Nagyon nehezen viseli a baloldal, hogy Novák Katalin és férje átúszta a Balatont a több mint 11 ezer résztvevő aktív közreműködésével lebonyolított közösségi rendezvényen. Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármester némi lesajnáló éllel idézett is tőle Facebookján. „Balatonátúszás csak itt van, Magyarországon. (Elnöki kinyilatkoztatás).”
Csak „gratulálni” lehet Wittinghoff Tamásnak, aki úgy gondolta, hogy a liberálisokat mindig megillető erkölcsi talapzatról lenézve neki joga van olyan nyilatkozatot tenni, amellyel igyekszik eljelentékteleníteni egy olyan népszerű sporteseményt, amelyen több mint harmadannyian vettek részt, mint ahányan Budaörsön laknak. Gúnyosan arra utalva, hogy a köztársasági elnöknek fontosabb dolga is lehetne, mint hogy ilyen rendezvényen részt vesz, mi több, még nyilatkozik is.
Nyilván Wittinghoff Tamás is tudja, hogy egy olyan negyvenéves hagyományról van szó, amelyen még soha nem indult el köztársasági elnök, aki ráadásul nő. Nota bene, polgármesterről sem tudunk. Arról pedig, hogy Wittinghoff gúnyolódás helyett valaha is gyarapította volna a résztvevők számát, pláne nem.
Ha én közösségi vezető lennék, akkor inkább melléállnék Novák Katalin vállalkozásának, mert a köztársasági elnök példamutatásán keresztül sokkal többen figyelnek az eseményre. Arra, hogy egy kis gyakorlással ők is indulhatnának rajta, aminél jobb reklám nem kell a sportnak, az egészséges életmódnak.
Novák Katalin néhány mondatot mondott is a nyilvánosságnak, ezzel sikerült Wittinghoffnak kötözködnie. „A Balaton-átúszás csak itt van, Magyarországon. Olyan hungarikumnak is nevezhetjük, amely egyszerre szól a sportteljesítményről, a közösségről, az összetartozásról és a hazánkról. A magyar tengerről, a Balatonról.
Ez egy olyan hagyományos tömeges sportrendezvény, amelyen örömmel vettünk részt a férjemmel együtt sok másik magyar ember mellett.”
Hát igen, valójában ezzel lehetett baja Wittinghoffnak. hogy ez egy hagyományos és tömeges rendezvény, amely a hazáról, az összetartozásról is szól. Mi több a családról is, Novák Katalin ugyanis háromgyermekes családanya egyben. Mindarról tehát, ami a kormány cselekvési programjának középpontjában áll. Ellentétben a liberális neomarxistákkal, mint az SZDSZ-ből induló, jelenleg magát függetlennek maszkírozó, de a komcsi értékeket követő Wittinghoff, akihez nyilván a brüsszeli iránymutatás áll a legközelebb, mint a migráció, az LMBTQ-lobbi és a háború.
De ha már vette a fáradságot és feláll arra a bizonyos igazságosztó erkölcsi talapzatra, akkor emlékeztessük az olvasót, hogy Wittinghoffról egy pornóvideó járta be az internetet a 2019-es választás előtt, amelyen a polgármester gatyája éppenséggel nem az erkölcsi magaslatokban helyezkedett el, hanem annál jóval lejjebb, egy itt-ott rajta babráló meztelen nő társaságában. Wittinghoff nem tagadta a felvétel valódiságát, csak azt kifogásolta, hogy a hölgy nem prostituált, őt masszőrként ajánlották neki. Hagyjuk is ezt, mert a dolog úgy liberális, ahogy van. Annak fényében különösen, hogy Borkainak hasonló dologért le kellett mondania Győrben. Arról nem beszélt Wittinghoff, hogy morálisan mennyire tartja ezek után magát alkalmasnak a település vezetésére.
Nem fogják elhinni, de a balliberális Magyar Narancs sem azt emelte ki tudósításában, hogy milyen dicséretes dolog Novák Katalintól, hogy elindult a sportot, az egészséges életmódot népszerűsítő versenyen. Hogy minél többen kövessék, minél egészségesebb legyen a magyar.
A lapnak azzal volt baja, hogy sokallotta Novák Katalin úszó- és szabadidő-öltözetének az árát, amelynek ízléses, a magyar zászló színeit viselő motívuma férje öltözetén is látható volt.
Tisztelettel kérdezem, mi ezzel a baj? Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke, tisztségéhez megfelelő díjazással. Ha ő megengedheti magának, hogy ebből olyan úszóöltözetet vásároljon magának, amelyben az alkalomhoz illően tudja képviselni a magyarokat, akkor tegye. Sőt. A magyarok el is várják tőle, mert a parton is felnéznek rá, különösen tisztelve benne felkészültségét, közvetlenségét, egyszerűségét. Rangot adva annak a több mint 11 ezer Balaton-átúszónak, aki már úgy meséli a teljesítés élményét, hogy együtt úszott a köztársasági elnökkel.
Gyanítom, az őszinte közösségi összetartozás-érzés fájhat Wittinghoffnak, amely nála legalább annyira hiánycikk, mint választás előtt a nadrágja.
A szerző szerkesztő