Ellenzéki válasz: Orbán

Bármilyen új politikai kérdés merül fel, a baloldal rendre lefagy, és csak egyetlen kétségbeesett válasz jut eszükbe: Orbán. Azaz önmagukat csak valamihez képest tudják definiálni, ám alternatívát nem képesek mellé állítani, így marad az egybites bűnbakképzés.

Gazdasági problémák? Infláció? Orbán. Háború okozta energiaválság? Üzemanyagárak? Orbán. Bevándorlás? Kötelező kvóta? Bármennyire is abszurd: megint csak Orbán. És így tovább. Most éppen ott tartunk, hogy a baloldal töredezettségéért is a miniszterelnök tehet, amiben ugyan van valami, hisz a politika nem egyszereplős küzdelem, ám ez csupán féligazság. Az ellenzék elaprózódásának okát sokkal inkább az ellenzéken belül kell keresni, mintsem másokra mutogatni.

A baloldali pártok ma nehezebb helyzetben és rosszabb állapotban vannak, mint két évvel ezelőtt, mikor az összefogásban megállapodtak, hisz a megújulás elmaradt, releváns politikai víziót sem közösen, sem pedig önállóan nem tudtak kidolgozni, a töredezettség ráadásul tovább nőt. A rendszerváltoztatás óta nem volt ilyen sok ellenzéki frakció a parlamentben, ahogy sosem versengett még ennyi baloldali párt az ellenzéki szavazók bizalmáért.

A képlet jelenleg feloldhatatlan: jövőre úgy kell versengeniük egymással a baloldali pártoknak, hogy közben – az önkormányzati választások természetéből adódóan – együtt is kellene működniük. Ez egy paradox politikai szituáció, hisz az országos és a helyi sikerek érdekében ellentétes magatartást kell követniük, ám a csapdahelyzetet maguk alakították ki, hisz nem végezték el azt a politikai munkát, amit az ellenzéki szavazók is elvártak. Nem újultak meg, nem sikerült olyan közös politikai nevezőt és együttműködési formát kialakítaniuk, ami hiteles és ami vonzó lenne.

Mivel az önös érdekek szétfeszítik az ellenzéki tábort, így erre jelenleg csak egy forgatókönyv létezik, az, amit a Demokratikus Koalíció ír. Ha Gyurcsányék maguk alá tudják gyűrni a kis baloldali pártokat, akkor a legnagyobb sikerüket tudják jövőre elérni. Mindezt a többiek kárára úgy, hogy közben nem kellett valódi politikát megszülni. Csupán ugyanazt a nevet ismételgetni…

Ám mondanivaló nélkül nincs nagyobb siker, csak a versenytárs kiszorítása. A baloldal egy évtizedes lemaradásban van a jobboldaltól mind a közösségépítést, mind pedig a szellemi teljesítményt figyelembe véve. Így ne csodálkozzunk, hogy nincs értelmes válasz, nincs innováció. Marad a bűnbakképzés és a nyugati minták szolgai ismételgetése, ami – valljuk meg – ma már nem hat újdonságként. Sőt maga a baloldali progresszió vált korszerűtlenné.

Szóval lehet öklöt rázni és ujjal mutogatni a jobboldal felé, lehet mindenért a Fideszt hibáztatni, lehet minden kellemetlen kérdésre egy névvel válaszolni, de a helyzet az, hogy a magyar embereket most leginkább az érdekli, hogy kinek van valódi válasza a problémákra. A baloldalnak ilyen nincs. Pedig itt is nekifuthatnának a miniszterelnök nevének.

A szerző a XXI. Század Intézet elemzője