Hotel Római és a hópehely nemzedék

Előzetesben, rács mögött elmeorvosi vizsgálatra vár az a fiatalember, aki miután megölte kedvesét öt nap bujkálás után került rendőrkézre. A tragédiába torkolló történések mögött – habár még sok a homály – akár egy modernizált Shakespeare dráma – felrajzolódhat a morális válságban vergődő korunk eltorzult képe.

A dráma színpadi hátterét ösztönös dramaturgiai érzékkel maga a gyilkos választotta ki. A lepusztult, magára hagyott római parti Hotel Rómait, ahol elfogásáig a világ és önmaga elől menekülve bujdokolt. Az épület és T. Róbert sötétre fordult élete között különös a párhuzam. Egyrészt a bűnténnyel terhelt, jobb sorsra érdemes fiatal zsákutcába jutott élete, másrészt a valaha dicső napokat látott hotel reményt vesztve máladozó falai. A roskatag, elhagyatott épületben a társadalom perifériájára sodródott hajéktalanok bolyonganak. Itt húzta meg magát a kétségbe esett Róbert is. Aki a végzetes júliusi hajnalon a féltékenységtől eszét vesztve szúrta halálra a szerelmét. Tette következményeként az ő élete is – akár az elhagyatott hotelé – immáron romokban, összeomlófélben van. A gyilkos feltehetően a hópehely generáció tulajdonságaival terhelve élte eddigi életét.

Ifjúságkutatók szerint a hópehely nemzedékbe azok a főként a jóléti államokban született 30-as éveiket taposó, érzelmileg azonban a kamaszkorban megrekedt fiatal felnőttek sorolhatók, akik a társadalmi változások közepette lényegében burokban, védett környezetben cseperedtek fel. Kudarctűrő képességük nem fejlődött ki, elkényeztetett, önző, felelőtlen, nárcisztikus személyiséggé váltak, nem tűrik a kritikát, túlhangsúlyozott önértékelés jellemzi őket. Az életből adódó nehézségeket gyakran katasztrófaként élik meg, amelynek a következménye – mint az angyalföldi gyilkos esetében, olykor igazi katasztrófa is lehet.

Ezek a nem éppen előnyös személyiségjegyek a parlamenti megnyilvánulások alapján a ballib ellenzéki pártok politikusai egy részénének mentalitásában is fellelhetők. A lepusztult hotel – a hajdan elegáns pártüdülő is – ennek a jelenségnek a tárgyi bizonyitéka. Egyfajta mementóként szembesíti az arra sétálókat a baloldal folyton visszatérő gazdálkodási gyakorlatának kudarcával, amelyet soha nem hajlandóak elismerni. (Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.) A szálló a rendszerváltás zűrzavarában az MSZMP mesés vagyonának részeként csalárdul az utódpárt, az MSZP tulajdonába került, jelenleg pedig a Fővárosi Önkormányzat gondnoksága alatt enyészik. Az ebek harmincadjára került épületet kamerájával bejárta Urbex Gyula televíziós újságíró, a felvétel a YouTube-on meg is tekinthető.

A dokumentumfilmen nyomon követhető, hogy a 2016 óta elhagyatott épület kertjét jórészt már visszahódította a természet, a kifosztott helyiségek pedig még őrzik az itt megpihent elvtársak nyomait. Az ebédlő polcán például érintetlenül Alföldi Porcelán tányérok tornyosulnak, csészék sorjáznak, ami arra utal: a hotelben tanyázó hajléktalanok tisztelik a tulajdont. Itt-ott alig viseletes fotelek, MSZMP leltári számmal jelölt asztalok. Az előcsarnok melletti értékmegőrző boxai üresen tátongnak, szimbolizálva, hogy a meglett felnőttként is hópehely mentalitású, infantilis, felelőtlen MSZP vezetése eltapsolta a nyolc milliárdra taksált tetemes pártvagyont.

A kisértethotelben megbújt, hópehely nemzedékbe sorolható angyalföldi gyilkos hamarosan az igazságszolgáltatás előtt kell, hogy szembesüljön tettével. A Fővárosi Önkormányzat ballib többségű képviselői, soraikban a sokat próbált szocikkal pedig tettre készen a jövő évi választásokra készülhetnek. Önbizalomtól duzzadva együtt énekelhetik a lelkesítő régi mozgalmi indulót: „…semmik vagyunk, s minden leszünk!”

A szerző újságíró