„Az idén hosszú, szép őszünk lesz. Alacsonyan szállnak a narodnyikok” – mondta legendás Ványadt bácsi című Csehov-paródiájába Alfonzó. Nem tudom, milyen lesz az ősz, az biztos, hogy az Országgyűlés ülésszaka elé időzítve megsűrűsödtek a nyilvánosságban az ellenzéki politikusok és egyéb éceszgéberek valóságleíró, -értelmező kinyilatkoztatásai. Legtöbbjük majdnem olyan szórakoztató, mint az említett produkció, a különbség köztük, hogy az Alfonzó-szám az, aminek készült, paródia, ezeket meg elméletileg komolyan kellene venni. S ettől az ember nem nagyon tudja eldönteni, sírjon vagy nevessen rajtuk.
Itt van mindjárt Gyurcsány Ferenc, aki fontosnak tartja a politikai szezon kezdetén különböző attrakciókkal szórakoztatni a nagyérdeműt. Tavaly ilyenkor – azt követően, hogy bő tizenegy évnyi keresés után az ellenzék az összefogással megtalálni vélte a rendszer alkotta „ördöglakat” kulcsát, amit aztán a kiválasztott jelölt simán beletört (sic!) – ideinnoválta nekünk az egypárti árnyékkormányt. Most meg egy olyan beszéddel lepte meg a nyilvánosságot, amely után azt mindenképpen el kell ismerni, ő a magyar politika legrátermettebb kaméleonja, képes bármit mondani, mint a betonrépa (© Laár András), amitől a vágyott hatalom megszerzését remélni lehet.
A „Fizessenek a gazdagok!” jelszó nem is új, nem is túl szofisztikált, ám tagadhatatlanul érdekes csengése van a Demokratikus Koalíció elnökének szájából, mert keresve se találhatni nála és családjánál érzékletesebb példát, ha a posztkommunista vagyontranszformálással történő meggazdagodás rejtelmeit akarnánk elmagyarázni egy messze földről idevetődő idegennek. Beszéde elején Gyurcsány leszedte a keresztvizet a nyugati világról, a neoliberális kapitalizmusról meg a globalizmusról, mondván, valami elromlott ottan, az önzés vált a szervező erővé, és hibásnak bizonyult az elképzelés, hogy a gazdagok gazdagodásának egy része majd lecsorog, és jó lesz a szegényeknek is.
Utána közölte, olyan államot kell építeni, amelyik vigyáz az emberekre, illetve az emberek államára van szükség a kiváltságosoké helyett. Ha valaki ezen a ponton gyanakodni kezdett volna, hogy egy párhuzamos valóságba került, hiszen emlékei szerint a szónok a nem túl távoli múltban a blairi neoliberális baloldali politika magyarországi apostola volt, azt megnyugtathatjuk, nem, nem nyert gyakorlati igazolást Linde multiverzum-elmélete, csak Gyurcsány Ferenc most éppen mással próbálkozik. Úgy tűnik, az elszánt mocsárlecsapoló szerepénél momentán célravezetőbbnek gondolja a békák hazafias gardírozójáét (hogy emlékeztessünk egykori barátja, harcostársa és minisztere nem épp szolidáris lelkiségéről elhíresült hajdani mondására).
Elmerenghetnénk még rajta, vajon az eddig teljes mellszélességgel támogatott európai egyesült államok koncepciója milyen viszonyban van ezzel a mostani hazafias és vigyázó államéval, hol, miben ki vigyáz majd kikre, vagy a politikai ellenfelet leíró primitíven sértő kitételeken, de ezek ismerősek és nem is lényegesek. Ami az elkövetkezők szempontjából fontos, az az ígéret, hogy az árnyékkormány mostantól minden területen alternatívát kínál a jelenlegi kormányzással szemben, megmutatja, merre kellene haladni. Ha felidézzük az árnyék-miniszterelnök, Dobrev Klára két évvel ezelőtti interjúját, amelyben azt bírta mondani: „A 2008-as gazdasági válság alatt az volt az amerikai és az európai politika fő iránya, hogy megőrizzék a költségvetés egyensúlyát. A politika akkor alapvetően mindenütt a gazdaságról szólt, a megszorításokról. Az elmúlt tíz év azonban fájdalmasan bebizonyította a világnak és Magyarországnak is, hogy ha nem az emberekről szól a gazdaságpolitika, akkor az egésznek nincs is igazán túl sok értelme.” Nos, akkor nagyjából fogalmat alkothatunk, milyen intellektuális, reflexív, valósághajlító megpróbáltatások elé nézünk.
De nem csak Gyurcsány Ferenc fejtette meg a magyar élet problematikáját. EU-s támogatással podcastot indított a Momentum-közeli 21 Kutatóközpont. Ennek első adásában az intézmény vezetője, Róna Dániel elmondta, hogy Magyarország már nem demokratikus, hanem „spin diktatúra”, azaz a magyarok információs elnyomásban élik az életüket. A rengeteg blőd megállapítással teli műsor nemcsak a támogató miatt érdemes a figyelemre, nem csak azért, mert egy baloldali értelmező nekidurálta magát és fennhangon belemondta az éterbe azt a látensen régóta létező tételt, hogy Magyarországon nem bal- és jobboldali sajtó van, hanem kormánypárti és független, hanem mert érzékletesen megmutatja, milyen az, ha az előregyártott mondanivalót nem sikerül ráhúzni a valóságra, s valami mindig kikéredzkedik alóla, milyen az, ha egy adott politikai szituáció kapcsán nincsenek kérdések, csak válaszok. Róna Dániel az ellenzék feladataként határozza meg, idézem: „Nagyon fontos lenne, ha része lenne az ellenzék központi mondanivalójának az, hogy itt nincs demokrácia.” Ez igen, tényleg egy új nóvummal (sic!) van dolgunk.
Mindeközben ahogy olvasom, a Momentum aktivistái a boltok polcaira is kiteszik az igazságot, hogy „2 éve feleennyibe kerültek az alapvető élelmiszerek”, Donáth Anna országot járva hirdeti az „emberközpontú gazdaságot”, jelentsen az bármit, Vona Gábor meg sámánszerepre készül vagy mi, etc., etc.
Mit lehet erre mondani? Valóban nincsenek azonos esélyek a magyar politikában. A kérdés az, vajon ez a körülmények vagy a képességek miatt van-e így?
A szerző vezető szerkesztő