Horváth K. József

Vélemény és vita

„Ahol a labda lesz”

NAPI KOMMENTÁR

Gyurcsányék helyében elsüllyedtem volna szégyenemben, ha a politikai ellenfelem azt válaszolja arra az, először 2012-ben elhangzott orbáni megállapításra, hogy a „kétharmad áll, mint a cövek”. Mai válasz: „Hát, az még csak hagyján, hogy azóta egyfolytában áll. Ami igazán fontos, hogy innen még a végét se látni” – így Orbán.

Ez már csak azért is mellbevágó lehet a politika túloldalán, mert legutóbb is csak olyan hazugságokkal volt képes előállni például Dobrev Klára, ha ők kerülnek hatalomra, visszaállítják a szerinte felszámolt vasútvonalakat. A bölcsődékkel kapcsolatban is ígérgetett ezt-azt. Közben tisztában van vele, hogy a vasútvonalakat nem felszámolják, hanem felújítják, addig mennek helyettük Volán-buszok, a bölcsődék pedig egymás után nőnek ki a földből, miközben ők 283 óvodát bezártak. A covid idején álmentőssel hazudozó Korózs Lajos most azzal riogat, hogy a magyarok egyharmada már csak a tartalékai felélésével tudja ugyanazon a szinten fenntartani magát.

Orbán a tihanyi Tranziton kijelentette, a nemzetközi helyzettel ellentétben az, hogy „hazánkban a jobboldal van fölényben, túl azon, hogy mi megszerveztük magunkat, a baloldalnak is »köszönhető«”. A győzelemhez két dolog kell: az, hogy valaki jó legyen, és az, hogy az ellenfele nem. „Iszonyatos mennyiségű munkát végeztünk el”, de a stabil, hosszú távú és erős többséghez a baloldal is kell. „A riválisainkkal nagy szerencsénk volt, visszafizette a Jóisten azt a negyven évet, amelyet elvettek tőlünk.”

Jó ezt hallani, mert ezt a nyakunkba akasztott, súlyos terhet koloncként viseli az a korosztály, amely bőven benne volt a rendszerváltoztatás előtti időszakban. Tisztában van vele, hogy azért megy ilyen lassan a felzárkózás, mert nemcsak hogy elvettek tőlünk negyven évet, hanem azért is, mert a liberálisok 1990 után nagyon gyorsan „elfoglaltak minden intézményt”, kidolgozták a nyelvi kereteket, hogyan kell számukra kedvező módon leírni, ami történik. Akkor találták ki, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális. Korábban más demokráciák is létezhettek, ma már tilos, szerintük csak a liberális demokrácia van.

A miniszterelnök leszögezte, hegemón pozícióig jutottak el a közbeszéd, a nyelv, a gondolat formáláshoz szükséges eszközök használatában. A konzervatívak „meg örömködtek, hogy vége van végre a kommunizmusnak, és végre lehet szabadon élni”. Mire észbe kaptak, a másik oldal már rég megszervezte magát nemzetközileg és itthon, és azóta is van egy jó tízéves hátrány, amelyet nem tudnak ledolgozni.

Kijelentve: a politikai témák „vonzó mediatizált megfogalmazásában”, a nyelvi keretek kialakításában még mindig messze a konzervatív demokrata erők előtt járnak. Ezt a munkát kellene pótolni, csak az a baj, hogy nagy erőfölény van a másik oldalon.

Stabil többség a konzervatív oldalon kizárólag Magyarországon van. Nálunk érvényes, hogy a magyar baloldal – ahogy az amatőrökre jellemző –, oda fut, ahol a labda van, ahhoz nagy ész nem kell. A fenti Dobrev-, Korózs-példák is ezt mutatják. Míg a profi magyar jobboldal oda fut, ahol a labda lesz.

Márki-Zay Péter nem volt ilyen szofisztikált, de a lényeget kijelentette: szerinte az emberek 2022-ben egy „migránsbetelepítő, aberrált, bűnöző” pártra szavaztak, csak nem tudták. Gulyás Gergely közbevetésére pedig, hogy mi van, ha 2026-ban sem fogják tudni, úgy válaszolt: „Biztos vagyok benne, hogy nem fogják. Az lesz, hogy a Fidesz fog győzni.”

A baloldalnak a háború ügyében is van oka, hogy elsüllyedjen szégyenében. Mondjuk ezt eddig is tudtuk, mert sajnos a végsőkig háborúpártiak. Ám néhány tranzitos adat birtokában ez még sötétebb képet mutat. Eddig több százezren haltak meg. Ez is borzalmas, de annak a tudata még inkább, hogy a statisztikák szerint a frontvonalra kerülők négy-hét napon belül meghalnak. „Ameddig itt ülünk, meghalt már egy tucatnyi ember” – mutatott rá Orbán Viktor, aki szerint éppen ezért először tűzszünet szükséges, s utána kell a béketervvel foglalkozni. A jelenlegi stratégia csak azt eredményezi, hogy az öldöklés folytatódni fog.

Rámutatott: a hatalom a közös cselekvés képessége. Szerinte a politika lényege, hogy képes legyen arra, hogy elmagyarázva a helyzetet közös cselekvést hozzon létre. „Ha ezt sikerül végrehajtani, akkor nagyok leszünk, erősek leszünk, és tisztelni fognak minket.”

Ha a fejükre állnak Gyurcsányék, akkor is.

A szerző szerkesztő