Vakáció

A vakáció beköszöntével a tanulóifjúság beleszédülhet a szabadság mámorába. A zsenge korosztálynak nagyon jól jön most az üdítő lubickolás a nyárban. Annál inkább is, mert egy friss felmérés szerint – részben a pandémia utóhatásaként – a gyerekeknek egyre alacsonyabb a frusztrációtűrő képessége. A csupa bizonytalanság világban nehezen bírják a gyűrődést. Kell a feltöltődés. „Akár erdő, akár folyó, gyönyörű a vakáció.” (Zelk Zoltán)

A fiatalság általános állapota – lakmuszpapírként – jelzi a felnőtt társadalom mentális jólétének mindenkori helyzetét. Amely mostanság siralmas. Nálunk például a depressziósok aránya magasabb, mint akár a környező országokban. „A konfliktus az élet tánca”, ebben az összehangolt mozgássorban nincs meg a ritmus, gyakran lépünk egymás tyúkszemére. Ilyenkor áll a bál, anyázással hevítve. A gyerekek pedig ebben az ingerült közegben szocializálódnak, szívják magukba a viselkedési mintákat. Nem csoda, ha összezavarodnak. A pedagógustüntetésekre például a piócaként rátapadó ballib politikusok ravaszdi cukros bácsiként egy jó kis hepaj ígéretével csábítják a kamaszokat. Akik aligha a tanárok fizetése miatti elkeseredésükben rázzák a kerítést. Népharagként azonban a képernyőn jól is mutatnak.

Ami a lázadásra mindig hajlamos ifjúságnak remek adrenalinszint-emelő tombolás, rombolás, az a ballib politikusoknak kemény egzisztenciális kérdés. A dollár nem ingyen gurul. Nagy teher a megfelelési kényszer. Legfelül van a pénz, ami disznófejű nagyúrként diktál. Leüzeni elvárását a brüsszeli politikusoktól, akik ezen utasításokat a média közvetítésével, átcímkézett romlott áruként igyekeznek lenyomni a jónép torkán. Gurul a dollár, és lényegében a pénz fogolytáborában sínylődnek a mi ellenzéki politikusaink is. Sínylődnek, mert ők is elismerésre vágynak, de miután kapzsiságuk lelepleződött, egyre fogy körülöttük a bizalom. Hiába a nógatás a sajátjaik felől: mondj valami okosat, hogy megkedveljünk. Nem és nem megy.

Így aztán két szék között a pad alatt, sikerélmény nélkül, frusztráltan, slamposan, a balhéra szomjazó serdülő fiatalokkal együtt rázzák, kétségbeesetten döntögetik a kerítést. Hátha elfogy a rendőrök türelme és elkészülhet a várva várt, önigazoló képsor a diktatúráról. De ez már nem a 2006-os rendőrgeneráció. A mai rendőrök, mint apa a hülye gyerekével, türelmesek a provokátorokkal. Az ellenzék pedig – akár az eget kémlelő, esőért imádkozó dinnyés gazda – várja az elnehezült bűntudatára enyhet hozó össznépi társadalmi elégedetlenséget. Azonban sehol a nép sötétlő haragvása, csupán néhány lagymatag bárányfelhő úszkál odafenn a végtelen nagy kékségben.

Nehéz a baloldali parlamenti politikusok élete. Nekik is jól jönne már a vakáció. Csakhogy a tavaszi ülésszak június közepén befejeződött ugyan, de a képviselők mégsem nyaralhatnak, mert hátra van még néhány rendkívüli ülés. Marad a várakozás a megváltó vakációra. A vánszorgó idő gyorsabb múlására számukra is elkészült a szokásos, táblára kiírható gyerekmondóka felnőtt változata:

Valld be mennyi dollár az annyi.
Akkor lássunk újra, amikor a hátunk közepét.
Károgás az élet megrontója.
Árnyékszékfoglaló jut csak az árnyékkormánynak (brüsszeli csipkés vízjelű papír is van róla).
Cudar idők járnak arra, aki négyszeri bukta után is köti az ebet a karóhoz.
Így jár, aki sajátjai ellen fordul.
Óbégat és tiszta ideg? Zuhanyt neki, ami hideg!

Bukott diáknak, DK-ba tömörült ellenzéki képviselőnek a vakáció örömébe keserűség vegyül. Ám a tikkasztó nyári szabadság esély, lehet egy újfajta szemléletet kiérlelésének ideje. A szabadság, mint ismert, annyi, mint félelem és megfelelési kényszer nélkül élni. Nelson Mandela biztatása: „Engedjük uralkodni a szabadságot!”

A szerző újságíró