Mítoszok 2

Nemrég egy videó jelent meg a kínai hírügynökség, a Xinhua oldalán, a címe: Az olvasás Hszi Csin-ping életformája. Miért lehet érdekes ez a hír egy nyugati, egy európai ember számára? Mert a sorok mögött jóval több dolog sejlik fel, mint a fiatalok olvasásra való buzdítása vagy mint a kínai államelnök könyvek iránti szenvedélye, pedig ezek már önmagukban véve sem lennének kis dolgok.

A régi korok embere mindig valami magasabb rendűt keresett, valamit, ami jóval több, mint ő maga, és több, mint az egyes ember. A 21. században azonban ezt már nemigen mondhatjuk el, lassan többnyire csakis önmagunkat keressük, és nemigen ismerjük el a rajtunk kívül álló igazságot. Nagy felfedezések, tettek helyett népszerűségről, zajos sikerről álmodunk, és nem kémleljük többé a magasságot, mert nincs szükségünk többé az égiektől kapott képességekre, elég, ha követőink vannak, rajongótáborunk, hiszen ezek visszaigazolnak minket. Világunknak ez az átalakulása azzal járt és jár, hogy a középszer, a butaság, de még a gonoszság is könnyedén piedesztálra emelődhet.

Amikor demokráciáról beszélünk, nem lehet ezt a változást figyelmen kívül hagyni, mert olyan következményei vannak, mint a hanyatlás, az elbutulás, az elszabadult gyűlöletkampányok, karaktergyilkosságok, az egyre nagyobb méreteket öltő, ostoba elitellenesség, a woke-mozgalom. Előbbi a társadalmi igazságtalanságok láttán kérdőjelezi meg a felette állók képességeit, az utóbbi pedig egyszerűen nem akarja, hogy bárki megmondja mit csináljon, mi helyes és mi az, ami nem. A válság olyan méreteket öltött napjainkra, minek köszönhetően Amerika ott tart, hogy a republikánusok és a demokraták is létrehozták a saját mágikus mozgalmukat.

„A Mágikus Ellenállás (Magic Resistance) Trump elnöki ciklusának kezdetén jött létre, egyfajta ellenállási mozgalomként határozva meg magát az újdonsült elnök tevékenységével szemben. A Mágikus Ellenállásra válaszul a Trump-támogatók létrehozták a Mágikus Ellenhatást (Magic Reaction), amely egyesíteni próbálta a Trumppal szimpatizáló okkultistákat, ezoterikusokat. A mágiaháború fontos résztvevőjévé vált a Kek Kultusza (Cult of Kek) is, amely eredetileg egy trollkodó mozgalomként indult a politikai korrektség és a liberálisok ellen. A mozgalmak tevékenységük során többféle, egymással átfedéseket mutató módszert használtak. A Mágikus Ellenállás tagjai különböző mágikus praktikákat igyekeztek alkalmazni, amelyekről rendszeresen posztokat jelentettek meg a közösségi médiában. A mozgalom lényege nem is annyira a varázslatok mágikus hatékonyságába vetett hit, hanem a képzelet megmozgatása volt. A mágiához, boszorkánysághoz kapcsolódó hiedelmek által sikerült elérni a követők mozgalommal történő érzelmi azonosulását, amivel befolyásolni tudták politikai nézeteiket.” (Péter Tamás: Az ezotéria és az okkultizmus is része lett a politika eszköztárának. Index, 2023. április 25.)

Mára a nyugati világban elit-, ezzel szerves összefüggésben és jól kitapinthatóan vezetőválság van. A választásokon nem a képességekről, a rátermettségről, a vezetői alkalmasságról van szó. A szavazatszerzésnek ez a módja egy lefelé tartó spirálhoz vezetett. A politika nem felemelni akarja a társadalmat, hanem a támogatottság miatt megosztani, hiszen szemhatára nem az egészre terjed ki, hanem csak arra a részre, amelyik szavazataival hatalomba segíti és ott tartja.

Mi történik ezalatt Kínában? Mindennek az ellenkezője.

Az a nyugati sajtó, amelyiknek a kínai berendezkedésről kizárólag autokratikus jelző vagy a diktatúra fogalma jut eszébe, előszeretettel feledkezik meg a tényről, hogy Kína mind a mai napig igyekszik hagyományos értékei mentén meghatározni politikáját és teljesíteni is vállalásait. Az értékvesztés beszűkíti a látóteret és beszűkíti a politikát is. Manapság a nyugati politikusok nagy része nem gondolja, hogy lenne mit tanulnia. Ott, ahol egy politikai szervezet négy-öt évnél tovább nem tervez, ott, ahol a sajátjainak való megfelelés vezeti tetteit, lehetetlen nagy ívű feladatokat elvégezni. Ezzel szemben Kína negyven év munkájával 800 millió embert emelt ki a szegénységből, ez alatt pedig arra is ügyelt, hogy kiküszöbölje azt, amit a Nyugatnak nem sikerült. Kína tanult ugyanis mások hibájából és a közös gyarapodást tűzte ki célul az egyéni gazdagsággal szemben. Megosztás helyett az egyesítésre törekedett. Ezzel pedig sikerült olyan eredményt elérnie, ami a világon jelenleg egyedülálló.

Cinikusan állt a Nyugat ahhoz is, amikor Kína elkezdte fejleszteni gyorsvasút-hálózatát, hiszen a megvalósítás költségei a vonatjegyek árából szinte sosem térültek volna meg, egyesek egyenesen államcsődöt kiáltottak. Ezzel szemben ma már jól látszik, hogy a kínai vezetés hosszú távú befektetésként tekintett a gyorsvasutakra, hiszen infrastruktúra nélkül a fejlődés szinte lehetetlen. Teng Hsziao-ping álma azonban kifizetődőnek bizonyult, hiszen harminc évvel később már jól látható, hogy a befektetés által teremtett lehetőségek messze túlszárnyalták az építési költségeket, nem beszélve a tényről, hogy a jövőbeni karbonsemlegesség alapjait is megteremtette az ország, hiszen autó helyett hosszú távú utazásra a többség már így is a vasúthálózatot használja.

Ezek az eredmények azonban lehetetlenek lettek volna, ha nincs egy olyan kínai vezetés e mögött, amelyik tisztában van vele, hogy nem lehet mindent pénzben és népszerűségben mérni. Egy olyan vezetés, amelyik képes értékek mentén folytatni politikáját, hosszú távú célokat kitűzni és megvalósítani. Manapság Hszi Csin-ping elnököt valószínűleg kinevetnék Európában, de minimum széplelkű balféknek bélyegeznék olvasással kapcsolatos kijelentéseiért. Pedig ez azt jelzi, hogy Kína minden tekintetben igyekszik a társadalmat felemelni. Műveltnek lenni ugyanis itt még mindig értéket jelent. Amikor tehát ránézünk Kína elmúlt negyven évére és annak eredményeire, és ránézünk Európára, azt hiszem őszintén mondhatom, kevés okunk van cinikusnak lenni.

A szerző újságíró