Kassza és becsület

Augusztus elején megnyitotta pavilonját egy bátaszéki őstermelő, aki úgy gondolta, zöldségeit becsületkasszán keresztül értékesíti, de alig telt el egy hónap, fel kellett hagynia az árusítással. Portékáinak ugyanis lába kelt, de pénz nem maradt utánuk. Pedig a zöldségeket kimérve vagy darabáruként kínálta és az árcímkén rajta volt annak az ára és súlya. A pénzt a vásárló egy perselybe dobhatta volna, az őstermelő még arra is gondosan ügyelt, hogy legyen váltópénz, ha valakinek kell a visszajáró. Nem elég hogy kútba ment a vállalkozása, még a szomszédok és a környéken lakók is elkerülik őt, neheztelnek rá, nem is köszönnek neki, mert úgy érzik, a termelő őket gyanúsítja a hiányzó pénzzel. Hallani ugyan néhány történetet arról, hogy külföldön itt-ott jól működik a becsületkassza. Nálunk csak egy alkalommal volt ennek sikere és egyben felemelő pillanata. Akkor 1956-ot írtunk, és Budapesten egy utcára kitett dobozban lehetett adományozni a forradalomban elesettek családjainak. A doboz mindig tele volt, és soha senki sem vett ki belőle egy fillért sem. Igaz akkor és ott nem répát árultak, hanem becsületet.