Gyurcsány politikai szezonnyitó HVG-interjújában ott folytatja, ahol a nyáron abbahagyta. Hazudik, mint a vízfolyás. Persze közben eljátssza a jóságos népvezért, aki az emberek pártján áll, és húsz évig akar kormányozni. Szegény.
Az, hogy a baloldal erőlködése a hatalomért kilátástalan, az nála természetes. Már-már madáchi magaslatokba emeli önmaguk egyhelyben toporgó küzdelmét. Tudjuk: „Az ember célja a küzdés maga.” Ez persze igaz a mindennapi emberekre, a politikusukra azonban egyáltalán nem. Nekik ugyanis az emberek azért szavaznak bizalmat, hogy – az ő közreműködésükkel – jobbá tegyék saját életüket. Gyurcsány: „Azok jöjjenek, akik mernek és tudnak. (…) Bátorítani kell azokat, akik még ilyen körülmények között is hajlandóak tenni. Ők sem tökéletesek, de a DK-ban van egy új Magyarország reménye. Senki sem tudja, mikor sikerül elérni a célt, de azt megígérhetem, hogy minden kudarc után újrakezdjük.”
Gyurcsány tehát kudarcra készül. Most éppen négynél tart, de lesz ez még több is. Jóval több. Aki az SZDSZ jelszavát használja – tudjuk, merjük, tesszük –, az nem is készülhet másra. Ezt a politikát már tizenhárom éve szemétdombra dobták. Azt azért nehéz felfogni, hogyan gondolja az emberek lelkesítését Gyurcsány, ha kikukázott, magyarellenes ideológiát felmelegítve újból eleve bukásra készül.
Neki persze jó a bukás is. Tartósított másodhegedűsként így is rengeteg pénzt kaszál azokból az általa képviselni akart emberek szavazatából, akikről oly együttérzőn, felemelőn próbál beszélni. Miközben alapvetően azt gondolja róluk, hogy menjenek a pokolba, le vannak ejtve. Számára csak addig kellenek, amíg esélyt adnak neki, hogy a hatalom közelébe kerüljön. Meg hogy addig is elmondhassa, ők a legnagyobb ellenzéki párt.
Eldicsekszik vele, hogy az elmúlt időszakban 2500 tagot vettek fel a DK-ba, meg hogy van árnyékkormányuk, és szóba áll velük a magyar intelligenciának az a része, amely árvának érzi magát. Árvák? Így is lehet mondani. Magyarán azok, akik a komcsik szekerét tolták évtizedeken keresztül. Csak most éppen nincs szekér. Ami van, az legfeljebb kordé, arra meg sokan vannak. A Városházát már csődbe is vitték, eredményeik pedig útkarókkal, bicikliutakkal, méhlegelőkkel, zöldnek mondott, de csak lebetonozott Blahával, autók elől elzárt Lánchíddal mérhetők.
Élmény az a szemlélet, amivel meg akarja nyerni az embereket. Azt mondja: „A legösszetettebb kihívást a Nyugat általános elfáradása jelenti. Százmilliók csalódtak, hogy az, ami korábban sokaké volt, mára keveseké lett döntéshozatal és jövedelem tekintetében egyaránt.” A miértre persze nem válaszol. Mert fokozatosan kivonták belőle a demokráciát. Oda jutottak, hogy fontos kérdésekben nem merik megkérdezni a népet. A migrációról, az LMBTQ-világról, a háborúról, a szankciókról. Mindezek nem az európai polgárok, hanem egy szűk elit érdekeit képviselik, akik föderalistává akarják tenni Európát a nemzetállami döntéshozatallal ellentétben.
Ez a liberális diktatúrába hajló politika nyilvánvalóan nem tetszik az európai polgároknak. Gyurcsány viszont az így felgyülemlett indulatokért nyilván az embereket okolja, akik ezt elszenvedik, s nem azokat, akik az unióban, Sorossal, az Amerikával közösen ezt szándékosan összegereblyézték. S akiknek az Európai Egyesült Államok-párti Gyurcsány a magyarországi helytartója.
Ezért meri azt állítani, hogy ők két hét alatt hazahoznák azt a 22 milliárd eurót, amit szerinte Orbán azért nem tud hazahozni, mert markában tartja az igazságszolgáltatást. Ami természetesen úgy hazugság, ahogy van. Ha haza tudná hozni a nekünk egyébként is járó pénzt, az azért lenne, mert megnyitná az utat mindaz előtt, amit Orbán a magyarok védelmében elzár. Beengedné a migránsokat, genderizálná a társadalmat, támogatná a szankciókat és a béke igenlése helyett háborúpártivá tenné Magyarországot. Az élet megóvása helyett a nagyüzemi halálgyár lenne a magyar politika középpontjában.
Ezért tervez nagyképűen húsz évre, mert ha valami csoda folytán megszerezné a hatalmat, akkor a globalista elit úgy tartaná a hatalomban, ahogy Bident „megválasztották” az Egyesült Államok elnökének.
Erre azonban nem fog sor kerülni. Magyarországon ugyanis nemhogy nem deficites, hanem egyenesen virágzik a demokrácia.
A szerző szerkesztő