Sütő-Nagy Zsolt

Vélemény és vita

Ó, azok a fékek és ellensúlyok!

álláspont

Ugye, emlékszünk még arra a Brüsszelből sokat hangoztatott érvre, hogy a jogállam a fékek és ellensúlyok rendszere, amelyek megakadályozzák, hogy egy demokratikus rendszer önkényuralommá váljon; és amelyeket szerintük Magyarországon szisztematikusan kezdtek leépíteni. A veszélyes közhelyek puffogtatása már 2010 után megkezdődött, ám igazából 2014-ben vált cunamivá, amikor Orbán Viktor emlékezetes tusnádfürdői beszédében felvetette, hogy nem szükségszerűen a liberális demokrácia az ismert világok legjobbika.

Nem tett mást, mint ismert gondolkodók, Francis Fukuyama vagy Samuel P. Huntington elképzeléseinek gyakorlatias tartalmat adott. Lett is nagy jajveszékelés a liberális oldalon, még az alapvető logika szabályain is felülemelkedtek, miszerint a demokráciát bármely jelzővel kizárólagossá téve, éppen szűkítjük a demokráciát, és akár meg is csúfolhatjuk. Márpedig Közép- és Kelet-Európában évtizedekig uralkodott a népi demokrácia, a kommunista demokráciának a szalonképes elnevezése, vagy ennek emberbarátibb változata, a szocialista demokrácia, amikor már kényszertáborok és deportálások helyett a három T – támogatott, tűrt, tiltott – elve mentén szerveződött a demokrácia.

A birodalmi és szellemi babérokra törő náci Németország és a hasonló elveken működő Szovjetunió számos hatalomtechnikai tanulsággal szolgált a liberálisok számára, legfőképpen, hogy a demokrácia látszatának megőrzése mellett miként lehet átlépni a korlátokat.

A kezdeti óvatoskodás idején a goebbelsi filozófia alapjait tették le, és lényegében a média kisajátításával megteremtették a kizárólagosságra törekvő szóhasználatot, így az intoleranciáról elhitették, hogy a liberális demokrácia érdekében bármilyen eszköz bevethető; sőt kirekeszthető és megbélyegezhető az ideológiai alapon tematizált közbeszédnek nem megfelelő gondolat. A jogállam lopakodó leépítése során a kinevezési gyakorlattal elérték, hogy az Európa Unió Bíróságán csak a megfelelő káderek kaphassanak tisztséget, így – egy nagy tudású Brüsszelben dolgozó jogász megfogalmazása szerint – ma már elképzelhetetlen, hogy az Európai Bizottság számára „biblikusnak” tekintett kérdésekben a bíróság ne a bizottság számára kedvező döntést hozzon. (Ékes példája a Sargentini-jelentés megszavazása, amit csak úgy tudott a bizottság a parlamenttel megszavaztatni, hogy a tartózkodásokat figyelmen kívül hagyták, és a hajmeresztő eljárást a bíróság öltöztette jogi köntösbe.) No, ennek a bíróságnak kellene kimondania, hogy az Európai Parlament vagy a bizottság jogállamisági elvet sért! Később a lopakodó jogalkotást kényelmetlenül ellenző briteket rávették, hogy saját akaratukból távozzanak az unióból, s ezzel a német liberális gőzhenger előtt végképp tágra nyíltak a kapuk. Látszólag ugyan a liberális erőket a franciák vezetik, és a hollandok, a svédek meghatározó erővel rendelkeznek, ám nem meglepő módon az ő álláspontjaik mindig egybeesnek a német érdekekkel. A vétójog eltörlése is elsősorban a hatalmi túlsúllyal rendelkező Németország számára előnyös, ám mindezt igyekszik olyan kisállamokkal felkaroltatni – Luxemburg, Szlovénia, Finnország, Belgium, Hollandia, Csehország, Románia –, amelyek önmaguknak is kárt okoznának egy ilyen döntéssel, ám eltérő megfontolásokból államaik befolyásának csökkentését támogatják.

Ha nem éppen a jövőnket tenné kockára, akkor akár ügyes trükknek is nevezhetnénk, hogy a vétójog jelenleg még érvényben lévő lehetőségét az elmúlt héten a belügyminiszterek tanácsán keresztül cselezték ki a migrációs kötelező kvóta áterőltetése érdekében. A liberális demokrácia szellemisége jegyében az érintett döntéshozók félórát kaptak a tervezet megismerésére…

Trükkök százai, amikről egy átlagos európai polgárnak nyilvánvalóan nem kell tudnia – hogy egy klasszikusra utaljak, akit Brüsszelben nemkívánatosnak tartanak, de a módszereit előszeretettel követik –, mert az unió üvegbúrájában élők Gyurcsány Ferenchez hasonlóan mélységesen lenézik az általuk irányított embereket. Ők csak szorgoskodjanak, biztosítsák az unió működéséhez nélkülözhetetlen adóbevételeket, élvezzék a genderszabadság, az elvek nélküli élet mámorát, és Brüsszel majd helyettük is dönt a sorsukról. A goebbelsi propaganda pedig gondoskodik róla, hogy észre se vegyék, mivé vált környezetük, hová is tűntek azok a sokat emlegetett fékek és ellensúlyok.

A szerző vezető szerkesztő