Pressman amerikai nagykövet asszony ezúttal a pécsi Pride élén menetelt, „diplomaták az egyenlőségért” feliratú molinót víve másokkal együtt. Férjét, aki húsz éve házastársa, nem lehetett látni a felvételen, de valószínűsíthető, hogy itt sem hagyta magára törékeny feleségét, aki a magyar véleménynyilvánítás szabadságáért aggódik.
Pressman asszonyt a nyugati diplomácia jeles képviselői is elkísérték. Például Désirée Bonis holland nagykövet, aki beszédében kiemelte, hogy bár a (sorosista) Amnesty International által szervezett szivárványnapot lejárató kampány övezte, azonban vannak eszközök, amivel ezeknek a – nemzetközi szinten is működő – tendenciáknak gátat lehet szabni. Ki kell jelenteni, hogy küzdeni fogunk a szabadságjogokért.
Ismerős hangütés a keresztény világot a genderizmus segítségével is következetesen támadó uniós többség részéről. A magyarok azonban tudják, hogy amíg Orbán Viktor a kormányfő, addig Magyarországon „az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket meg hagyják békén”.
Persze Pressman friss nyilatkozata a példa rá, nagyon nem akarják, hogy Orbán Viktor kormányon maradjon. A Fidesz frakcióüléséről szóló hírekből tudjuk, hogy a Fidesz „szuverenitásvédelmi” törvénnyel védekezne a választások állítólagos külföldi befolyásolása ellen.
A pécsi Pride-on menetelő David Pressman ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: „Nagyon veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni.” Szerinte mindezt a magyarok véleménynyilvánítási jogának a szűkítésére használnák fel. A nagykövet abban reménykedik, hogy nem kerül olyan tartalmú törvényjavaslat a parlament elé, ami az első híradások alapján sejthető.
Ez azért elképesztő állítás, mert senki nem kérte Pressmant, hogy foglaljon állást a magyar ellenzék számára elsősorban Amerikából, mi több nem is a CIA, hanem egyenesen az Egyesült Államok Külügyminisztériuma felügyeletével irányított, mintegy négymilliárd dollárnyi támogatással kapcsolatban. Azzal, hogy Pressman érdekes sugallatra tett utalást úgy fest, mintha mosdatni akarta volna a szerecsent. A magyar társadalom több mint négy évtizedet élt az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok árnyékában, kialakult a pártállami kettős beszéd dichotómiája. Még Kádár János is alkalmazta beszédeiben a módszert, amikor nagyot kacsintott, ha nem azt akarta mondani, amit az általa aktuálisan használt szavak jelentettek.
Pressman persze nem kacsintott. Ő simán le akarta tagadni az evidenciát. A nyomozás jelenlegi állása szerint is elsősorban Amerikából származnak azok a pénzek, amelyek segítségével a gyurcsányista baloldal története legnagyobb bukását szenvedte el.
Az pedig hab a tortán, hogy mindezt összefüggésbe hozza a magyarok véleménynyilvánítási jogának szűkítésével. Már csak azért is, mert az Egyesült Államokban törvény tiltja a politikai pártok külföldi államok részéről történő finanszírozását a pénzt folyósítók érdekeinek cserében elvárt szolgálata céljából.
Ez teljesen normális, az amerikai politika tartalmát ugyanis csak az amerikaiaknak van joguk meghatározni.
Tudja ezt Pressman és megbízói is, éppen ezért igyekeztek kihasználni a kiskaput, ezért civil szervezetek, lapkiadók számára juttattak pénzt – például Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma számára – kijátszva a fennálló rendelkezéseket, becsapva a magyar választókat.
A függetlenségi törvénycsomag nem tesz mást, csak a civil szervezetek számára is kötelezővé teszi azokat a szabályokat, amelyek a pártok számára jogi előírások.
Hogy ennek mi köze a véleménynyilvánítás szűkítéséhez, azt csak David Pressman tudja igazán megmondani. S ha valaki abban reménykedik, hogy ilyen természetű törvényjavaslat-csomag nem kerül a parlament elé, akkor ő abban bízik, hogy külföldi erők eredményesen befolyásolhatják a magyar jogalkotás működését.
Erre azért ne vegyen mérget.
Éppen a svéd NATO-csatlakozás prolongálás mutatja, hogy a magyar szuverenitással nem lehet babrálni. A szabad Magyarország nem ijed meg a saját árnyékától.
A szerző szerkesztő