Nekik lőttek

Felugattak a gépkarabélyok, a Szerbiához tartozó Horgosnál. Migránsbandák keveredtek tűzpárbajba, amelynek három halálos áldozata volt. A többtucatnyi harcoló maradékát a szerb rendőrök összeszedték, és elvitték. A magyar határhoz közeli területet, úgy tűnik, hosszú évek óta először igyekeznek teljes egészében megtisztítani a környéket félelemben tartó idegenektől.

Európa magukat nálunk okosabbnak gondoló országai évekig köpködték azt a határkerítést, amelyet a magyarok építettek. Ezzel mi ugyanis útját álltuk annak a multikulturális lázálomnak, amelyet a Nyugat elöregedett, elkényelmesedett és lusta népei gondjaik megoldására kitaláltak. Emberimport. Abból indulhattak ki, hogy ez már évtizedek óta bevált módszer. Százezrével vitték-engedték be utcát söpörni, mosogatni, takarítani, időseket, aztán később betegeket ápolni a szegényebb európaiakat. Szerbeket, horvátokat, szlovénokat, vagyis akkoriban őket még jugoszlávoknak mondták, több millió derék törököt, aztán a 20. század végi nagy világalakítás után a szovjet birodalom egykori csatlósállamainak népét. Bezúdult a kényelmesnek gondolt Nyugatba a rengeteg román, magyar, lengyel és ukrán. De ez is kevés volt a jólétbe ragadt egykori nagy gyarmattartó országoknak. Így tehát a kétezres évek elején a világ távolabbi részein is körülnéztek, leginkább ott, ahol valamikor gyarmati érdekeltségeik voltak, vagy éppen helyi háborúk tettek nincstelenné milliókat. Afganisztán, Szíria, Palesztina, Marokkó, Tunézia, és aztán jöttek a belső-afrikaiak, Szenegál, Csád, Niger és sorolhatnánk még a Száhel-övezet többi országát is. Közben arról is tettek, hogy a készséges Amerikai Egyesült Államok Észak-Afrikát lebombázó háborúi szétverjék az addig Európát bizonyos értelemben védő Irakot és Líbiát.

Ránk zúdult tehát keletről és délről az a milliós tömeg, ami elméletben pótolta volna, a ma már látszik, elsorvadó, ám másokhoz mérten még így is gazdag Európa népességét. 2015-ben Magyarországot is elérte a bevándorlóhullám. Ez a népvándorlás sok mindennek nevezhető, egynek azonban semmiképpen nem, törvényesnek. Iratok nélküli, ismeretlen kilétű emberek csörtettek át mindenféle gátlás nélkül az országhatárokon. Hozzánk is bezúdultak, százezrek gázoltak át országunkon a vágyott jólét felé trappolva. A déli határtól valahogy eljutottak Budapestre, ott letáboroztak a Keleti pályaudvarnál, aztán néhány napos önhergelés és botránysorozat után elindultak, sokan gyalog, Ausztria felé. Aki találkozott velük, soha nem felejti el azt a Bécs felé vezető autópályát ellepő, elszántan masírozó tömeget. Az európaitól minden lényegi elemében eltérő kultúrájú emberek kezdetben még a bután jótékonykodó, jellemzően fővárosi értelmiség rokonszenvét is magukénak tudhatták. Autókkal kísérte ez a sok ostoba szamaritánus a menetelőket, rántott húsos zsömléket és lattés kávécskákat, dobozos Coca colát nyomtak a kezükbe. Az autópálya mentén aztán napokig ott csúfoskodott mindez szemétként. A többségében muszlim átvándorlók nem éltek ezekkel. Na, ennyire tájékozottak a szabad, demokratikus jóemberkedők.

Azóta, alig nyolc év alatt Európa valóban megtelt illegális migránsokkal. Ez azonban nem vezetett gondjaik megoldásához. Ott sodródik ez a több milliónyi tömeg a határtalan Európai Unióban, igen kis része illeszkedett be, vagy akar beilleszkedni. A többiek beültek a nagyvárosok lepusztult részeibe, a Ne menj be! zónákba. Időről időre néhányan közülük szörnyű terrorcselekményeket követnek el. Gázolással, robbantással, gépkarabéllyal és késekkel.

Mára a magyar határkerítés és általa nyújtott biztonság lehet a nagy európai népek vágyálma. Főleg mostanában, amikor határon innen és határon túl is gyilkolnak a migránsok, mert megtehetik.

A szerző író