A politikai pótcselekvések nyara

Már a nyár eleji, szám szerint nyolcadik (!) kordonbontást is csekély érdeklődés övezte, ám a héten összehívott rendkívüli parlamenti ülés szükségszerűen érdektelenségbe fulladt. Sem a témaválasztás, sem pedig az időzítés nem volt szerencsés, de a megvalósítás is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Az ellenzéki pártoknak továbbra sincs koherens, a társadalom többsége által támogatott, politikai értelemben érvényes mondanivalója, így keresik azokat a felületeket, ahol legalább képesek megmutatni magukat. Politikai tartalom hiányában három dolgot tesznek. Egyrészről megpróbálnak rátelepedni társadalmi elégedetlenkedési akciókra – többnyire sikertelenül. Ilyen volt például az úgynevezett pedagógustüntetés, amely ugyan kormányellenes rendezvénysorozattá szélesedett, ám éppen az aktuálpolitika megjelenése miatt mára teljesen kifulladt. Ehhez hasonló próbálkozásra ennek ellenére most is készen állnak.

Másrészről évek óta megfigyelhető az a gyakorlat, hogy a baloldal – minden kritika nélkül – igyekszik meghonosítani a nyugaton is egyre vitatottabb progresszív politikai trendeket. Sőt, sokszor tűnik úgy, hogy a magyar érdekekkel szembemenő brüsszeli vagy tengerentúli érdekeket képviselik idehaza. Ennek oka a rendszerváltoztatás óta jelenvaló megfelelési kényszer, illetve – most már ezt is tudjuk – a külföldi támogatások árának megfizetése. Ami azonban feltűnő, hogy a lemásolt politikai célokat sem tudják koherens kontextusba helyezni, sokkal inkább ötletszerűen vetik fel, ami tovább rontja a kormányzóképesség látszatát.

És végül – harmadszor – politikai pótcselekvést folytatnak, azaz úgy tesznek, mintha tudatos politikai szcénát követnének. A most összehívott rendkívüli parlamenti ülés a politikai pótcselekvés minősített esete. Rossz témaválasztás, szerencsétlen időzítés és felejthető szónoklatok. Az azonnali, feltételek nélküli svéd NATO-csatlakozás felvetése ráadásul illeszkedik abba a szolgai, mintakövető magatartásba, amely mindig is jellemző volt a baloldalra. Szó nélkül tegyünk meg mindent, amit Brüsszelben vagy Washingtonban kérnek tőlünk – így írható le a baloldali politikai gondolkodás lényegi része.

Mindamellett többszörösen is félrepolitizálnak, hisz egyrészről a kormány már bejelentette, hogy támogatják a svéd NATO-csatlakozást, megvolt a parlamenti vita is, és a soron következő őszi ülésszakon lesz róla szavazás. Ennyiből okafogyott a rendkívüli ülés. Továbbá a választópolgárok szívéhez ezzel az üggyel cseppet sem lépnek közelebb, legfeljebb ismét meg tudják mutatni a nyugati támogatóik felé, hogy éltanuló módjára dolgoznak. Lehet, ez volt az eredeti elképzelés…

Végül – és ez is lényeges – jelenleg Törökország ratifikálása sem magától értetődő (sőt, kevésbé magától értetődő, mint a magyar), hisz Erdoğan elnök több feltételt is támasztott, amelyeket a svédek mellett Brüsszelnek és az Egyesült Államoknak is meg kell valósítaniuk.

Az ellenzéki sajtóban megjelenő hírekkel ellentétben ugyanis Törökország még nem hagyta jóvá a svéd NATO-csatlakozást, és októberig biztosan nem is fogja. A török elnök egy olyan jegyzőkönyvet írt alá, amelyben bizonyos feltételek teljesülése esetén támogatják majd Svédország csatlakozását. Valójában két és fél hónapja van az Európai Bizottságnak, az Egyesült Államoknak és persze Svédországnak, hogy teljesítsék a Törökországnak tett ígéreteiket. Ők ugyanis kemény alkudozásba kezdtek. Az pedig, hogy a héten ismét Koránt égettek Stockholmban, nem sok jóval kecsegtet.

Azt, hogy a rendkívüli parlamenti ülés okafogyott és valójában politikai pótcselekvés, nagyjából a Demokratikus Koalíció is beárazta. Nem véletlen, hogy gyakorlatilag nem is vettek rajta részt. A vezérszónokon kívül az egész frakció a Balatonnál dolgozott, miközben a Gyurcsány-házaspár is a „jól megérdemelt” szabadságát tölti. A Demokratikus Koalíció távolmaradása nem lustaság kérdése, hanem konkrét üzenet arról, hogy ők szeptemberre készülnek, és nem kérnek a többiek pótcselekvéséből.

A sokadik politikai kudarc ellenére a nyilatkozatokból és az egyre feltűnőbb tanácstalanságból arra következtethetünk, hogy az idei nyáron (is) politikai pótcselekvések sorozatát fogjuk látni a baloldalon. A kérdés pedig továbbra is az, hogy miként lesz ebből komolyan vehető politika? Hogy fog mindebből kormányzóképesség kialakulni?

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője