Gergely levele Viktornak

Én írok levelet Önnek – mivel oroszul sem tudok, ezt Bérczy Károly fordításában idéztem, de hogy meglibbentsem széles irodalmi műveltségem palástját, Áprily Lajossal is elmondhatom: Én írok levelet Magának, de, hogy még tovább bolyongjunk a művészetekben, Galgóczy Árpád szikár szavait is idekenhetem: Írok magának – mit tehetnék? Azonban azonnal módosítom is a megszólítás módját, mert az nem úgy van nálunk, itt a baloldalon, hogy elfogadjuk ezeket a megszólítási formákat. Mit nekem Ön meg Maga! Én Karácsony Gergely vagyok!

Tegeződjünk! Levelet írok neked, Orbán Viktor! Nálunk ez már csak így megy. Lazán, elhessegetve minden formaságot, csak úgy belecsapunk a lecsóba, hadd fröcsköljön. Jó, jó. Jöhetnek nekem azzal, ezekben a háborús időkben hogy merészelek én egy orosz költő szavaival szólni. Jogos. Ám azt nyilván igen kevesen gondolják hozzá, hogy erre nekem megvan az okom. Puskin nagypapája ugyanis néger volt. Így tehát egy ilyen származású illető, mint amilyen a nevezett költő, beleillik az eszmei főáramlatomba. Mert nekem van olyan is. Jól láthatóan kimutatom, a mindenféle kisebbség iránti mérhetetlen rokonszenvemet. Itt van például az általam nemrégiben Budapest főünnepének minősített Pride-hónap. Kitűnően illik az afroruszki mellé a melegjogi parádé. Színes, mondhatni, szivárványos, szívmelengető látvány és eszmei érzés. Hogy ez utóbbi mit jelent, az nem túl érdekes. Lehet, semmit, de nem baj, ez már csak így megy minálunk.

De miért is írok és teszek közzé levelet ebben a mérhetetlen diktatúrában? Magunk között vagyunk, férfi a férfinak, főpolgármester a miniszterelnöknek. Világossá kell tennem minden döntéshozó számára: a Budapest-ellenes politika országrontó politika. Kezdeményezem, Viktorkám, hívd össze azonnal a Budapest–kormány egyeztető fórumot, aztán a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát. Kérésem teljesítése nem tűr halasztást. Még a városomban orvul megrendezett atlétikai világbajnokság kezdete előtt ezt össze kéne ütnünk. Ha sikerül, felőlem jöhetnek ide ezek a futkározó, ugráló, dobálózó alakok. A sportolók. Tudhatod, a liberális, éppen ezért nagyon okos és haladó, háborúpárti világképbe ugyan egyáltalán nem illenek bele ezek az egészséges, teljesítményorientált emberek – figyelj! milyen mesterien becsempésztem ide a gendert, nem nők és férfiak, emberek! –, de üsse kő, ha sikerül lepacsiznunk nekünk a boltot, jöhetnek. A következő, szerény javaslatokkal élek. A Fővárosi Közgyűlés követelje a kormánytól a sarcpolitika felülvizsgálatát. Másodszor, Budapest nem fizet több szolidaritási hozzájárulást az e tárgyban indított per lezárultáig. Fizetési felszólítást küldök az építési és közlekedési miniszternek a Lánchíd felújításához megállapodott (sic!) kormányzati hozzájárulás hatmilliárd forintjának megfizetésére. Az a dolgunk, hogy az első Budapesti Lakógyűlés eredményének érvényt szerezzünk!

Figyelj, kishaver! A másfél millió szavazásra jogosultból százharminchatezren akarják ezeket. Mi nem csak felül, hanem alul is nyitottak vagyunk, már tizennégy éves kortól is lehetett voksolni. Hatalmas szám ez. Az Európai Unió értékeihez pedig foggal-körömmel ragaszkodunk. A lakógyűlési létszám is a brüsszeli mintát követi: a kisebbség kell irányítsa a többséget. Az igazi jogállam, demokrácia és igazságos társadalmi működési rend ilyen. Ahogyan Brüsszel nem perkál nektek, mert nem tetszik a pofátok, közbevetem, nekünk sem tetszik, úgy mi, a budapestiek döntő kisebbsége is beinthetünk: törvény ide vagy oda, nem fizetünk. Még adót sem. Ragaszkodunk a mintakövetéshez, ha eltapsoltuk a lóvét, ahogy ezt az Európai Unióban tették a közös pénzzel, követeljünk még többet.

Édes cimbim, kedves kollégám! Befejezem levelem abban a reményben, hogy a benne foglaltak elnyerik tetszésed, hiszen akárki akármit mond, akármilyen nyelven, ebben a városban, mit városban, az országban, én vagyok a legokosabb, legjobb, legnagyobb.

A szerző író