Boldogság, könnyek, drámák, mosolyok, politikai mellékzöngék – kilenc nap és negyvenkilenc szám után véget ért Budapesten a tizenkilencedik atlétikai világbajnokság, s eljött a kasszakészítés ideje. Mindenki tudja, látta, egyesek meg is írták, hogy az Egyesült Államok végzett az élen Kanada és Spanyolország előtt. Magyarország pedig, Halász Bencének köszönhetően, egy éremmel, egy bronzzal zárt a vb-n. A magyar csapat az összképet tekintve kiválóan szerepelt, és talán minden idők legjobb teljesítményét nyújtotta a szabadtéri világbajnokságokat tekintve – mondják az értők, így például Scheidler Géza, a MASZ, vagyis a magyar szövetség sportszakmai igazgatója. Egy érem, öt országos rekord, kilenc egyéni csúcs a magyar „bevétel”, s legfeljebb mi, amatőr szurkolók reméltünk ennél többet. Annyi viszont kétségtelen, a magyar drukkerek kitettek magukért, egy emberként álltak a versenyzőink mögött, akik számára elképesztő motivációt jelentett az állandó üdvrivalgásban kifejezett támogatás.
Ugyanakkor a mindvégig lelkesen tudósító nemzetközi sajtó is leltárt csinált. Így például a sokak számára mérvadó, mindig kritikus The Guardian is, és két dolgot írt le nagyon nehezen. Először is Sebastian Coe Orbán Viktort dicsérő szavait, köztük azt, hogy szerinte Budapest készen áll egy olimpia megrendezésére, hiszen a várost áthatotta a világbajnokság atmoszférája, a magyar főváros együtt lüktetett a vb-vel. A lap pedig újfent leautoriterezte a magyar miniszterelnököt, s ellentmondásosnak minősítette Lord Coe egyértelműen megfogalmazott véleményét, amikor a WA-elnök megköszönte Magyarország – szerintük – autoriter miniszterelnökének, Orbán Viktornak a támogatását. „Amikor új helyszínre megyünk, igen fontos, hogy abban az országban olyan miniszterelnökkel dolgozhatunk együtt, aki érti és igazán szereti a sportot. És Orbán Viktornál nem találhattunk volna megfelelőbb személyiséget sem helyi, sem nemzetközi szinten” – jelentette ki Coe.
Hát igen. Itt a baj. Idejön Mr. Coe, és meggondolatlan fecsegésével rögvest megosztja a magyarságot. Egyrészt a magyarok kisebb, de jóval „bölcsebb” és hangosabb hányada, amely mer kicsi lenni, már 2017 januárjában kimondta: kell a rossebnek az olimpia, vigyék, ahova akarják. Mi a rendezés „forrásaiból” – igen, pénz helyett így szakszerű írni-mondani – millió lélegeztetőgépet, ct-t, árva gyerekeknek apukát, szegényeknek szivart és zsebpénzt szorítunk ki, és kiadjuk a Balaton-felvidék szőlészete és borászata című káprázatos szakdolgozatot.
És a katonaság-népség jobbik fele, jelmondatokkal telepingált táblákkal, el is indult, hogy embertársait meggyőzze. Több tízezer embert el is ért, meg is győzött, s a tiltakozásával elérte, hogy az olimpiarendezés álma ott maradjon valahol az Árpád-házban Emese álma, azaz Álmos anyja mondájának társaságában. Erre idejön ez a kivénhedt futó, és nekikezd olimpiázni, mintha éppenséggel Coubertin báró lenne és nem Coe báró.
Na, itten lettünk megosztva. És ahelyett, hogy együtt örülnénk, hogy milyen piszok szépek és jók vagyunk, tudunk ízléses vb-t rendezni, vagy éppenséggel kart a karba fűzve pocskondiáznánk a világbajnokságot, megint elindulhatnak a srácok. A momentumos mozgalmárok. Fekete-Győr András – aki társaival együtt így próbál belenőni a számukra még mindig lötyögő politikusi jelmezbe – állítólag már eteti a fehér lovat, amelyen majd meg sem áll, állnak Monacóig, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség székházáig. És ott, miután lepattantak a lóhátról, és kicsomagolták a hazait, és ledisznódoppingolókozták a szövetség komplett vezérkarát, majd Cseh Katalinnal az élen bejegyeztették cégeiket a köztudottan adómentes nagyhercegség nyilvántartásába, bekukkantanak a kaszinóba, elverni utolsó guruló dollárjaikat, majd jön helyettük a gyűjtőládikák szurkolói filléreiből pár garas. És akkor következik a pfujolás, coe-zás, orbánozás, felgyújtják és elássák az olimpiai fáklyát, Coe-t lemondatják, megfosztják mindkét olimpiai aranyától, és persze másodszor is megfúrják a magyar rendezést.
Bár az is igaz, nem vagyunk boldogtalanok olimpia nélkül, és talán boldogabbak sem olimpiával, de a lelkünkön aprócska lyukat üt a buta elutasítás. Talán az lenne az igazi, ha nagy nemzeti kérdéseinkben – és ilyen az olimpia is – azok döntenének, akik mind szakmailag, mind gazdaságilag – no nem sajátzsebileg – értenek hozzá. Tüntetni persze attól még szabad, és bizony néha kell is, csak nem árt, ha maguk a tüntetők tudják, miért, kiért, mi ellen bontanak kordont, vesznek fel kockás inget, ülnek órákon át a Parlament előtt. Egyedül az autoriterező orbánozóknak megengedett, hogy bárhol, bármikor kifejezzék nemtetszésüket, akár még az olimpiával kapcsolatban is. Náluk ugyanis ez alapfelszereltség, így lettek összeszerkesztve.
Coe pedig maradjon a helyén, még akkor is, ha nemzetünk jobbik, igaz, apróbb fele, úgy gondolja, hogy az ő adóforintjaiból senki ne piázzon, olimpiázzon, inkább plázázzunk és biciklizzünk boldogan Karácsonnyal és Hadházyval, mert ők tudják, hogyan lehet a nekikeseredett magyarok lelkén azt az aprócska lyukat bestoppolni.
A szerző újságíró