Az a bizonyos vastag bőr

Sok mindenen már régen nem csodálkozunk, mert sajnos meg kellett szoknunk a hazugságokat, az utcai cirkuszokat és a pimasz nyilatkozatokat. Van azonban valami, amit sosem lehet megszokni. Ez pedig az, amikor a moral insanityk erkölcsről, az ateisták meg a hitről prédikálnak. Hogy van olyan, aki többször bérmálkozott, azon csak szórakozunk, hogy vannak, akik a kereszténységről oktatnak ki hívőket, holott nekik sem hitük, sem a szükséges ismeretanyaguk nincs meg hozzá – erre csak legyintünk. Hogy olyan „bűnökkel” vádolják meg konzervatív ellenfeleiket, amiket ők követtek/követnek el.

Hogy a jézusi szeretetről nyilatkozgatnak, miközben sem a szeretetet, sem a bocsánatkérést nem gyakorolják – de persze ezt várják el a keresztyénektől. Minderre persze mondhatnánk, hogy nem kell törődni velük, de ez nem nagyon megy, ha folyamatosan szembe találjuk magunkat velük. Nem megy, mert nyomulnak, napról napra erőszakosabban. Ha például a „zsonglőr” Gréczy mond ilyeneket: „Orbán ismét bebizonyította, hogy nincsenek elvei, nem hisz semmiben, soha nem is hitt másban, mint a pénzben és hatalomban”, akkor tényleg kinyílik a bicska a zsebünkben. Vagy ha a kaméleon Gyöngyösi képes azt kipréselni magából Orbán Viktorról, hogy „ez egy teljes függésben (ti. a törököktől) lévő csicska”, akkor nehezen találunk szavakat. De ha úgynevezett tértelmiségiek (művészek?) túllépnek minden határon, akkor már – joggal – felháborodunk.

Két nagyon gusztustalan esettel igazolható ez az állítás. 1. Egy – állítólag – vidám show-ban az egyik fellépő humorista (?) az apás szülésről vicceskedett hosszasan, többször nevezve a vajúdó nőt, mellesleg feleségét úgy, mintha a nézőknek magyarázná: a „nődnek”, „a csajodnak”. – Mit mondjak: csupa szeretet, tisztelet és kedvesség! 2. Egy költőnk, aki állandó vendége a különböző csatornáknak, „méltánytalannak, igazságtalannak, őrülten szakmaiatlannak” nevezte a Kossuth-díjak megítélését a kitüntetetteknek. Kérdésünk: Adamis Anna, Bukta Imre vagy Perényi Eszter tényleg nem érdemlik meg? Vagy mondjuk Maróth Miklós és Béres József a Magyar Érdemrendet? Sajnálom a megszólalót, mert az irigység ilyen fokát nem könnyű elérni!

Federico Fellini olasz filmrendezőt idézem: „Mindenkinek az életében eljön az a pillanat, amikor a lelkiismerete utoléri őt.” Csak reménykedhetünk, hogy igaza van.

Molnár Judit
egyetemi docens

(Az olvasói leveleket szerkesztve közöljük.)