Napok óta zaj van. Zsizseg a közösségi média. Az ok: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) megvette Balogh Ákos családi cégének, a SQ Invest Kft.-nek a részvényeit, és ezzel 98,41 százalékos tulajdonosa lett a könyvkiadókat is birtokló könyvterjesztő Libri-csoportnak. Boldog-boldogtalan megnyilvánul, születnek a posztok elhatárolódásról, a „könyvkiadás szabadságának a végéről”, a „könyvpiac elfoglalásáról”, „szálinizmusról” etc. Most az olyan, leginkább az elmekórtan területére tartozó véleményekről ne beszéljünk, amelyek szerint innentől anyagilag Putyint finanszírozza az, aki könyvet vesz a Libri valamelyik boltjában, mert ebből az következne, pszichikai bűnsegéd a háborúban mindenki, aki nem horgasztja le mélyen a fejét vagy köp egyet, amikor átmegy a cég székhelye előtt a Nyugati téren.
A ribillióban persze nincs semmi meglepő, hiszen mindig felhorgadás kíséri, ha a kultúra területén a status quót veszélyeztető változás történik, illetve egészen pontosan fogalmazva, ha valami változik, és arról a terület részesei azt feltételezik, átalakít(hat)ja majd a kereteket. Indirekten pont ezek az akciók bizonyulnak a legbeszédesebbeknek a kultúrában elfoglalt pozíciókról és az azt átszövő viszonyokról, az általuk megélesedő fókusz mutatja meg, hogy azokban mind ez idáig drámai változás nemigen ment végbe.
A magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem – ahogyan a kultúra egyéb területei – elmúlt harminc évének változásai, az ezek nyomán kialakult viszonyrendszer, hatások, okok és következmények elbírnák a számvetést, de erre nem nagyon látszik szándék. Sőt ha valaki utalni merészel rá, hogy lehet, nem minden éppen ma kezdődik el, az ízibe megkapja a magáét. Így járt a jobboldali elfogultsággal nem vádolható Pogátsa Zoltán is, aki azt merészelte írni a posztjában, hogy nincs Magyarországon széles középosztály, amiért a 2010 előtti elitek és politikájuk a felelős. Meg is kapta sietve a „celebközgazdász” titulust, mondván: „azokon élcelődik, akik aggódnak amiatt, hogy a Librit beszippantotta a NER, majd előáll egy olyan okfejtéssel, hogy ha a múltban »X« dolog történt volna, akkor a helyzet »Z« lenne, amiből »Y« következne.” Pedig a közgazdásznak, celeb, nem celeb, igaza van.
Csakhogy valamiért mind a baloldali szellemi világ, mind a baloldali politika (egymástól nyilván nem függetlenül) tizenharmadik éve képtelennek mutatkozik feldolgozni a jelenhez vezető utat és azt, hogy milyen egykori történések formálták ilyenné. Enélkül viszont nincs értése a világnak, és nem lehet érvényeset mondani a jövőre nézve sem. Pázmány Péter azt írja erről: „Főképpen három dolgon fordul az okosság vezérlése. Eggyik: Memoria prseteritorium, a lett és múlt dolgok emlékezése, mert azok fontolása szemessé tészi az embert a jelenvalókra. Második: Providentia et cautela, előre-nézés… Harmadik: Circumspectio, a jelenvaló cselekedetekben minden-felé tekintés…” Heidegger szerint az idő kiterjedés: a velünk egyidejű jelen, a múlt és a jövő összjátéka, és az „ember csakis azáltal lehet ember, ha benne áll ebben a háromszoros kiterjedésben, és hogyha kiállja az ezt meghatározó, megtagadó-visszatartó közelséget.”
Egyelőre nem tudható, merre vezet a Libri-csoport útja az új tulajdonossal. Az azonban biztos, hogy a könyvkiadásban és a könyvkereskedelemben továbbra is a művek és az olvasók a legfontosabbak, ahogy az is, az időből kiesve csak értetlenkedés van, vissza-visszatérő hangzavar és szerencsétlenkedés.
A szerző vezető szerkesztő