Rajtuk keresztül kaptuk a tízparancsolatot

A zsidó emberek és a zsidó állam szűnni nem akaró pusztító törekvések célpontja ma is. Az elmúlt napokban palesztin terroristák lerohanták Izraelt és véres öldöklésbe kezdtek. Alig néhány óra alatt több száz ártatlan és fegyvertelen civilt gyilkoltak és sebesítettek meg. Válogatás nélkül mészároltak az utcán vagy elhurcolták őket, de betörtek a házakba is és kegyetlenül végeztek mindenkivel, csak azért, mert zsidók. Drámai felvételek kerültek fel a közösségi oldalakra a terroristák őrjöngéséről, a megtestesült gonoszság tombolásáról, az elállatiasodott fegyveresek borzalmas tetteiről, halott zsidó nő teste feletti ünneplésről.

Megdöbbentő lesz a kontraszt, ha egy nagy lépést teszünk a múltba, pontosabban 3335 évet lépünk hátra. Ennyi év telt el azóta, hogy az izraeliták egységes nemzetként álltak a Sinai-hegy lábánál és elfogadták a tízparancsolatot. Egy nemzet születésének a pillanata volt ez. Azonban amikor mindez történt, az a későbbiek során hatással volt nem csak Izraelre, hanem az egész emberiségre. Ugyanis a zsidó vallás az emberi lét legmélyebb erkölcsi normarendszerének a megfogalmazója, a tízparancsolat pedig ennek az arany foglalata. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a tízparancsolat az emberi lét legfőbb erkölcsi talapzata. Az elmúlt évszázadok során mégis számos politikai és vallási irányzat szembefordult ezzel. Így az egész emberi létezés legfőbb rendjét támadták, a zsidó kultúra legmélyebb gyökereit szaggatták. Ahogyan történik ez most napjainkban is a Hamász terroristái részéről. Ráadásul őket ünneplik, ünnepelhetik a palesztinok Európa-szerte. Több száz ember vonult az utcákra szombat este Berlinben és Londonban is. Többek között ők azok, akiket az elmúlt években beengedtek Nyugat-Európába. Palesztin zászlókat lengettek, és kórusban ordították: Allahu Akhbar, vagyis Allah a leghatalmasabb. Ugyanezt az iszlamista jelszót kiabálták azok az arab fegyveresek is, akik szombat reggel lerohanták Izraelt és több száz védtelen zsidó embert öltek meg. Az antiszemitizmus nyugat-európai eszkalációjáért elsődleges felelősség terheli az antiszemitizmust államaikba importáló és azt birka módra eltűrő balliberálisokat.

Európa mintha elfelejtette volna, hogy két évvel ezelőtt is, 2021 tavaszán számos nyugat-európai nagyvárosban Izrael-ellenes tüntetések zajlottak, melyek fröcsögtek az antiszemitizmustól, és súlyos atrocitások történtek. Akkor is a palesztin terrorszervezetek rakétatámadásai által kiprovokált Izraellel történt összecsapások előzték meg a nyugat-európai nagyvárosokban fellobbant tüntetéshullámot. Már akkor a németországi Izrael-ellenes tüntetések láthatóvá tették az antiszemitizmus mélységét. Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy Németország utcáin őrjöngő tömegek a zsidók halálát kívánják. A zsinagógák előtti dühös tüntetők zsidóellenes jelszavakat és fenyegetéseket skandáltak, izraeli zászlókat égettek. Az egyre sűrűsödő leplezetlen gyűlölet szinte tapinthatóvá vált. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, hogy ezeken a tüntetéseken többször is olyan szlogeneket kiabáltak, és olyan transzparenseket mutattak fel, amelyek a tüntetők saját nemzeti vagy vallási közösségét ártatlannak mutatta be, míg a történelmi áldozatokat elkövetőkként kárhoztatták, legitimálva ezzel a nácik bűneit. Két évvel ezelőtt heves antiszemita tüntetéseket tartottak Olaszországban is. Számos napilapban megbotránkozva számoltak be azokról a zavargásokról, melyeknek résztvevői izraeli zászlókat égettek, és arabul azt kiabálták, hogy „a zsidók a mi kutyáink”.

Az Egyesült Királyságban történt incidensek között szerepeltek a zsinagógák előtti szóváltások, zsidókat ért szóbeli sértegetések, gyűlölködő közösségimédia-bejegyzések. A gyűlölet itt is látványosan felkorbácsolódott. London zsidók lakta negyedén áthajtó autókból gyalázkodásokat kiabáltak a zsidók felé: „b.sszák meg a zsidókat, erőszakolják meg a lányaikat”. Izraeli zászlókat téptek le, gyújtottak fel, illetve tapostak meg. A londoni palesztinpárti tüntetésen pedig több olyan személy is részt vett, akik Izraelt a nácikhoz hasonlították. Fenyegető üzeneteket küldtek az Egyesült Királyság egyetemein működő zsidó diáktársaságoknak is. Ausztriában „izraeli gyermekgyilkos” és a „közel-keleti holokauszt” durva szlogenek voltak hallhatók a bécsi Mariahilfer Strassen zajló tüntetések során. Azonban Ausztriában akkor hamar csend lett, köszönhetően annak, hogy Sebastian Kurz akkori szövetségi kancellár a szolidaritás jeleként kitűzte a szövetségi kancellária és a külügyminisztérium épülete elé az izraeli zászlót. „A terrorizmus kapcsán soha nem lehet semlegesség” – jelentette ki az osztrák külügyminiszter a Hamász rakétatámadásai kapcsán. Kurz kancellár sommás véleményével, ellentétben a nyugat-európai kormány és államfőkkel, következetesen tartotta magát ahhoz az uniós döntéshez, amely még évekkel ezelőtt a Hamászt a terrorista szervezetek közé sorolta. Két év óta semmi sem változott, ahogyan akkor, ma sem látjuk nyomát a bátor és egyértelmű kiállásnak a nyugat-európai államok részéről a terrorizmussal szemben és az ártatlan zsidó áldozatok mellett. Nem tűzik ki az izraeli zászlót és nem vonulnak ájtatos, égre emelt szemekkel azt skandálva, hogy „én is izraeli vagyok”, mint tették ezt (persze más szlogennel) a Charlie Hebdo szerkesztőségének arab terroristák által 2015-ben történt kegyetlen lemészárlása után.

Intő jel, hogy az említett antiszemita tüntetések résztvevői két évvel ezelőtt és ma is szép számmal többedik generációs arab bevándorlók ifjai. Ez több tanulsággal is szolgál. Egyrészt, mégsem kellene automatikusan állampolgárságot adni mindenkinek, aki az unió valamelyik államában született és ott járt iskolába. Ugyanis az identitás mindig többet fog nyomni a latba a tantermekben kapott oktatásnál. Az unióban született fiatal bevándorlók esetében az ugyanazon az anyanyelven beszélők és a családi-vallási hagyományok hatása erősebb, mint a napi néhány órai oktatás hatása. A kapott polgári oktatás és egyéb integrációs programok sem képesek megvédeni őket attól, hogy ne váljanak kőkemény antiszemitákká. Pedig ezek a fiatalok a torz balliberális álláspont szerint semmiben sem különböznek nyugat-európai őshonos kortársaiktól, hiszen Európa földjén születtek, nyugati iskolákba jártak, már amennyit jártak. Csakhogy nyoma sincs bennük az európai identitásnak, amint ezt az antiszemita őrjöngésük is egyértelműen mutatja. A holokauszt nekik nem jelent semmit, márpedig az európai kultúrának immár szerves része azoknak az európai zsidóknak az emléke, akiket a két világháború között üldöztek, majd náci haláltáborokba deportáltak. Az unió területén élő zsidóknak joguk van ahhoz, hogy bántalmazásoktól és fenyegetésektől mentesen élhessék életüket. Azonban ezt az alapvető jogukat jelenleg a nyugat-európai kormányok szégyenteljes módon nem tudják számukra biztosítani.

A másik tanulság a tudatos nyugati történelemhamisítás veszélyeire és következményeire hívja fel a figyelmet. Erről mi magyarok sokat tudnánk beszélni, akár Trianon okán is, de maradjunk a fönti eseményeknél. Kétségtelen, hogy a világ közvéleménye és ezzel együtt az arab világ is minimum árnyaltabban alkotna véleményt a palesztin terrorszervezetek és Izrael közötti összecsapásokról, ha száz éve nem lennének folyamatosan és szándékosan hazugsággal tudatlanságban tartva az emberek. Arról nem is beszélve, hogy a zsidókkal és Izraellel szembeni gyűlölet sem terjedne rohamléptekkel napjainkban, ha történelmi hitelességgel beszélnének a világ vezető hatalmai Izrael múltjáról és jelenéről. Soha nem beszélnek a nyugati politikusok arról a nyilvánosság előtt: olyan hogy palesztin nép nem létezik és sohasem létezett. Mert palesztin állam sem létezett sohasem és nem létező államnak nem lehetett fővárosa Jeruzsálem. Egyetlen országnak volt fővárosa Jeruzsálem, Izraelnek, illetve Júdeának több mint ezer esztendőn keresztül.

A rómaiak Jeruzsálemnek a Bar Kohba felkelés (Kr. sz. 138) leverése utáni lerombolását követően még a nevét is el akarták törölni Izraelnek és Jeruzsálemnek. Izrael ekkor kapta a rómaiaktól a Palesztina nevet, de ez nem egy új ország jelölésére szolgált, hanem egy földrajzi-közigazgatási egység, terület megnevezése volt. Egyébként is a Palesztina szó a Filisztea szóból ered, amely a filiszteusokra utal, akik Izrael területének tengerparti sávját lakták egykoron a zsidók honfoglalása idején. A filiszteusok tengeri nép voltak és leszármazási vonal szerint annyi közük van az araboknak hozzájuk, mint nyúlnak a hócipőhöz. Később nagy részük asszimilálódott, más részük elpusztult a területért vívott harcokban. Filiszteusok mintegy háromezer éve már nem léteznek. Nem azonosíthatjuk a Palesztina kifejezést Izraellel sem Júdeával, mert ahogyan föntebb már mondtam, az egy földrajzi térséget jelöl, azt a helyet, ahol a filiszteusok éltek, ami ma többek között Gáza és környéke. Palesztina lett Hadrianus római császár óta az egész leigázott Júdea-provincia neve. A két világháború között a brit mandátum idején a Palesztina nevet újították meg, így minden etnikum, amely ott élt – legyen akár arab, zsidó vagy örmény –, palesztin lett. Tehát a földrajzi, illetve közigazgatási névként használt Palesztina kifejezés a valóságban nem jelent sem államot, sem népet. Történelemhamisítással így lehet a nagyhatalmaknak íróasztal mellett, vonalzóval soha nem létezett államokat létrehozni, létezőket megszüntetni vagy feldarabolni, ahogyan tették ezt hazánkkal is.

Nem kétséges, hogy a történelmet meghatározó dokumentumok közül a Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alakulására. A mai nyugati világrend a könyvek könyvének előírásai, közülük is kiemelten a tízparancsolat, vagy az azokra való hivatkozással alakult ki. Az az ősi nép és az a több ezer éves gyökerekkel rendelkező állam, amelyen keresztül a világ a tízparancsolatot a Teremtőtől megkapta talán több tiszteletet és megbecsülést érdemel. Fel kellene hagynia a Nyugatnak a történelemhamisítással, illetve a hazug, valótlan állításokkal és valós tények hamis színben történő feltüntetésével. Meggyőződésem, hogy így egyre kevesebb zsidógyűlölet lenne a világban, és még a tízparancsolat normarendszere is egyre több ember szívében találna helyet.

A szerző jogász