Forró Péter

Vélemény és vita

Szökevény

FRICSKA

Az ember olykor elhagy ezt-azt, lakáskulcsot, mobiltelefont, pénztárcát, néha még az eszét is. A talált tárgyak osztályán sok furcsaság megfordult már, de az biztos, vadászrepülőgépet még nem adott le senki. A dél-karolinai Charlestonban állomásozó légi alakulat illetékesei hirtelen azzal szembesültek, hogy miután egy pilótájuk „egy baleset után katapultált és ejtőernyőjével sikeresen leszállt”, nyoma veszett a 110 millió dollárnál is többe kerülő, a világon a legkorszerűbbnek számító F–35 lopakodó vadászgépének. Ezért arra kérték a lakosságot, vegyenek részt felkutatásban, mindenki nézzen jól körül portája környékén, hátha a kertjük végében lapít a lopakodó, de azoknak a hívását is várták, akinek bármilyen információja van arról, merre kószálhat az ebadta. A történet végül megnyugtató módon ért véget: egynapos kutatás után a hadsereg megtalálta a lezuhant szökevény roncsait, amelynek jeladója megsérült, így nem tudták beazonosítani a helyzetét. Nem volt szükség tehát egy becsületes megtaláló közreműködésére, akinek segítségét biztos, hogy nem egy izgalmas repüléssel akarták honorálni.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom