Annyi csodálatos építmény van a világon amit látni kellene, köztük volt a Szlovákia legmagasabb pontján található WC is. Sajnos csak volt, mert rossz hír jött: a Magas-Tátrában jóval kétezer méter felett épített illemhely nem tudott megbirkózni egy 170 kilométeres széllökéssel, és összedőlt. Pedig sokáig jó szolgálatot tett azoknak kirándulóknak, akikre az ott magasodó Tengerszem-csúcson levő – és ilyen komforttal nem rendelkező – vendégházban jött rá a szükség. A háztól száz méterre épült árnyékszéket – lévén egyik fala átlátható plexiből készült – Európa legszebb kilátású ilyen jellegű létesítményeként reklámozták. Terápiás funkciója is volt ennek a sziklakiszögelésen álló panorámabudinak, mert aki beült oda, jogosan gondolhatta azt, hogy most aztán tényleg magasról tesz mindenre. De azokon a nehéz emésztésűeken is segített, akiknek elég volt csak lepillantani a szédítő mélységbe, hogy nyomban megszűnjön a szorulásuk.