„Zürichi beszéd”

Az igazi politikacsinálók maguk az újságírók. A feladatuk nem ez lenne, nekik tájékoztatni kellene, leírni az eseményeket, elbeszélni, mi történt. Helyette nevelnek, befolyásolnak, irányítanak. Világosan látszik, hogy a média a negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát a 21. századra, és kíméletlenül lecsap mindenre, ha érdekei úgy kívánják. Indoktrinációja teremti meg a politikát, a véleményt, a „mainstreamet”.

A 90. születésnapját ünneplő svájci hetilap, a Die Weltwoche is véleményformáló, de semmiképpen sem tartozik a mainstream kategóriába. Bár német nyelvterületen a legelterjedtebb konzervatív lap, mégis kivételnek számít, mert minden politikai oldalnak lehetőséget ad a véleménynyilvánításra. Kiadója és tulajdonosa Roger Köppel 2006-ban vette át a hetilapot, ahol korábban főszerkesztőként dolgozott. Pedig Köppel maga is politikus, 2015 és 2023 között a Nemzeti Konzervatív Párt, az SVP képviselője volt a svájci parlamentben. Minden választáson messze a legtöbb szavazatot kapta. 2023-ban nem indult újra, hogy több időt szentelhessen a Németországban és Ausztriában is terjeszkedő, egyre népszerűbb újságjának. Mert napi harminc óra sem lenne elég, hogy az összes, önmagára rótt feladatát ellássa. Reggelente például friss internetes podcasttal, a Weltwoche Dailyvel jelentkezik, hogy követőit a maga szellemes stílusával eligazítsa a világ dolgaiban. Ehhez minden nap hajnali háromkor kel. A Die Weltwochét a német nyelvű baloldali és transzatlantista Wikipedia „jobboldali populista” lapként jellemzi. A „jobboldali populista” Orbán Viktornak is állandó jelzője a nyugat-európai mainstream sajtóban. A negatív konnotációjú jelzővel akarják a svájci lapot és a magyar miniszterelnököt is megbélyegezni.

Roger Köppel 2010 őszén nem sokat tudott Magyarországról. Legalábbis ezt válaszolta egy tőlem kapott e-mailre, amelyben arra kértem, hogy másképp nézze azt a baloldali-liberális véleményvihart, amely a nyugati sajtóban már akkor is tombolt Orbán ellen. Csak másfél évvel később olvastam az első megalapozott cikket Magyarországról, amit Boris Kálnoky írt. (Kálnoky akkor a Die Weltnél dolgozott, most az MCC újságíróiskoláját vezeti Budapesten.) 2015 után Magyarország és Orbán egyre inkább téma lett a Die Weltwochéban, Köppel felfedezte Orbánban a bátor politikust és hiteles személyiséget. Legutóbb Budapesten találkoztak a CPAC-en, a világ minden tájáról érkező konzervatívok találkozóján.

A Die Weltwoche 90. születésnapjára Köppel meghívta a magyar miniszterelnököt Zürichbe, hogy lehetőséget adjon neki egy „Zürichi beszéd” elmondására. Ez több okból is figyelemre méltó. Egy hivatalban lévő miniszterelnököt meghívni egy hetilap ünnepségére nem mindennapi dolog. Még kevésbé mindennapi, hogy eljön.

Egy úgynevezett „Zürichi beszéd” már elhangzott 1946-ban, Winston Churchill, a nagy brit politikus tartotta. Biztosak lehetünk benne, hogy Köppel nem véletlenül választotta ezt a címet a magyar miniszterelnök beszédének. A Szövetségi Tanács, azaz a svájci kormány 1946-ban és most sem tűnt túlságosan lelkesnek. „A híres vendégért való lelkesedés nem tetszett a berni szövetségi kormánynak. Churchill brit kormányfőként a hitleri Németországgal szembeni ellenállást vezette, a svájci kormány viszont sokkal kevésbé hősiesen manőverezte át magát a háborús éveken” – jelentette akkor a Deutsche Welle.

Orbán mostani svájci látogatásával kapcsolatban a svájci sajtó így számolt be: „Spontán látogatás a szövetségi palotában (...) Alain Berset szövetségi elnök és Ignazio Cassis külügyminiszter udvariassági látogatáson fogadta a magyar miniszterelnököt. A találkozó kezdeményezése a magyar miniszterelnöktől származik”. Az olvasó elképzeli, ahogy a magyar miniszterelnök elsétál a berni Szövetségi Palota előtt, spontán megáll a bejárati kapunál, és udvariasan bekopogtat. A svájci újságírók örök titka marad, hogy egy hetekkel ezelőtt bejelentett látogatást, amelynek küldöttségében három miniszter és néhány fontos tanácsadó vett részt, miért nevezték „spontánnak”. Mindenesetre a spontán és udvarias találkozón szó esett a kétoldalú kapcsolatokról, Svájc európai politikai céljairól, Magyarország 2024 második félévi európai uniós elnökségéről és olyan aktuális nemzetközi kérdésekről, mint a közel-keleti háború és Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja. Egészen spontán, ahogyan azt kell.

Tény, hogy Orbán Viktor zürichi beszéde iránt óriási volt az érdeklődés, a szerkesztőséget elárasztották a regisztrációk, a nagytermet háromszor-négyszer is meg lehetett volna tölteni. A belépő 90 svájci frank volt, ami kisebb állófogadást is tartalmazott. Ez még ebben a drága zürichi „mesehotelben”, a Dolderben sem magas ár. Az interneten élő közvetítés volt elérhető. A közönség főleg idősebb svájci közéleti személyiségekből és Svájcban élő idősebb, jómódú magyarokból állt. Sok dolgozó ember szeretett volna részt venni, de a beszédre szerda délelőtt került sor. Tiszteletét tette Gloria von Thurn und Taxis hercegnő, Christoph Blocher, a legerősebb svájci párt (SVP) veteránja. Utóbbi szerint Magyarország példáján látható, hogyan bánik az EU a kisebb államokkal. A szintén jelen lévő Vaclav Klaus, a Cseh Köztársaság volt elnöke és miniszterelnöke a rendezvény előtti interjúban a Nyugat önpusztításáról beszélt.

Köppel azzal kezdte, hogy megerősítette Orbán Viktor – mint mondta, példaképe – iránti csodálatát, bátor embernek, nagy harcosnak nevezte. Ugyanakkor sajnálta őt, mert
ötgyermekes apaként nem könnyű, a gyermekei valószínűleg ugyanolyan módon nevelték őt,
mint Köppelt a maga négy gyermeke.

Orbán Viktor nem köntörfalazott, és rögtön előrevetítette beszédének konklúzióját: Európa elvesztette önrendelkezési képességét, és nincs abban a helyzetben, hogy önállóan és szuverén módon cselekedjék. Azaz hallhattuk a magyar megközelítést Európáról, Svájcról és a világ dolgairól.

Lehetetlen az egyórás elemző beszédet itt teljességében visszaadni, az interneten sok helyütt megtalálható németül és magyarul is. Mindenesetre a közönség soraiból sokszor fogadta taps, és a végén felállva, ovációval ünnepelték Orbán Viktort. Igen, többségükben olyan emberek voltak, akik jól értik őt és a gondolatait. És ilyen emberek valóban léteznek Nyugat-Európában. Ha megnézzük a legutóbbi hollandiai választási eredményeket, a tendencia emelkedő.

Másnap a baloldali-liberális lapok hiányolták, hogy kritikus kérdéseket nem intéztek a miniszterelnökhöz. Az ünnepi alkalmon jelenlévők viszont nem hiányolták a zöld–piros újságírósarokból a „szokásos gyanúsítgatásokat”, az értelmetlenül és esztelenül ismétlődő tendenciózus kérdéseket, amelyek mindig célzásokkal és rágalmakkal vannak tele. A jelenlévők az éles politikai elemzések és a nem éppen rózsás előrejelzések ellenére egyszerűen jól érezték magukat. Mert a jövő nyitott.

És mindenki „jó hangulatban” volt, úgy ahogy Köppel kívánja minden reggel a hallgatóinak.

A szerző Svájcban élő magyar fogorvos