Horváth K. József

Vélemény és vita

Futóbolond az ATV-ben?

NAPI KOMMENTÁR

Az ATV megint kitett magáért. Kende Péter jogász, szociológus és mindenek fölött überokos szakértő egyszerűen lefutóbolondozta Szijjártó Péter minisztert, mert ő fölemlegette a harmadik világháború vészjósló esélyét. Akkor, amikor a világnak két pontján, Ukrajnában és a Közel-Keleten hullanak a bombák, süvítenek a rakéták, szárazföldi erők feszülnek egymásnak, százezrek halnak meg értelmetlenül. Jól tudjuk azt is, hogy Ukrajnában is, Gázában is nagyhatalmak állnak szemben egymásnak. Eközben Kende Péter csuklóból futóbolondozik anélkül, hogy a műsorvezető egy kukkot szólna arról, hogy ezt talán mégsem illik.

Biztos ismerik a viccet, amikor egy hölgy keresi a tánciskolát és megszólít egy urat az ajtóban. – Bocsánat, ön a tánctanár? – Lószart, én az illemtanár vagyok! Rónai Egon is ilyen „illemtanárnak”, azaz műsorvezetőnek volt tekinthető, amikor szó nélkül hagyta Kende igaztalanul primitív, hangulatkeltési célú minősítését. „Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a napokban Asztanában.

Szijjártó egyébként hasonlóan nyilatkozott júliusban is az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban, amikor – mint mondta – „nyílt és szégyentelen utalások történnek nukleáris arzenálokra, kapacitásokra, és a harmadik világháború kitörésének esélye közelebb van, mint valaha”. Oslóban, a NATO informális külügyminiszteri ülésén pedig úgy fogalmazott, azért nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország, vagyis Ukrajna csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, mert az észak-atlanti szövetség nem válhat az ukrajnai konfliktus részesévé, az ugyanis a harmadik világháború kockázatával járna.

Ki itt a futóbolond, tessék mondani? Aki figyelmeztet a veszélyre, vagy az, aki a figyelmeztetőt lehülyézi, lefutóbolondozza.

A sillabusz szerint futóbolond az a kissé meghibbant, nyugtalanul viselkedő, folyton jövő-menő, hóbortos, de ártalmatlan személy. Szijjártó természetesen nem nyugtalanságból bukkan fel hol itt, hol ott a világban, hanem azért hogy képviselje Magyarország érdekeit, és Ferenc pápával összekapaszkodva tegyen meg mindent azért, hogy a harmadik világháborúval fenyegető helyzetek megnyugodjanak, s a béke legyen úrrá az érintett térségekben.

Aki nem ennek szurkol, aki ezt nem értékeli, az a háború eszkalációjában gondolkodik, vagyis a harmadik világháború felé teendő lépéseket támogatja. Például Brüsszelt, amely további befizetéseket kér a tagállamoktól, így tőlünk is, hogy több pénzzel támogassa Ukrajnát. Miközben a nekünk járó eurómilliárdokat nem fizetik ki.

Kende ez ellen egy szót sem szól, míg Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter nemegyszer deklarálta Magyarország békepártiságát. Az ATV-ben ez annyit ér, hogy béke mellett kiállók futóbolondként könyveltetnek el.

De hogy kik az igazi futóbolondok, azt Roger Scruton angol konzervatív filozófus mutatja meg nekünk Futóbolondok, csalók, agitátorok című könyvében. Természetesen ezúttal is a kommunistákról van szó. Mint írja, semmi sem leplezte le jobban a kommunizmus követőit, mint a „lét határozza meg a tudatot” tétel állandó szajkózása. Ők is tisztában voltak vele, hogy Karl Marx állítása merő tévedés, ezért aztán hatalmas energiákkal kísérelték meg a tudat átformálását. Mivel politikai utódjaik, a kortárs baloldali gondolkodás képviselői is tisztában vannak a világ valódi rendjével, éjt nappallá téve, könyvtárakat megtöltő lendülettel igyekeznek filozófiai alapot teremteni eszméiknek.

Roger Scruton természetesen számukra légy a levesben, kavics a cipőben, bors az orruk alatt. Futóbolondok, csalók, agitátorok című könyvében Scruton nagy türelemmel és rendkívül szórakoztatóan bontja le a hamis légvárakat. A kötet végére magunk sem értjük, hogyan futhattak be ekkora pályát a baloldal pehelysúlyú sztárjai. Illetve dehogynem!

Ugyanígy bizonyítják magukról az ATV „fontos” emberei, hogy pehelysúlyú sztárok. Nem mondom, hogy futóbolondok, mert Eszterházytól tudjuk: „Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.”

A szerző szerkesztő