Nem, nem mondom, hogy tehetség. Nem, mert jóval több annál. Egyszerűen zseni. Nem mondom, az ecsetkezeléséről nem sokat tudni, ám úgy mázolta össze a Nagykörutat, hogy egyetlen sárga pötty sem esett a ruháján és a becsületén. Picassónak volt például kék korszaka, s ki tudja, nem volt-e nyakig ultramarin- vagy tengerkék. De ő nem, Geri nem, Geri úgy csíkozta mindenféle sávra például a körutat, hogy közben még néhány tucat szemétgyűjtőt is eltüntetett. Pedig jobbról, balról szorítják, fejeket követelnek tőle főnökei. És hát balról levő főnöke már régóta rágta a fülét, hogy bátran rongyoljon neki jobboldali főnökének, akár az amerikai fociban egy running back. Már csak azért is, mert a konzervatív ember a soccerért rajong, és manapság a futballban is az amerikai az igazi, legalábbis bizonyos körökben. S azt is elhitette vele, hogy a labdával vakmerően rohanjon neki a dromedár bekkeknek, ugyan a hasukon átvinni a labdát még senki sem tudta, ő csak nyugodtan próbálja meg, hátha neki sikerül. Ha meg mégsem menne, sokat akkor sem veszít, hiszen legfeljebb megmarad főpolgármesternek – szolgálati kocsival.
S lám, a zseniális illuzionista kigondolta, hogy támadásként a pöffeszkedő Lánchíd kérdését elegánsan megoldja. Egyszerűen kimondathatta volna, hogy a híd, még ha híd is, nem arra szolgál, hogy büdös autók szaladgáljanak őrült mód rajta, hanem közkincs. Igen, becses műtárgy, amely őrzi népünk legjobbjainak – mint amilyen ember nyilván ő is – kézlenyomatát, úgyhogy pöfögő automobilokkal tessék messze elkerülni. Ám a mi Gerink, a nemzet, a főváros és minden fővárosi Gerije igen demokratikusan lakógyűlésre szólította fel híveit és az ellent. Igaz, korábban, a nemzeti konzultációk idején még azt állította ő és köre, hogy maga a konzultáció ötlete a Harmadik Birodalomban gyökeredzik. Szilágyi Ákos József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas költő, esztéta, szerkesztő, Pulitzer-emlékdíjas közíró, Oroszország-kutató, habilitált egyetemi docens például tanulmányában kijelenti a nemzeti konzultáció kapcsán, hogy Hitler „vezérállamában” is korlátozták a népszavazást, csak szimbolikus értelme maradt, mert kizárólag a kormány kérdezhette meg a népet, hogy az valamely intézkedést helyesel-e vagy sem.
Meglehet, akkor Geriék lakógyűlése is náci kreáció – de alkalomadtán még fasiszta és kommunista is lehet –, ám a mi főpolgármesterünk erre is tudja a választ. „Ez a nemzeti konzultációnak az ellenkezője. Ezek a kérdések valódi kérdések, ezek az ügyek a városnak az ügyei, a legsúlyosabb dilemmák, amelyekkel szembesül a városvezetés” – mondta azokra a kritikákra, hogy a lakógyűlés hasonlít a kormány konzultációjához. A részvételi adatokkal kapcsolatban kijelentette: már az nagy dolog, hogy 136 ezer ember kinyitotta a főváros által küldött levelet, és foglalkozott közös ügyeinkkel. Egyébként a lakógyűlés mintegy 130 millió forintjába került a fővárosnak. És minden fővárosi Gerije szerint ez az eredmény „egyértelmű kötelezettséget ró valamennyi döntéshozóra”. Facebook-bejegyzésében pedig összehasonlította a kitöltők arányát az egyetlen, online zajló nemzeti konzultációéval: „Arányaiban az ott részt vevő, mintegy öt százaléknál majdnem kétszer nagyobb volt a részvétel az első Budapesti Lakógyűlésen” – írta. A kérdőívet eredetileg június 11-ig lehetett volna kitölteni, de mivel elcsúszott a postai úton terjesztett kódok kiküldése, egy héttel meghosszabbították a lakógyűlést. Ekkor a főpolgármester a nagy érdeklődésre hivatkozott, arra, hogy addig az időpontig nagyjából százezren válaszoltak, töltötték ki az íveket.
Hát, igen, így is lehet, szépen, csendben, demokratikusan, az európai értékek mentén politizálni, nem úgy, mint Szilágyi szerint az Orbán-kormány, „cezarizmus felé menetelő vezérdemokráciájában”. Igen, és ennek hírét talán még Donáth Anna is elviszi, akár egyenesen Brüsszelig. S ott pedig, a nagy, közös EU-homokozóban – két Lánc, lánc, eszterlánc eléneklése között – a mindig szerény, visszafogott belga csodagyerek, Guy Maurice Marie Louise Verhofstadt szolidan kifejti, hogy Magyarországon a mosónők korán halnak, dühöng a fasizmus, az antiszemitizmus, a xenofóbia, verik a tanárokat, a földre szállt az orvosok fizetése, Marco Rossi nem engedi, hogy beleszóljanak a válogatott összeállításába, és az óbudai piacon nem mindig lehet mézes puszedlit kapni. A Lánchíd pedig a szerelem mellett, Európa szégyenére, még személyautókat is átvitt a túlsó partra – de ennek most vége. Vége bizony. Legalábbis Karácsony Budapestjén. Betiltják a xenofóbiát, az orvosok bérét felemelik, hogy a mosónők később haljanak, a tanárokat csak a Pedagógus Szakszervezet engedélyével és felügyelete mellett lehet ezentúl megpofozni – bár lövöldözni minden iskolában szabad, mert az olyan bevándorlós –, a magyar futballválogatottat pedig – mint a Nemzeti Színház főnökét – a bécsi Burgtheater igazgatója fogja kinevezni, Alföldi Róbert, valamint az apai ágon futballhagyománnyal rendelkező Nagy Ervin engedélyével. A sárgára pingált Lánchíd pedig megy a múzeumba, mégpedig a mi zseniális Gerink által kijelölt és felfestett útvonalon, bár nem biztos, hogy a Dunát és a fogaskerekű útvonalát előtte be kell járnia.
A szerző újságíró