Nemzeti ünnepünk, október 23-a után eldörren a startpisztoly, lényegében megkezdődik a jövő évben esedékes önkormányzati és európai parlamenti választásra történő felkészülés, sőt a nem hivatalos kampányidőszak is. Ugyanakkor a politikai tájkép a csata előtt még homályos, a stratégia képlékeny, bár aligha kétséges: ha Gyurcsány Ferenc darálni akar, darálni fog. Ha tetszik ez Kunhalmi Ágnesnek és az esdeklő, a választóktól segélykiáltást remélő MSZP-nek, ha nem tetszik. Ettől függetlenül is az ellenzék soraiban olyasfajta áttekinthetetlen káosznak és zavarodottságnak vagyunk tanúi, amilyenre példa még nem volt az elmúlt több mint három évtizedben.
Nagy a tét, nagy a veszély. Ahogyan a Párbeszéd frakcióalakításhoz szükséges „idegenlégiósa”, Mellár Tamás fogalmazott nemrégiben keserűen: „Sok megélhetési politikus van, akik nem az elveik szerint működnek, hanem a pénz felé mozognak.” Vajon kikre gondolhatott a közgazdászprofesszor az ellenzék soraiból? Vagy igazabb lenne megfordítani a kérdést, kikre nem? Vagy nem látják, hogy ezt a választó már nem is kérdezi, hanem állítja?
A baloldali és liberális politikusok közül egyre többen Gyurcsányéknál képzelik el karrierjüket, átülnek a DK-ba, mert ott látják biztosítva a megélhetésüket. Ez lenne a hiteles demokratikus ellenzék? A napokban a HírTV Célpont című műsora mutatott be egy olyan a dokumentumot, amely szerint 2018-ban a momentumos Kassai Dániel az országgyűlési választás előtt visszalépett a szocialista Kunhalmi Ágnes javára. Hogy, hogy nem, a szocialista vezetésű kispesti önkormányzat azonnal az áldozatkész politikus segítségére sietett, s havi 350 ezer forintért megbízási szerződést kínált számára egyéves időtartamra. Merő véletlen az időbeni egybeesés. Ugye, önök sem látják az összefüggést az áldozás és a négymilliós fájdalomdíj között? Nemrégiben, amikor egy fideszes politikusnak volt hasonló ügye, szinte csaholt a szabad, független és demokratikus média, főként a DK-s Nyugati fény. Most miért hallgatnak?
E kis kitérő után vissza a közvélemény-kutatókhoz, akik maguk sem találkoztak a mostanihoz hasonló helyzettel: a legfrissebb kutatások szerint ugyanis a bizonytalanok alkotják a legnagyobb pártot a biztos pártválasztók körében (sic!). Ugyanakkor a kormánypártok – amelyek a Medián mérései szerint 2022 áprilisához képest négyszázezer szavazót veszítettek – most is kétharmaddal nyernének az európai parlamenti választáson, s mellesleg három és félszer több voksot kapnának, mint Gyurcsányék.
Ennek magyarázata a sumákoló, töredezett, hitelét és a választópolgárok többségénél a bizalmat is elveszítő ellenzéknél keresendő. Jellemző példa, hogy Karácsony Gergely főpolgármester pártja, a kis testi hibával önálló parlamenti frakcióval rendelkező Párbeszéd, az ezres mintán, egyetlen voksot sem kapott a közvélemény-kutató intézet mérésén.
Rajtuk kívül, ha most lennének a választások, önállóan további másik három ellenzéki parlamenti párt, az MSZP, az LMP és a Jobbik sem lenne képes megugrani az ötszázalékos küszöböt az európai parlamenti választáson, s a Momentum is csak éppen. A jelenlegi két mandátumából egyet azonban bizonyosan elveszítve. A hölgykoszorú egyik tagja jöhet haza. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy a liberálisok reménységét a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is lepipálta, akkor a korábbi hatpárti összefogás csúfos bukása lehet az igazi oka a kínos hallgatásnak és a szárnyszegett magyarázkodásnak.
Azt viszont summázhatjuk: a gyurcsányi kannibalizmus beteljesítette küldetését, igaz, mosolyfakasztóvá tette önnönmagát is, a „legerősebb ellenzéki pártot”, a Demokratikus Koalíciót, annak kormányváltó szlogenjét és jelzőjét, a „remény pártját”. Reménytelenné és nevetségessé, árnyékkormányát pedig hatástalan ármánnyá. Erről árulkodik a Medián soványka tizenkét százalékos mérése.
A DK fogyókúrázott, Gyurcsány lefagyott.
A szerző újságíró