Forró Péter

Vélemény és vita

Dugós kérdés

FRICSKA

Kilenc százalék. A minap büszkén jelentette be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, hogy köszönhetően az átgondolt és következetes forgalomszervezésnek, ennyivel csökkent a közlekedési dugók száma az elmúlt időben a fővárosban. Nyomban hozzátette, Tarlós István idején összevissza rohangálhattak az autók, így persze áldatlan állapotok uralkodtak a pesti flaszteren. Nyilvánvaló tehát, a bicikliutak kialakítása, majd azok műanyagkarókkal való további korszerűsítése, a rakparti lezárások mind olyan forgalmat könnyítő intézkedéseknek bizonyultak, amelyek hozzájárultak ehhez a szép adat eléréséhez. A nagy sikerre való tekintettel most éppen a Szent István körúton zajlik karóültetés, ami az eddigi parkolósáv felszámolásával jár, és amelyet kisebb szívinfarktussal fogadtak az ott működő és rendszeresen árut váró üzletek és vendéglátóhelyek tulajdonosai, valamint a környékbeli lakók. De valamit valamiért. Ha az ember azt akarja, hogy tempósan hajthasson át a városon, vállalnia kell bizonyos kényelmetlenségeket. Mert azzal, hogy csak morog, pont annyira halad előre, mint november 6-án az őszi iskolai szünet utáni hétfőn az Üllői úti, Ferenc körúti gigadugókban araszolók autósok. Ők erről a kilenc százalékról sokat tudnának mesélni.