Lóránt Károly

Vélemény és vita

A nagy felismerések kora

Az idén Dubajban megrendezett COP28 éghajlat-változási csúcstalálkozón négy kontinens összesen 22 országa nyilatkozatot írt alá az atomenergia-felhasználás 2050-ig történő megháromszorozásáról. E 22 ország között volt az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia, továbbá az Európai Unió országai közül Bulgária, Csehország, Finnország, Franciaország, Magyarország, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Svédország. Mint látható, az Európai Unió országainak nagy része szerepel a listán, de kimaradt – többek között – az atomerőműveit éppen most bezáró Németország, továbbá az unió népesebb országai közül Olaszország és Spanyolország.

A nyilatkozat tele van felismerésekkel, említsünk meg néhányat közülük:

● felismerték az atomenergia kulcsszerepét az üvegházhatású gázok globális nettó nulla kibocsátásának elérésében az évszázad közepére;

● felismerték, hogy az atomenergia már most is a második legnagyobb tiszta, rendelkezésre álló alapterhelésű energiaforrás, amely az energiabiztonság szempontjából is előnyös;

● felismerték, hogy az új nukleáris technológiák kis területet foglalhatnak el, és ott helyezhetőek el, ahol szükséges;

● felismerték a magas szintű politikai szerepvállalás szükségességét az atomenergiával kapcsolatos további intézkedések ösztönzése érdekében.

Üdvözöljük e nagy felismeréseket, amelyek minden, energetikával foglalkozó szakember számára eddig is ismertek, sőt közhelyek voltak, de örvendezzünk, hogy a felismerés egy kis lángocskája egynémely politikusnak már kezd pislákolni az agyában. Ez alól kivételek a németek, akik 500 milliárd eurót költöttek az atomerőműveik bezárására és helyettük a teljesen megbízhatatlan termelésű szél- és naperőművek építésére.

A felismerések után a 22 aláíró meg is határozza, hogy miben értenek egyet, illetve mi a teendő. Mindenek előtt kötelezettséget vállalnak az atomenergiába történő beruházások mobilizálására, emellett felkérik a Világbankot és a nemzetközi pénzügyi intézményeket, hogy ösztönözzék az atomenergia finanszírozását, kötelezzék el magukat a nukleáris reaktorok – például a kis moduláris és más, fejlett reaktorok – fejlesztésének és építésének támogatása mellett. Az aláírók annak fontosságát is hangsúlyozták, hogy – amennyiben ez műszakilag megvalósítható és gazdaságilag hatékony – a meglévő atomerőművek élettartama meghosszabbításra kerüljön.

Mint látható, csupa olyan dologról van szó, amelyet Magyarország már régóta képvisel, az Európai Unió németek által befolyásolt vezetése pedig ott akadályoz, ahol tud, mint például a Paks II. esetében.

Az atomerőművek jelentőségének felismerése azonban valószínűleg csak a nagy felismerések kezdete. Előbb-utóbb azt is fel fogják ismerni, hogy a megújuló energiaforrások (a szél- és napenergia) termelésingadozásának kiegyenlítése, ha az túlhaladja az össz-energiaigény egy bizonyos szintjét, lehetetlen, mert sem fizikailag, sem pénzügyileg nem lehet a szükséges tárolókapacitásokat biztosítani. Erre feltehetően majd akkor jönnek rá, ha az Európai Unióban a hálózatok összeomlása miatt órákra vagy napokra leáll a villamosenergia-szolgáltatás. Ennek már volt is egy főpróbája 2021. január 8-án, amikor majdnem elsötétült Európa, és ettől csak az mentette meg, hogy a franciák néhány nagy fogyasztót leállítottak, de Romániában és Horvátországban így is másfél órás áramkimaradás következett be. Az történt ugyanis, hogy a klímakérdésben éltanuló Németországban, ahol a megújuló energia (elsősorban szélenergia) már magas arányt ért el, szélcsend alakult ki, és a szükséges energiát csak máshonnan (jellemzően a francia atomerőművekből) tudták beszerezni. Az európai szinten összekötött hálózatok miatt azonban leterhelték az unió egész energiarendszerét, pedig, az Eurostat szerint a megújulók és bioenergia még csak mindössze 11,8 százalékát teszik ki az unió végső energiafogyasztásának. Mi lesz, ha minden energiát megújulókból akarnak nyerni?

Egy következő nagy felismerés majd az lesz, hogy a közúti közlekedést nem lehet akkumulátoros járművekkel megoldani, mert az akkumulátor drága lesz ahhoz, hogy nyolc-tízévente lecseréljék. Abban a pillanatban, ahogy megszűnik akkumulátoros közlekedés nagyarányú támogatása, leáll az egész projekt. A Világgazdaság internetes újság már most is azt írja, hogy a német elektromos járműipart félelem és bizonytalanság uralja, mert az utóbbi időben csökkent az elektromos járművek értékesítése. A recesszióba zuhant a német gazdaság ugyanis eleve szűkítette a vásárlóerőt, de a töltőállomások fejlesztése is bizonytalanná vált, mert a költségvetés siralmas helyzete miatt előfordulhat, hogy a beígért, sok milliárd eurós támogatást Berlin mégsem lesz képes kiutalni.

Ugyanezt el lehet mondani a hidrogénhajtású autókra is, a lakosság és az autótulajdonosok zömét ma kitevő európai átlagpolgár a jövedelméből – nagyarányú támogatás híján – nem lesz képes elektromos vagy hidrogénhajtású autót vásárolni. Ha valaki csökkenteni akarja a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását, az normális ésszel nem tehet mást, mint hogy megpróbál kiépíteni egy megfelelő villamos és vasúthálózatot, és amennyire lehet, a lakossági és teherforgalmat erre a hálózatra tereli.

Egy következő felismerés majd az lesz, hogy a 2050-re kitűzött klímacélok, vagyis hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás nullára csökkenjen, vagy legalábbis megközelítse azt, nem teljesíthető, és ha a klíma akármilyen okból is változik, akkor az ember nem tehet mást, mint hogy alkalmazkodik hozzá, ahogy az elmúlt százezer évben is tette. Ez eddig is világos volt, és az ember csak bámul, hogy nagy nemzetközi szervezetek és kormányok hogy vehetik komolyan ezt a célt.

Óriási szerencséje lesz azonban az emberiségnek, hogy az is ki fog derülni, hogy a Föld klímaváltozása nem az emberi szén-dioxid kibocsátásától függ. Az elmúlt kétmillió évben egymást váltogatták a jégkorszakok (pontosabban glaciálisok) és a melegebb időszakok (intergalaciálisok) anélkül, hogy az ember egyáltalán megjelent volna a Földön. Ezt a periodikus változást Milutin Milankovic csillagász a Föld pályaelemeinek változásával magyarázta, és az 1970-es években, harmincévnyi hőmérséklet-csökkenést követően sok tudós ezért várt újabb jégkorszakot (lásd a korabeli cikkeket és filmeket).

Csak az elmúlt kétezer évben többször változott melegebbre és hidegebbre az éghajlat, de az emberek ezért nem a szén-dioxidot, hanem a boszorkányokat, a fekete macskát és a zsidókat okolták (lásd Wolfgang Behringer kitűnő könyvét erről a témáról: A klíma kultúrtörténete). A múlt gyakorlatát figyelembe véve óriási haladás, hogy a klímaváltozásért most a szén-dioxidot teszik felelőssé. Nem vitatva az utolsó negyven évben valóban tapasztalható felmelegedést és azt sem, hogy a szén-dioxid üvegházhatású gáz, a Föld klímájának őre a földfelszín hetven százalékát borító víztömeg, amely alapvetően biztosítja, hogy a Föld hőmérséklete évmilliárdokon keresztül az élhető tartományban maradjon.

Nem sok eredmény várható mostani COP28-tól, de arra legalább jó volt, hogy támogatást biztosított az atomenergiának, amely olcsó és bőséges energiával tudja ellátni a Föld lakosságát. A klímahívőknek pedig különösképpen támogatniuk kell atomerőművek építését, hiszen ez az egyetlen reálisan megvalósítható módja a szén-dioxid-kibocsátás jelentős mértékű csökkentésének.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója