Hiába, nem tudok mit tenni, irigylem a vásárhelyieket. Mert hát a magyar már csak ilyen irigy fajta. Irigylem tőlük nagyszerű polgármesterüket. Piszokul. Karácsony olykor füllent, máskor szamárságokat beszél, nem mindig jó gazdája a fővárosnak, viszont Márki-Zay Péter mindig tudja, mi a szép, a helyes, mi a jó.
Most is megnyilvánult az ötvenhatos forradalom évfordulója kapcsán, s lehetett érezni az erőt, a méltóságot, hogy egy nagyszerű ember, egyenesen egy Nagy Lélek, egy Mahatma szól a szerencsésekhez. És nyersen, bátran városa, sőt, az ország polgárainak szemébe vágta: „Ne féljetek! A győzelem, a siker, a gazdagság, a jólét és a szabadság záloga, hogy ne féljetek” – kölcsönözte napra pontosan negyvenöt évvel később a lengyel pápa római székfoglaló homíliájának szavait. Ne féljetek! Hát, lehet az ilyen ember mögött félni?
„Ne féljetek! – biztatott akkor az új pápa. – Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy mi lakik az emberben. De egyedül ő tudja ezt! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben.”
Bár néhány rosszindulatú vásárhelyi krakéler csúnya gondolatokat cipel magával polgármesteréről, s azt mondja, talpig becsületes, azon felül viszont csupa-csupa álság ez az ember. A hazugság valósággal csorog róla, mint kiváló barátjáról – időnkénti ellenségéről –, a neves balatonfelvidéki szőlész-borászról, úgyhogy térdig járunk a hamisságban.
Hát, nem is tudom. Mindenesetre az alföldiek kemény emberek, pásztorivadékok, náluk nincs ócska bújócska meg sunyiskodás, de ezzel most talán kicsit elkéstek, kiváló polgármesterük nemes emberségét már a választás előtt felismerhették volna. És most is, csendben szálazták választottjuk nemes gondolatait.
Márki-Zay Péter arra biztatta őket, hogy vállalják fel azt a küzdelmet, amelyre hitelesen csak tisztességes nyugati elkötelezettségű, hazájukat szolgáló és azt el nem áruló, becsületes magyar emberek képesek. A vásárhelyiek meg, miközben önmagukat is figyelték, hogy becsületes magyar emberek-e, csak néztek, miként lett első emberükből ennyi idővel ötvenhat után ellenforradalmár. Még akkor is, ha ötvenhatban még sehol sem volt, nem is élt. És mi, reménybeli vásárhelyiek meg Márki-Zay barátját csodáltuk, akiről szintén kiderült, hogy széles családjával nem a vörösingesekkel harcolt, hanem a Pál utcaiakkal küzdött. Már csak a Karol Wojtyla által visszautasított tiara hiányzott mindkettejük fejéről, igaz, akkor két pápa lett volna, bár ilyen kiváló emberekből még két pápa sem sok.
Mindketten – mint most egyértelműen kiderült – sötétben bujkáló ellenforradalmárok voltak, kőkeményen, egészen a rendszerváltozásig. Azóta viszont européerek lettek, hordozzák a szabadság, a demokrácia zászlaját, és fennen hirdetik, hogy az unión kívül nincs élet. Meg persze süljön ki Orbán Viktor szeme, mert nem csinált minden szociból meg dékásból minimum helyettes államtitkárt, Karácsonyból meg házbizalmit.
De ne féljetek! Ne féljünk! Jönnek ők, itt vannak, árnyékot vetnek mindenre, még a 2006-os Erzsébet hídi emlékcsatára is, hogy végre megnyugodjunk. Mi, rebellis, megvetett vidéki népek, örökkön-örökké izgága, megveszekedett magyarok.
És ötvenhat makacs sötétben bujkálói végre előjöttek, kaput nyitnak, majd szépen vissza is húzódtak az árnyékba. De ne féljetek! Még akkor sem, ha a hangos Márki-Zayból történetesen miniszter lesz, mert az lesz a félelem bére. És bizony mindig a legrosszabb kocsi kereke üti a legnagyobb zajt.
A szerző újságíró