Fizessenek a milliárdosok! – jelentette ki Gyurcsány Ferenc politikai évadzáróján. Ez nem más, mint Rákosi Mátyás 1947-es beszédének parafrázisa, amikor azt hangsúlyozta, hogy Fizessenek a gazdagok! Gyurcsány tehát a magyarok által joggal megutált, a pokolba zavart komcsik kábító muzsikájával akarja behegedülni magát újfent a magyarok szívébe.
Most szociáldemokratának maszkírozza magát, kisemberpártinak. Ismét megpróbálja bevetni továbbá az irigységpolitikát, szembeállítva a hétköznapi embereket a gazdagokkal. Az irigység mentalitása élt már Magyarországon az ötvenes években, aminek az lett a vége, hogy csaknem mindenkitől elvették azt, amiért ő és az ősei megdolgoztak. Sőt meg is bélyegezték őket, ahogy Gyurcsány most a milliárdosokat. Neveket is mondott, de ezeket szándékosan kihagyom, mert nem szeretném a Böszme gyűlöletkeltő szekerét tolni.
Bár már szerencsére saját kommentelői sem hisznek neki. Tibor például négy, teli szájjal röhögő emojit tett a beszéde alá véleményként, János pedig csak azt kérdezte: „És a Ferenc mennyit vállal?” Ferenc is milliárdos, és ő, mint gazdag, mennyit fizet? Erről miért nem beszél a jó Fletó?
Széchenyi István nem a levegőbe beszélt, amikor a reformországgyűlés alsótáblai ülésén, a Magyar Tudományos Akadémia születésnapján a következőket mondta: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.” Igaz, Széchenyi a legnagyobb magyar volt, nem kommunista, tehát máig ható súlya van a szavának, a Magyar Tudományos Akadémia ugyanis 1830-ban már meg is kezdte működését.
Aki hallgatta ezt a nagyon is szűrt társaság előtt elmondott beszédet, azok közül sokan talán maguk is tudták, hogy az intézményes félrevezetés újabb állomásáról van szó, csak érdekeiktől vezérelve hallgattak róla.
Ha Gyurcsány komolyan gondolná a milliárdosok elleni támadását, akkor ugye magával kellene kezdenie a sort. Pedig neki még dolgoznia se kellett a vagyonáért, elég volt hozzá a privatizáció, amikor a rendszerváltoztatás hajnalán fillérekért milliárdokhoz lehetett jutni, nem kis részben anyósa, Apró Piroska bankvezetői közreműködésével.
Ha komolyan gondolná a szociáldemokráciát, a szegények melletti kiállást, akkor nem Brüsszel szekerét tolná, amely nem győz folyamatos gazdasági támadásokat indítani Magyarország ellen. Nem győzi visszatartani a magyaroknak járó eurómilliárdokat. Nem győz szankciózni, amitől még magasabbak lesznek az árak.
Tessék mondani, mikor lépett fel Gyurcsány a hazája ellen Brüsszelből jövő mindennapi támadások, zsarolások ellen? Nemhogy enyhítene a politikai nyomáson, hanem hergelő, kormánygyűlölő politikájával kifejezetten fokozza ennek a súlyát. Pedig ahhoz még kormányra sem kellene kerülnie, hogy támogassa Orbán Viktort. Hogy támogassa azt a nemzeti politikát, amely mögött ciklusról ciklusra milliók sorakoznak fel.
Nagyon jól tudja, hogy a háború és az infláció szorosan összefügg. S azt is, hogy nálunk azért nagyobb az infláció más európai országokénál, mert talán senki sem importál több energiát, mint Magyarország. Mint ahogy azzal is tisztában van, hogy a kormány letöri az inflációt. Azért vezeti ki az ársapkát, és növeli a kötelező akciózás mértékét. Az intézkedések nyomán az előrejelzések már augusztusra jelentős pénzromlás-mérséklést jeleznek. Nem beszél arról sem, hogy év végére 10 százalék alá várható az infláció, jövőre pedig hat százalék körül lesz, esetlen még ennél is alacsony szinten alakul majd.
Egyébiránt Gyurcsánynak az infláció úgy kell, mint egy falat kenyér. Tudja, hogy nehezíti az emberek életét, ezért könnyűnek látja ezt is hergelésre használni. Gyűlöletkeltésre a gazdagok ellen, ami alól ő természetesen kivétel. Ennek ellenére a sárga irigység dolgában mégis élenjáró.
Gyurcsányt attól a sok millió boldog embertől üti meg a guta, akik ott állnak stabilan Orbán mögött. Akiknek Magyarország az első, nem pedig a rákosista komcsik reneszánsza után vágyakoznak.
Arany János kérdi: „S boldogságot irigy nélkül még ki látott?”
A szerző szerkesztő