Barbi 4.0

Direkt így, fonetikusan, hiszen Czakó Gábor Gazdaságkor titkai című, 1995-ben megjelent irásában ezt írta: „A Gazdaságkor mefisztói szerződéséből adódó négy alapvarázslata: 1. az áldozat irányának megfordítása – más szóval nem adni a sajátunkból Istennek és a közösségnek, hanem elvenni tőlük, és a magunk javára bitorolni; 2. a szétválasztás – a természettől egybetartozók, pl. jog és erkölcs, szerelem és házasság, haza és állam stb. szétkülönítése; 3. a valóság leváltása a massmédia által; 4. mindezek gyümölcse, aki ezeket műveli és fogyasztja, az új ember, a Barbi.”

Ünneprontó leszek…

A családunkban a Barbi „be volt tiltva”. Néhány indok: tudósok arról számoltak be, hogy ha Barbi élő nő lenne, akkor nem tudna felegyenesedve járni, mert a melle előrehúzná, ráadásul aránytalanul hosszú lábán is nehezen közlekedne, valószínűleg csak négykézláb, nem beszélve arról a nyakfájásról, amit a nagy fejének súlya okozna. A 40 cm-es derék csak fél májat és minimális bélrendszert tenne lehetővé, a női nemi szervekről nem beszélve… A kislányok tudat alatt üres fejű, felszínes gumibabák szeretnének lenni, a Barbiról szóló mesékben a hősnő legfőbb programja általában a vásárlás és a szépítkezés. A Barbit 1959-ben alkotta meg Ruth Handler, ez egybeesik a szexuális forradalom, a szabad szex robbanásszerű terjedésével. A Barbi-jelenség – utólag visszatekintve – „megágyazott” az üres szexualitás túlhangsúlyozásával a férfi és női identitás megrendülésének, a mai LMBTQ propagandának, a genderideológiának. Talán nem véletlen, hogy a Barbi baba őse Bild Lilli, egy prostituált után rajzolt képregényfigura volt, amelyet férfi vásárlók számára gyártottak le babaként. A férfi és a női kötödés, elköteleződés – egyébként rendkívül nehéz – feladata helyett az önmegvalósításra helyezi a hangsúlyt. A feminizmus új szintre lép a Barbival, a férfi, az üresfejű Ken baba már csak egy pótlék, valójában egy felesleges rossz. Talán részben ennek a tiltásnak is köszönhető, hogy a fiúnknak öt, a leányunknak négy gyermeke van. Normális, szép gyerekek…

Czakó Gábor iránti tiszteletből mentem el egy nagy lakótelep hatalmas bevásárlóközpontjának mozijába a Barbie filmet megnézni. A legnagyobb teremben hat alkalommal vetítették. A lakótelep népe megtöltötte a termet, anyukák és leányaik, sok-sok fiatal is. Bőven fogyott a kóla és a popcorn, zörgött is a nézőtér rendesen…

Előtte beleolvastam a filmet megelőző kritikákba. A bemutató előtti napon egyszerre legalább egy tucat lelkendező kritika jelent meg róla, bértollnokként folytatva azt a hihetetlen reklámözönt, ami a filmet már a születése kapcsán kísérte Amerikából kiindulva világszerte. Hiszen a Barbie-ra „az extázisig rápörgött a világ”. Az index.hu azt állítja nemes egyszerűséggel, hogy a Barbie film „egy csoda”. A 24.hu szerint „ez a film a legjobb dolog, ami idén a mozikban történt, az év mozija.” A filmtekercs.hu kritikájában az áll, hogy a Barbie „szemkápráztató, eredeti, szókimondó és elképesztően vicces.” Nézzünk egy kicsit a szuperlatívuszok mögé!

Idézet egy kritikából, ami önmagában leleplezi a film alapvető hamisságát: „A film abszolút csúcspontja egy monológ (…) A történet középpontjában álló Gloria – egy átlagos nő, aki nem lett se űrhajós, se topmodell, csak egy lapos házasságban és pocsék melóban darvadozó nő, aki nem találja a hangot kamasz lányával – mondja el, és a női lét lehetetlen, teljesíthetetlen, megugorhatatlan ellentmondásokkal teli voltáról szól támadhatatlanul pontosan.” (Megjegyzés: a monológban nem volt semmi olyan, amiről a nők felszabadításáért küzdők ne beszéltek volna, és ne történne számtalan lépés – többek között a férfiszerepek változásával – pozitív irányba. Szerintem az ilyen és hasonló monológok inkább az emberi kapcsolatokról kéne szóljanak, kiemelten a jó házasságról, a férfi és nő szövetségéről). Így folytatja a lelkendező bértollnok: „Ha rajtam múlna, ez a monológ örök időkig memoriter lenne világszerte, hogy minden egyes gyerek kívülről tudja, mint mi a Himnuszt, a Szózatot, a Nemzeti dalt vagy az átokverte Ómagyar Mária-siralmat, vagy ahogy boldogabb helyeken az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát tudják, horribile dictu: ahogy a Miatyánkot tudjuk.” Ez a liberalizmus féktelen tobzódása! Egy valójában virtigli zenés-táncos, egész estés reklámfilmet egy napon említi a Himnusszal, a Szózattal, a Nemzeti dallal, az egyik első magyar nyelvemlékünkkel, az Ómagyar Mária-siralommal (amit átokvertnek mond) vagy a Miatyánkkal…

Miért Barbi 4.0 az írás címe? Mert a Barbie-evolúció során legalább ennyi újabb és újabb rohammal vették be a játékpiacot, folytatták a „társadalommérnökösködést”, a férfiak és nők szétválasztását, netán egymásnak ugrasztását. Az 1.0 az ős-Barbie, egy német prostituáltról mintázott, valószerűtlen idomokkal rendelkező baba születése. Nem véletlen, hogy a film egy olyan jelenettel kezdődik, hogy egy tudatosan kietlen tájban, csecsemőbabákkal, unottan, sőt szinte undorral játszanak a kislányok. A Barbi megjelenésekor nagy ívben elhajítják a babáikat, a táj is rózsaszínűre vált, és elindul a Barbi-őrület, megszületik a Barbi-land. A gyermekek megcélzása a mai napig tartóan kiteljesedik abban, hogy az LMBTQ-propagandát már az óvodákba is beviszik. A 2.0 egy férfi változat, Ken megjelenését hozta, a filmből kiderül, hogy ő csupán egy pótlék, a férfiak az egész filmben komplett idióták. Nem véletlen, hogy Ken önmagát a stranddal azonosítja… Barbinak a férfiakra nincsen szüksége, sőt a nemi szerepe megszűnését jelzi az, hogy a Barbinak nincsen női nemi szerve… (Ez hányadik gender?) A 3.0 a bármi lehetsz, az önmegvalósítás csimborasszója: Nobel-díjas (aminek persze ellentmond az a Barbie-kijelentés, hogy a matek nehéz), elnök, űrhajós, legfelső bíróság tagja, minden, a férfiuralom legyőzése árán. Az egész hasonlít egy kicsit a Rákosi-kor nőideáljainak palettájához… És eljutunk a 4.0-ig: a Barbi találkozik a valósággal, sírhat, lehet narancsbőre, lesz már depressziós Barbi baba is. A valóság leváltása helyett a valóság kisajátítása történik, megint csak férfiak nélküli világban.

Ez már a Barbie-film, ami mindenben alátámasztja Czakó Gábor Gazdaságkor titkai című esszéjének végső megállapításait. 1. A Barbi-jelenségben az áldozat egyáltalán nem jelenik meg, csak a mindenek feletti élvezet, mint az élet célja. 2. Az ember férfinak és nőnek teremtettsége a kiegészülés, az egy testté levés törvényét írta a génjeinkbe, ez a filmben abszolút szétválasztásképpen, antagonisztikus ellentétként mutatkozik. A felszabadult nőnek a valósággal szembesülve még kevésbé van szüksége az eredendően infantilis, idióta férfira. A film (katartikusnak akart, de csak a nevetségességig jutó) zárójelenetében Barbi bejelentkezik a nőgyógyászatra – lehet, hogy mégis van nemi szerve?, vagy netán gyereket vár? (de akkor kitől?) 3. Az egész Barbi-jelenség lényege a massmédia uralma, a marketingnek és a kampányfogásoknak az áldozatává válik az ember, az egész világ maga. 4. A Barbi valójában a csúcsfogyasztó, a fogyasztói világ rózsaszín köd által rejtőzködő csúcsragadozója.

Barbi működik hetedíziglen, a film néhány hét alatt egymilliárdos jegybevételt ért el. Az kár, hogy egy jegy vásárlásával jómagam is hozzájárultam ehhez. De azért van egy kis reménysugár: egyre több (elsősorban mohamedán) országban tiltják be a filmet, a döntést a közerkölcsök védelmével indokolják, másutt azzal, hogy a homoszexualitást népszerűsíti, illetve átfogó értékelésként azzal, hogy a Barbie ellentétben áll a hit és az erkölcs képviselte értékekkel azáltal, hogy lebecsüli a család fontosságát. Van némi reménysugár a talajt vesztett, megőrült világban…

Ünneprontó voltam…

A szerző építész, volt országgyűlési képviselő