Orbán Viktor beszédei rendre úgy vannak felépítve, hogy egy, egy szembesítő gondolatot is elhelyez benne, szinte csak mellékmondatként, amire aztán az érintettek ráharaphatnak, és nagy felháborodásukban, indulataiktól vezérelve még inkább leleplezik magukat. A csapda tökéletes, nem a magyar miniszterelnök, hanem végül maguk mondják ki saját ítéletüket.
A cseheket láthatóan felháborította, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn más témák mellett a globalisták megosztásra törekvő eljárásait ecsetelve többek között között úgy fogalmazott: az európai föderalisták támadást intéztek a visegrádi négyek ellen, s „az eredményt mindannyian látjuk: a csehek lényegében átálltak, Szlovákia billeg, csak a lengyelek és a magyarok tartanak ki”. Petr Hablaty Fiala kormányfő szerint Csehország áttért a közös értékeken alapuló európai politikára.
„Nincs hűséges kutya, csak kicsi szafaládé” – fogalmazott bölcs környezetismerettel egykor Švejk, aki az áttérésről ekképp vélekedne: „Dehogy tért át! Térítették! A prágai kocsmából előbb a rendőrkapitányságra, aztán a bolondokházába, a helyőrségi fogházba, majd tiszti szolgának, hadifogolynak és a frontra is. Ha rajta múlik, ki sem teszi a lábát kedvenc kocsmájából, és minden bajt lelkes kártyázással került volna el”.
Petr Hablaty Fiala azonban láthatóan csak hírből hallott Švejkről, mint amikor valakinek az ángyát emlegetik, de ahhoz már értelmező szótárra van szüksége, hogy megfejtse, ki is az az ángya, akivel ő személyesen soha nem találkozott. Cseh emberhez méltatlan ez a tudatlanság, ám Švejk bölcsességeit felidézve aligha véletlen: „Az olyan emberek, akik megbotránkoznak egy erős kifejezésen, gyáva kutyák, mert elképednek a való élettől, és éppen az ilyen gyönge emberek ártanak a legtöbbet a kultúrának és a jellemnek is. Ezek túlérzékeny babák gyülekezetévé nevelnék a nemzetet, egy olyasféle álkultúra önfertőzőivé, amilyet Szent Alajos képviselt, róla ugyanis azt írja Eustachius barát, hogy amikor Szent Alajos meghallotta, hogy egy férfi kiereszti a szeleit, mindjárt sírva fakadt, és csak egy imától vigasztalódott meg.”
Az üres közhelyeket soha nem kedvelte Švejk, amikor kijelentette, hogy hetet bele, mint Szarajevóban, akkor nagyon is komolyan gondolta, hogy annak a hetesnek most aztán tényleg elő kell tolnia a farbát. Az európai értékek számára a közös sörözést, kártyázgatást jelentették, de véletlenül sem bízta volna a jogállamiság kérdésének vizsgálatát egy korrupcióban érintett személyre, akit ugyan hivatalosan felmentettek a vádak alól, de az ügyét teljesen soha nem tisztázták. Az ilyen ember képes sör helyett habbal tölteni a korsót, és a kártyában turpiskodni.
Napjainkban azonban korántsem egyértelmű, mit értünk európai értékeken. A jogállamiságot, amikor felhatalmazás nélkül kedvünkre átírhatjuk a törvényeket, a közösen elfogadott elveket semmibe véve terrorizálhatjuk a másként gondolkodókat? Önkényesen értelmezzük a megegyezéseket, hogy aztán kijátszhassuk azokat, akikre korábban szükségünk volt? Saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy az uniós költségvetés elfogadásakor még negédesen csengő szavakat a döntést követően miként váltották a diktátumok, amelyek azóta is rendületlenül csattognak. Emlékezhetünk, hogy a migrációt akadályozó, a globalista szempontok alapján tarthatatlan dublini megállapodás miként jutott a süllyesztőbe; vagy miként vált az európai értékek lejáratójává a korrupció, amelynek törvényszerűen éppen Brüsszel a melegágya. A cseh kormányfő megfeledkezik arról, hogy ezen a téren éppen a csehek járnak az élen, amikor a jogállamiság bajnokává egy olyan személyt emeltettek az unióval, aki már hazájában is megégett.
Petr Hablaty Fialára ráférne Švejk gondolatainak mélyebb tanulmányozása, mert a derék katonát idézve: „Jólnevelt ember mindent elolvashat. Olyasmin, ami természetes, csak a legdisznóbb fráterek és a rafinált trágárok botránkoznak meg, akik álszentségükben nem nézik a tartalmat, és dühödten vetik rá magukat egyes szavakra”.
A szerző vezető szerkesztő