroszlaw Kaczynski egyenesen úgy nyilatkozott, hogy „meg kell állítani ezt az őrületet”, ami szerinte a lengyel állam (a magyar, a cseh, a szlovák, az osztrák és az összes többi) felszámolásához vezethet.

A másik folyamat egészen más irányultságú: ez a magyar szuverenitásvédelmi törvény, amely a nemzeti önrendelkezés képességének megerősítésére irányul. Eredendően a külső befolyásszerzés belső ügynökök általi radikális korlátozására szolgál, arra, hogy külső hatalmak ne legyenek képesek pénzügyi eszközökkel és egyéb módon nyomást gyakorolni a hazai választásokra. De ennél sokkal többről van szó, a magyarságnak történelmén végighúzódó szuverenitása érdekében folytatott küzdelmeiről, ha kellett, súlyos háborúkról, szabadságharcokról, csak most más eszközökkel.
A szuverenitás tekintetében egy világos kelet-nyugati törésvonal létezik Európában. A Baltikumtól le a Balkánig húzódik az egykori kommunista/szocialista befolyási övezet, a Kelet országai és a spengleri kifejezéssel élve az „alkonyba forduló” Nyugat országai között egy világos szuverenitásbeli határ is keletkezett. Az „alkony”, a Nyugat feladja a szuverenitását, a „hajnal”, a Kelet meg kívánja erősíteni azt. Hisz az Európai Egyesült Államok eszméjét azok veszik elő, akiknek már elfogyott, erodálódott az önazonosságtudatuk, feladták az eredendő értékeiket. Mert a szuverenitás szorosan összefügg az identitással. Szuverén az, akinek biztos, stabil önazonosságtudata van, aki az értékeit ismeri, annak nagy jelentőséget tulajdonít, mert áthatja az egész életét. Ez biztosítja azt is, hogy meg tudja védeni az értékeiből fakadó érdekeit. Ez ad muníciót ahhoz, hogy felvállalja, meg tud küzdeni értük.

Az a balliberális Nyugat, amely az embert magát a gender játékává teszi, meg kívánva szüntetni a férfit és a nőt, az eredendő teremtettségében kiegészülni vágyó embert, halálra van ítélve. Az a Nyugat-Európa, amely feladja keresztény gyökereit, ami megtartotta két évezreden át és idegen kultúrájú jövevények, illegális migránsok terrorjának teszi ki magát, szép lassan fel fog szívódni a szuverenitását mindennap megélő muszlim vallásúak tengerében. Európa jelenlegi balliberális terror alatt álló vezetői feláldozzák magát Európát is a háborús „logika” oltárán, mert nem képesek a közvetlen szomszédságunkban dúló háborút megfékezni, kiszolgáltatva magát a fegyvergyártók és az USA érdekeinek, akik bármeddig fenn kívánják tartani az orosz-ukrán háborút, mert az üzleti érdekeik ezt kívánják. Erről az Európáról állapította meg minap Orbán Viktor a független, semlegességét őrző Svájcban a konzervatív Weltwoche 90 éves évfordulója kapcsán, hogy „Európa elveszítette önrendelkezési képességét.”

A szuverenitás önbizalmat, hitet és hitelességet ad. Tisztelet övezi azt, aki kiáll az értékei és érdekei mellett – legalább a lelkük mélyén. Az, hogy nekünk Magyarország az első!, nem vonja el más országok szuverenitását, sőt! A kettészakadt Európa nyugati fele számára a szuverenitás az erodálódott identitástudat miatt nem sokat jelent, keleti fele számára a Baltikumtól le a Balkánig tartó hihetetlenül színes világ az identitás, szuverenitás megőrzéséről, erősítéséről szól. Európa nyugati fele tanulhatna ebből, de nem teszi. Elfelejtette, hogy a szuverenitás térben és időben meghatározott, a nemzeti létben élő emberek hordozzák azt, a történelmükben, sajátos kultúrájukban élik meg. Nem tudják, hogy a szuverenitás, a nemzethez tartozás, az önrendelkezés képessége hihetetlenül nagy erőforrás az egyén, a kisközösség, a nemzet, és a nemzet választott vezetői számára is. Ezért mondjuk azt, hogy a szuverenitás, a szilárd, magabiztos önrendelkezés képessége különleges ajándéka a sorsnak, amiért minden nap meg kell küzdeni.

Nyugat-Európa balliberális mainstream médiája által cenzúrázott népei valójában félnek attól az erőtől, ami a felszabadult szovjet blokk szuverenitásukat visszanyert nemzeteiből árad. Féltik azt a buborékot, amit magukra húztak és már nem látnak ki belőle. Ebben a helyzetben már csak a zsarolás, az erőszak, az ultimátumok, a szankciók maradnak, hatalmi szóval kívánnak fellépni a szuverén nemzetek ellen. Nem értik a rész és az egész közötti organikus viszonyt sem. Azt, hogy a stabil és folyamatosan, generációkon át épített identitás (amiből mi magyarok csak látszólag maradtunk ki, és csak időlegesen) biztosítja azt, hogy a stabil szuverenitásunk birtokában ajánljuk fel az értékeinket a közösbe, így teremtve meg az egészt, azt az egységet, amit a Nemzetek Európája jelent.

Szűkebb környezetünk erős példa lehet minderre. A Kárpát-medence – a sok nép által lakott Kárpáthaza – egységes történelmi és kulturális tér, ebben azoknak az új hatalmaknak, akik hajdani magyar területeket uralnak, bele kellene építsék a magyar identitást a sajátjukba, mint ahogyan nekünk is az övékét. Ezzel mind a magyarság, mind az ún. „utódállamok” csak nyerhetnek szuverenitásuk terén. A Trianon utáni szétszakítottság ily módon gyógyulhat. Rengeteg esélyt szalasztottunk már el eddig is, talán most adódik nagy türelemmel visszaépíteni a teljes Kárpát-medence önrendelkezési képességét, az egyes részeinek önfeladása nélkül.

Ha már félelemről van szó, félni inkább a nem szuveréntől kell, mert az önfeladó az, aki bármikor megváltoztatja a véleményét, identitása erodálódott, könnyen vált köpönyeget, sehová sem tartozik. A nem szuverén nemzetek veszélyt jelentenek Európa egésze számára. Talán könnyebben megértjük ennek a jelentőségét, ha lefordítjuk az egyén szintjére: a nem szuverén személyiségek veszélyesek a saját, szűkebb közösségükre, mindenekelőtt a családjukra nézve. Mert a valódi szuverén apák és szuverén anyák hiányát megsínylik a gyermekeik nemzedéke. A jövő generáció emiatt veszíti el a magabiztosságát, döntési, azaz önrendelkezési képességét az élet fontos tényeiben, mindenekelőtt az élet elfogadásában.

Azt mondják, hogy abszolút szuverenitás nincsen, ez nem igaz! Szuverenitás kérdésében a legnagyobb példánk, legfőbb tanítónk a kereszténység, a keresztény szuverenitás csúcsán maga Jézus áll. Az Istenfia a legszuverénebb, mert az életét adta a barátaiért. Amikor szuverenitásról beszélünk, ez az igazodási pont, ebből eredeztethető le a legbiztosabb önazonosság, a legmeghatározóbb önrendelkezési képesség. Karácsonyhoz közeledve érdemes így szemlélnünk a körülöttünk zajló hatalmas hullámveréseket…

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő