Bán Károly

Vélemény és vita

Ellenzéki útelágazódások

álláspont

Magyarországon az ellenzéki útkeresés mára nagyjából-egészében úttévesztésbe torkollott. A bejáratott, a múltban gyökerező, többször is levitézlett politikai alakulatok önfelmentő, kontraszelektált és füstös szobákban megbuherált közös listás játékai egytől-egyig megbuktak. A tüncikézések, lájkolgatások, szelfizgetések, aláírásgyűjtögetések sem vezettek sehova. Az orbánozás, lölőzés is egyenesen a zsákutcába vitt.

Az állandó jelzők az irodalomban, mint eposzi kellékek, halhatatlanok, a politikában azonban nagyon gyorsan ellenszenvessé és hiteltelenné válnak, mint azt a magát a „legerősebb ellenzéki párt” címével felruházó Demokratikus Koalíció esetében is látjuk. Hiába ígért a saját egykori pártjára, az MSZP-re atombombát hajító Gyurcsány Ferenc új politikai kultúrát, mi lett belőle? Politikai helyezkedők Eldorádója és politikai hullarablók gyűjtőpártja. Mindezt a DK-n belül fogalmazták meg Gyurcsányék gyülekezetében, a fogalmazók (két alelnök is) pedig mentek önként vagy demokratikusan kirúgva,

Az új politikai kultúra azonban erkölcsi minimumok nélkül lényegében fából vaskarika, vagy olyan, mint a szovjet üveggolyó, fából van és négyszögletes. Emlékeznek még például Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök táskahordójának, Gréczy Zsolt jelenlegi pártszóvivőnek a kereskedelmi mennyiségben küldözgetett pucér fotóira? Fel tudják még idézni az adócsalásért egyszer már elítélt, jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt álló Czeglédy Csabának a DK-s önkormányzatokban történő ügyvédi megbízásait súlyos százmilliókért, úgy, hogy az ügyvédkamara ügyvédi működését is felfüggesztette?

Dereng még a DK-s az árnyékminiszterelnök asszony Czeglédynek cégeltérítéssel nyújtott kölcsönének története? (Czeglédy számláját ugyanis a bírósági végrehajtó már zár alá helyezte, ami után Dobrev Klára az adóhatóságnál azzal védekezett, hogy az eltérített utalást a könyvelő intézte. Ilyen ostoba könyvelő azonban csak a mesében létezik. Az adónyomozók mégsem léptek – BK). Még elég friss sztori a DK-s offshore-lovaghölgy, Ráczné Földi Judit parlamenti beiktatása a szövetséges párt tiltakozása és kivonulása ellenére, s az kínos gyurcsányi ölelés? Mi megvédjük a mi kutyánk kölykét, bizony. Miközben az offshore-vállalkozás éppen arra való, arra használatos, hogy a tulajdonos kivonja jövedelmét a hazai adózás alól. Ez lenne az új politikai kultúra?

Új politikai kultúrát hirdetett a Momentum is, amelynek jelesei afféle Lenin-fiúkként járják a Budai Várat, és a Karmelita kolostort becserkészve kordont bontanak doszt. Máskor meg (mint például e hét keddjén) festékes sprayvel fújnak a Belügyminisztérium épülete elé a járdára, ez ám a kurucos-magyaros-liberális-szabadelvű politizálás. Az innovációjuk lényege, amit a párt otthon babázó stratégája, Donáth Anna pártsarzsi nélkül kieszelt, hogy ők bíz nem a T. Házban, hanem az utcán akarják megbuktatni az Orbán-rendszert, miközben elvben maguk is tudják, hogy azt választáson a szavazófülkékben tudnák csak elérni. A közvélemény-kutatási adatok azonban egyelőre nem támasztják alá a politikai innováció sikerességét.

Az egyre türelmetlenebb és elégedetlenebb megmondóemberek és civil aktivisták újabban már hiteltelen díszellenzékről írkálgatnak, unalomig ismételt politikai klisékről, bukott és elhasználódott arcokról, ócska politikai showműsorokról beszélnek. A régi lemezt is nap mint nap látjuk az ATV-ben, a bukott politikusok utolsó mentsvárát jelentő fellépéseken, ahol saját magukat próbálják fényezni a belső kenyérharcokban. Az ismét elnököt cserélő MSZP például, amely háromszor volt már kormányon, végnapjait élve könyörög az összefogásért, mert anélkül lefő a kávé. Az idei innovációjuk a balatoni szabad strandok megmentése volt. Megjegyzem tavaly is megmentették a magyar tenger szabadságát – ezek szerint az mégsem hozott eredményt, jövőre majd újból nekifutnak. A parlamenti mandátumok egy ideig még kitartanak.

Jövőre azonban az európai parlamenti választáson akár eljöhet az igazság pillanata, az örökzöld szocialistákkal ugyanis már senki nem akar összefogni. Sebaj, villanyoltásig van még néhány megmaradt ingatlan, amit dobra lehet verni.

Uccú neki.

A szerző újságíró