Kapu, nyitás

Immár nyitott kapukat dönget, aki szerint nagyobb figyelem illetné meg Erdély egyik szívmelengető jelképét, a székelykaput. A Hungarikum Bizottság ugyanis végre hungarikumnak nyilvánította ezeket a jellegzetesen a falusi udvarházak bejárataként álló díszes alkotásokat. A székelykapuk évszázadok óta a népi építészet megannyi műremekeként tündökölnek a Kárpát-medence széltében, hosszában.

Messzire nyúló kacskaringós története van annak, hogy a hagyományokat ápoló népi fafaragó művészek ezen munkái miként vészelték át a legzordabb történelmi időket is. A középkorban és az újkor hajnalán – amikor a korrupt EU-s bürokraták még sehol sem voltak – elődeink nem gyalázták, hanem éppen hogy megbecsülték a határok védelmezőit. A végeken strázsáló székely atyafiak például a kapuadó fizetése alól is mentesültek. Akkoriban az uralkodók hadi kiadásaik fedezésére különféle címszó alatt vasalták be a sarcot. Az angolok például ablak-, a franciák ajtó-, az oroszok szakáll- és koporsóadót, a meglepően leleményes poroszok szüzességi adót vetettek ki alattvalóikra. Magyarhonban 1336-ban Károly Róbert kezdte szedni a kapuadót, három garas volt az évi taksa. A fizetés elkerülésére a szénásszekér méretéhez igazodó kétszárnyú kapuról eleink áttértek a gyalogos kiskapura. (Innen eredeztethető a valamilyen kötelezettség alól a kibújásra utaló kifejezés.) Jó száz esztendő elteltével Mátyás király eltörölte a kapuadót, helyette a kincstárba szaporábban gyűlő füstadóra tért át, a székelyek kiváltságai azonban megmaradtak.

A falusi porták kapui az idők során összezsugorodtak, megszürkültek, Székelyföldön viszont tovább ápolták a szélesre nyitható kétszárnyú kocsibejárók feldíszítésének tradícióját. Alighanem tőlük vette az ötletet az osztrák Faymann kancellár, hogy 2015-ben, miután a migránsáradat ellen határzárral védekező magyarokat lefasisztázta, a saját kerítésüket szárnyas kapu fedőnéven próbálja szalonképessé tenni. A magát elmésnek gondolt magyargyűlölő politikus nem sokra rá el is tűnt a süllyesztőben. A ma regnáló hasonszőrű gyermeteg brüsszeli kollégái szabják az irányt Európának. És mindinkább erőt vesz rajtuk egyfajta kapuzárási pánik. Érzik, hogy eljárt felettük az idő – jövőre választás –, ezért kapkodva bőröndjeiket még teletömik bankókkal, impotenciájukat pedig hangzatos szóvirágokkal, politikai lózungokkal próbálják palástolni.

A puskaporos levegőtől magukat drága parfümfelhővel óvó elegáns, „haladó gondolkodású” brüsszeli hölgyek, urak kötelezettségszegési eljárások, uniós irányelvek aktáival hónuk alatt, gondterhelt arccal sietnek egyik bizottsági ülésről a másikra, hogy rend legyen. Mert rendnek lennie kell! Mindeközben Erdélyben a hungarikummá előlépett székelykapu körül máris felélénkült a lelkesültség, az asztalosok, fafaragó mesterek nem győzik a munkát. A rozzant kapukat kijavítják, a festést frissítik, új megrendelések sorjáznak például Kovászna megye több falvában is. A szépséges székelykapu hívogatón tárul ki az anyaország és az egész világ felé.

Úgy hírlik, hogy a jelenleg 89 értéket számláló hungarikumok listája tovább bővül, hamarosan a Székely Himnusz is felkerülhet rá. A Trianon után 1921-ben a Mihalik Kálmán zenéjére, Csanádi György által szövegezett ének sokáig tiltott mű volt, a kommunizmus éveiben akárcsak eldúdolásáért börtön járt. De ahogy lenni szokott, a tiltott gyümölcs értékesebb. Ma szabadon, a globalista nyomulás közepette még tisztábban csendülhet fel a közkedveltségnek örvendő ének, benne a refrénje: „Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk”

A szerző újságíró