Vélemény és vita
Gátlástalan profitéhség sújtja Európát
Az ellenzék szerint az ország ki sem látszik a válságból, a szakadék felé száguldunk, miközben a Nemzetközi Valutaalap – IMF – ez évi rangsorában a 190 versengő ország között Magyarország az 57. helyen áll. Megelőzzük például a bezzeg románokat, a lengyeleket, a horvátokat, viszont elénk rangsorolják Szlovákiát és Szlovéniát. (A leggazdagabb Luxemburg és a legszegényebb Burundi között GDP-ben számolva több mint négyszázszoros a különbség.)
Az erős középmezőnybeli pozíció előnyösnek mondható. Csakhogy minden relatív, van, akit ez a helyezés sírásra késztet, mások inkább büszkék rá, szerintük elfogadható itt a Kárpát-medencében az élet. Például egy jól kereső magyar anyanyelvű luxemburgi banki középvezető a minap kifejtette, hogy fütyül a GDP-re, a szürke, esős környezetéből hazavágyik. „Odahaza mindig süt a nap, finomak a gyümölcsök, szépek a nők és ott a Balaton. Mi kell még?” – összegezi a jó életérzés alapkellékeit. (Miután megszedte magát, terve szerint itthon akar házat venni magának.) Persze a negatív beállítottságú emberek a félig tele félig üres pohár példája alapján a pohár üres részén keseregnek, átkozzák a balsorsot, hogy ebbe szégyenletes siralomvölgybe hozta őket a gólya. „Innen el kell menni” – mondják. És maradnak.
Vajon a magukat folyamatosan stresszelő, szorongó, megrögzött fikázók mit kezdenek például azzal a ténnyel, hogy a nagy nyomorgás közepette a magyar háztartások állampapírban lévő vagyona túl van a 11 ezer milliárd forinton? Az sem éppen a nélkülözés jele, hogy fejenként évi átlagban 24 kiló élelmiszert dobunk a kukába. Az elpazarolt mennyiség húsban mérve családonként csaknem kilencven darab finom, ropogósra sült grillcsirkét kóstál, krumpliban számolva pedig hozzávetően kilencven kilogramm megy pocsékba. (A burgonyánál érdemes felidézni, hogy a középkorban és az újkor kezdetén a gyakori aszályok nyomán a kieső gabonatermés miatti éhínség következtében Európa szerte emberek százezrei haltak éhen, mielőtt a spanyol hódítók Peruból a 16. században a rabolt arannyal együtt az első gumókkal hazavitorláztak. A krumpli megmentette Európa népeit az éhínségtől, így vált belőle mifelénk is az egyik legfontosabb napi élelem. Nálunk Mária Terézia uralkodása idején ízlelték őseink először az idők során svábtöknek, pityókának is elnevezett krumplit.)
Manapság Európának nem az éhínséggel hanem a gátlástalan profitéhséggel kell megküzdeni. Brüsszel jóvoltából ugyanis ránk zúdult az éhező Afrikának szánt, olcsó, de az EU országaiban rég betiltott vegyszerekkel „dúsított” ukrán gabona. Kit izgat, hogy a csóringer afrikaiak tovább éheznek, amikor Európában a kétes minőségű gabonával nagyot lehet kaszálni? A kormány azonban szembeszegülve a velejéig korrupt brüsszeli elittel, továbbra sem engedi a gyanús ukrán búzát itthon forgalmazni. Ezért aztán Orbánt gyűlölő honfitársaink is jó minőségű, vegyszermentes hazai lisztből sütött kenyér falatozása közben kedvükre tovább átkozódhatnak. Az egészséges táplálkozásra buzdító mondás pedig pártszimpátiától függetlenül mindenkire érvényes: „A sírunkat a fogunkkal ássuk meg.”
A Nemzetközi Valutaalap által is használt GDP gazdasági alapon írja le az országok teljesítményét, és az általános jóllét ezernyi összetevője között éppen a legfőbb kincsünket nem veszi figyelembe. Az is túlmutat az IMF hatáskörén, hogy az egészségünket a táplálkozás mellett nagyban befolyásolja a mentális állapotunk. A belső harmóniánk megteremtéséhez ezért is érdemes az immár Nobel-díjas Karikó Katalinnak a Sellye Jánosra hivatkozó tanácsát megfogadni: tanuljuk meg a lélekölő, önemésztő stresszt kezelni és ezt az energiát pozitívra hangolva a legjobbat kihozni magunkból.
A szerző újságíró